Gyengült péntek estére a forint
Gyengült pénteken a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
Többlettel zárt tavaly a horvát államháztartás
Horvátország 2,7 milliárd kuna (112 milliárd forint), azaz 0,8 százalékos GDP-arányos államháztartási többlettel zárta a tavalyi évet. Csökkent az államadóság is a GDP 78 százalékára, 2012 óta a legalacsonyabb szintre - közölte a horvát statisztikai hivatal (DZS) pénteken.
Átalakult az ökoturisztikai pályázat
Átalakult és új nevet kapott a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) ökoturisztikai pályázata - jelentette be Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Forgalomkorlátozások lesznek vasárnap Budapesten
Kerékpáros felvonulást rendeznek Budapesten vasárnap egyes fő közlekedési útvonalak, a többi között a Krisztina körút, a Lánchíd, az Erzsébet híd Pest felé vezető oldala, a budai alsó rakpart és az Andrássy út lezárásával. A Tabánból induló és a Városligetben véget érő rendezvény idején több tömegközlekedési járat útvonala változik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Nem valószínű katonai szembenállás Oroszország és az Egyesült Államok között
Biztos, hogy sem az orosz, sem az amerikai elnök, illetve a két ország katonai vezetői sem engedik meg, hogy katonai szembenállás alakuljon ki a két ország között - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Ria Novosztyi hírügynökségnek adott, pénteken megjelent interjújában.
Új szabványok a növényi kártevők terjedésének megállítására
A növények és növényi termékek nemzetközileg biztonságos kereskedelméért felelős testület számos új növényegészségügyi szabványt fogadott el, hogy megakadályozza a pusztító mezőgazdasági és környezeti kártevőket a határok átlépésében és nemzetközi terjedésében.
A Bézs-ből minden kiderül? – heti devizapiaci jelentés
-A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaság becsült növekedését ebben az évben 0,4%-kal, azaz 3,8%-ra emelte. A következő évre 0,2%-kal javította a növekedési kilátásokat, de összességében a gazdaság növekedése az IMF szerint 3%-ra lassul.
-Ezen a héten a forint erősödött az euróval és az amerikai dollárral szemben is.
Nagy kihívás lesz a fintech forradalom
Óriási versenyt fog generálni a pénzügyi szektorban a fintech forradalom, aki lemarad a fejlesztésekkel, középtávon nem fog tudni helytállni, elveszítheti ügyfelei és piaca jó részét - mondta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke a jegybank Innováció és stabilitás: FinTech lehetőségek és kihívások című konferenciáján pénteken Budapesten.
Lassulás a fizetéseknél – növekedés az alkalmazottaknál
Februárban lassult a bérdinamika, ám így is közel 13 százalékkal nőttek a fizetések az év első két hónapjában. Az év hátralévő részében lassulás jöhet, a mostani kilátások szerint a bruttó és nettó bérek 10 százalékkal, a reálbérek pedig 8 százalékkal növekedhetnek 2018 egészében. A legfrissebb létszámadatokon pedig látszik a konjunktúra: az iparban például közel 3 százalékkal, az építőiparban pedig több mint 8 százalékkal nőtt az alkalmazottak száma.
A szombati munkanapokon kevesebbet dolgozunk?
A magyarok zöme kifejezetten örül a munkanapok átrendezésével járó hosszabb hétvégéknek, minden hatodik ember külföldi utazást is tervez egy vagy akár több ilyen alkalommal is – derül ki a Groupama Biztosító idei felméréséből. A szombati munkanapoknak viszont kevésbé örülünk, és nem is tarjuk eléggé hatékonynak.
Eddig lehet szavazni Budapest dalára
Április 26. éjfélig lehet szavazni Budapest dalára. A Fővárosi Önkormányzat által kiírt pályázatra beküldött 116 dal közül az előzsűri hatot választott ki, tíz előadót a szervezők kértek fel a részvételre.
Kétszámjegyű növekedést mutattak a keresetek februárban
Februárban a bruttó átlagkereset 11,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest és 306 500 forint volt. Az év első két hónapjában a bruttó és a nettó átlagkereset 12,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.