BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

A K&H október 16-i sajtótájékoztatóján három különböző ügyféligényre mutatott be megoldást: az önálló befektetőknek ETF-eket, a szakértői támogatást keresőknek mesterséges intelligenciával támogatott alapkezelést, a kezdőknek pedig a mindennapi bankkártyás vásárlásokhoz kapcsolódó K&H gyűjtögető befektetést.

A befektetések iránti érdeklődés a K&H számaiban is látható. A K&H Banknál az alapokban kezelt vagyon 2680 milliárd forintot tett ki, a befektető ügyfelek aránya 21 százalék, a rendszeres befektetésaránya a nettó értékesítésen belül 19 százalék. A felelős befektetések részaránya 56,6 százalékot ért el.

„Az elmúlt években nemcsak azt látjuk, hogy egyre többen érdeklődnek a befektetések iránt, hanem azt is, hogy nagyon különböző elvárásokkal érkeznek hozzánk. Van, aki önállóan szeretné meghozni a döntéseit, más szakértői támogatást keres, és sokan még csak most teszik meg az első lépéseiket. 

Bankként az a feladatunk, hogy minden élethelyzetben megtaláljuk az ügyfeleink számára megfelelő utat a befektetésekhez, és egyszerű, értékteremtő, megbízható megoldásokat kínáljunk számukra.” – mondta Peter Roebben, a K&H Bank vezérigazgatója.

A befektetések világa közben nemcsak az ügyféligények, hanem a rendelkezésre álló technológia szempontjából is gyorsan változik. A piacokról folyamatosan óriási mennyiségű információ érkezik, ezek feldolgozása pedig egyre fontosabb része a befektetési döntések előkészítésének. A mesterséges intelligencia ezen a területen új eszközöket adhat a befektetési szakemberek kezébe.

„Egy olyan világban, amelyet geopolitikai átrendeződések, az energetikai átállás és a technológiai változások formálnak, egyre fontosabb felismerni a nagy piaci trendeket, nem csupán az egyes gazdasági folyamatokat külön-külön értelmezni. Ebben különösen erősek az adatvezérelt modellek. 

A mesterséges intelligencia három fontos előnyt kínál: adatokra, nem pedig szakértői véleményekre alapozva képes objektív elemzést készíteni; érzelmi befolyás nélkül határozott befektetési javaslatokat fogalmazhat meg; és több mint húsz év piaci tapasztalatát feldolgozva következetesen alkalmazhatja az elemzési szempontokat. 

A mesterséges intelligencia egyrészt támogatja befektetési szakértőinket a megalapozott döntéshozatalban, másrészt lehetővé teszi, hogy kínálatunkat kifejezetten MI-alapú befektetési alapokkal bővítsük.” – mondta Johan Lema, a KBC Asset Management vezérigazgatója.

A KBC Asset Management által alkalmazott egyik mesterségesintelligencia-alapú rendszer több mint 1200 piaci indikátort, 20 éves idősort és 180 számítási modellt használ, és naponta futtat elemzéseket. A modellek által előállított várható hozamokat ezt követően konkrét befektetési döntésekké alakítják. A másik mesterségesintelligencia-alapú rendszer, amely egy részvényalap befektetési döntéseit támogatja, fundamentális elemzést használ, és a részvényárfolyamokra ténylegesen ható paramétereket kutatja. Emellett több mint 40 ezer globális forrásból, 13 nyelven gyűjt híreket és elemzéseket, amelyeket felhasznál az egyes részvények vételi vagy eladási javaslatainak előkészítéséhez. 

A technológia ugyanakkor azoknak is új lehetőségeket nyit, akik maguk szeretnék kézben tartani befektetési döntéseiket. Az önálló befektetés iránti igény egyik jól látható példája az ETF-ek térnyerése. Ezek olyan tőzsdén kereskedett befektetési alapok, amelyekkel egyetlen befektetésen keresztül egy teljes részvénypiac vagy index teljesítményét lehet követni. A K&H-nál az ETF-fel rendelkező ügyfelek száma egy év alatt 29 százalékkal emelkedett.

A K&H befektetési kínálatához tartozó BlueSphere ETF-ekkel a magyar befektetők forintban érhetik el a világ részvénypiacait, köztük az észak-amerikai, az európai és az észak-amerikai technológiai piacokat. Az alapok a meghatározó részvénypiacok teljesítményének követésére törekednek, miközben a devizaárfolyam-kockázat fedezésével mérséklik az árfolyam-ingadozások forintban számított hozamra gyakorolt hatását. 

A tervek között szerepel a BlueSphere ETF-ek Budapesti Értéktőzsdére történő bevezetése is, ami tovább könnyítheti a hazai befektetők hozzáférését. A termékek emellett a nyugdíj-előtakarékossági számlán (NYESZ) történő, hosszú távú befektetéshez is lehetőséget kínálnak.

Miközben az egyik ügyfél már nemzetközi piacok és különböző befektetési lehetőségek között választ, más számára még az első néhány ezer forint félretétele is fontos lépés. A kezdés egyik akadálya lehet, ha valaki úgy érzi, hogy a befektetéshez nagyobb induló összegre, rendszeres megtakarításra vagy komoly pénzügyi tudásra van szüksége. A K&H gyűjtögető befektetés erre kínál egyszerűbb belépési lehetőséget.

A szolgáltatás a mindennapi bankkártyás vásárlásokat kapcsolja össze az automatikus befektetéssel: a vásárlások összegét a rendszer 200-zal osztható összegre kerekíti, a különbözetet pedig félreteszi. Amikor az így összegyűlt összeg eléri a 3000 forintot, automatikusan befektetésre kerül.

A turbó funkcióval a félretett összeg kétszeresére, háromszorosára vagy ötszörösére növelhető. Már több mint 4000 ügyfél indította el a szolgáltatást a szeptember eleji indulás óta, 10-ből 6 ügyfél választ turbót és minden negyedik ügyfél a legmagasabb, ötszörös turbó mellett dönt.

Sokan szeretnének rendszeresen kisebb összegeket félretenni, de nehéz megtenni az első lépést, vagy kitartani az elhatározás mellett. A K&H gyűjtögető befektetés ezt a helyzetet fordítja meg: nem egy nagyobb induló összegből indul ki, hanem a mindennapi vásárlásokból. Kis összegekből, automatikusan, könnyen és gyorsan segít kialakítani a gyűjtögetés és a befektetés rutinját, miközben az ügyfél végig követheti, hogyan gyarapszik az összeg” – mondta Király Andrea, a lakossági banki üzletág vezetője.

A K&H gyűjtögető befektetéssel félretett összeg a KBC Renta K&H lendület felelős befektetés – gyűjtögető sorozatba kerül. A megoldás így nem pusztán a kisebb összegek automatikus félretételét teszi lehetővé, hanem befektetési lehetőséget is kínál, amelynek célja hosszabb távon az infláció feletti hozam elérése. A szolgáltatás díjmentes, bármikor felfüggeszthető és újraaktiválható, a megtakarítás alakulása pedig folyamatosan követhető.

Az ETF-ek, a mesterséges intelligenciával támogatott alapkezelés és a kis összegekkel elindítható automatikus befektetés három eltérő ponton kapcsolódik be az ügyfelek pénzügyi életébe. A közös pont, hogy nem ugyanazt az utat kínálják mindenkinek: az ügyfél tapasztalatához, önállóságához és megtakarítási lehetőségeihez igazodva teszik elérhetőbbé a befektetést.


Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás: