Egy különleges gazdasági ciklus végéhez értünk

Az elemzés arra fókuszál, hogy milyen körülmények között ér véget minden idők legnagyobb monetáris politikai kísérlete, miközben egyre erősebb a világban a nacionalizmus, megdöbbentő méretű az egyenlőtlenség, és a fiatalabb generációk széles köre küzd a kilátástalansággal.
2018. 04. 20. 05:00
Megosztás:

Gyengébb a beruházási aktivitás a brit gazdaságban

A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát övező bizonytalanságok miatt jóval gyengébb a beruházási aktivitás a brit gazdaságban, mint más fejlett ipari gazdaságokban. Mark Carney ugyanakkor egyenes utalást tett arra, hogy előbb-utóbb folytatódik a pénzügypolitika tavaly novemberben kezdett szigorítása.
2018. 04. 20. 04:30
Megosztás:

Civil Díj 2018 - a MagNet Bank sajtóközleménye

Megható és humorral tűzdelt rendezvény keretében harmadjára adták át a civil szektor legrangosabb elismeréseit. A NIOK Alapítvány nevéhez fűződő Civil Díjat ebben az évben több mint 200 civilszervezeti képviselő, civil barát és vállalati partner jelenlétében osztották ki. A MagNet Bank által immár harmadik éve támogatott Civil Díj célja, hogy minél szélesebb körben hívja fel a figyelmet a társadalmi szervezetek nélkülözhetetlen munkájára és egy felemelő gálaesemény keretében visszacsatolást nyújtson elért sikereikre.
2018. 04. 20. 04:05
Megosztás:

A Médiatanács elfogadta a Zalaegerszeg 88,9 MHz pályázati felhívás tervezetét

Egymillió forinttal támogatja a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület felkérte a hivatalt a Budapest 100,3 MHz, a Dél-Budapest 90,9 MHz és a Budapest 99,5 MHz rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek frekvenciatervének kidolgozására, miután tizenkét év után, idén ősszel végleg lejár a frekvenciákon a szolgáltatók jogosultsága. A tanács elfogadta a Zalaegerszeg 88,9 MHz helyi rádiós frekvenciatervet és pályázati felhívás tervezetét.
2018. 04. 20. 03:30
Megosztás:

Ennyien jelentkeznek a felsőoktatásba

felsőoktatás, a jelentkezők és felvettek száma, 2001-2018
2018. 04. 20. 03:00
Megosztás:

Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot

Az elmúlt napokban az E.ON ügyfélszolgálatára olyan visszaélési lehetőségre utaló bejelentés érkezett Fejér megyéből, hogy egy szolgáltató cég az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. nevével visszaélve igyekszik bejutni a felhasználók ingatlanába a belső gázhálózat kötelező átvizsgálására hivatkozva. Az E.ON ezért kéri a lakosságot, hogy fokozott óvatossággal járjon el ezekben a helyzetekben.
2018. 04. 20. 02:30
Megosztás:

Újabb észak-koreai személyek ellen rendelt el szankciókat az EU

Újabb észak-koreai személyek ellen rendelt el szankciókat csütörtökön az Európai Unió, amiért olyan "megtévesztő pénzügyi műveletek" kivitelezésében vettek részt, amelyek hozzájárulhattak a tömegpusztító fegyverek és ballisztikus rakéták fejlesztését célzó programokhoz.
2018. 04. 20. 02:00
Megosztás:

Hernádi Zsolt marad újabb 5 évre a Mol elnöke

A Mol igazgatósága ismét Hernádi Zsoltot választotta az igazgatóság elnökévé 2023. április 30-ig - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2018. 04. 20. 01:30
Megosztás:

A VIII., a XIII. és a XIV. kerület vezet a budapesti bérlakáspiacon

A Rentingo.com első negyedévre vonatkozó legfrissebb elemzése alapján, a budapesti bérlakáspiacon az idei év első három hónapjában a legnagyobb kereslet pesti oldalon az V., VII., VIII., XIII, XIV., míg budai oldalon a II. és a XI. kerületben található 34-60 négyzetméteres, egy, másfél vagy két külön bejáratú szobával rendelkező téglaépítésű bútorozott lakások iránt volt.
2018. 04. 20. 01:00
Megosztás:

Ilyen időre számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 04. 20. 00:20
Megosztás:

Az Oktatási Hivatal közleménye

A befogadó nevelést és a hátrányos helyzetű tanulókat támogatja az Oktatási Hivatal új projektje.
2018. 04. 19. 23:30
Megosztás:

Robbanásszerű növekedés az okos ATM-ek használatában

Az OTP Bank adatai szerint 2017-ben mintegy 620 ezer alkalommal használták készpénzbefizetésre a hitelintézet okos ATM-jeit, míg a befizetett összeg megközelítette a 80 milliárd forintot. A szolgáltatás a fiatalabb generáció képviselői között az egyik legnépszerűbb. A 24 év alattiak és a pályakezdők esetében az ATM-es befizetések darabszáma már meghaladta a bankfióki befizetések számát. Az OTP Bank a most közzétett első negyedéves eredményei alapján idén is hasonló folytatásra számít.
2018. 04. 19. 23:00
Megosztás:

Nem a pénz, hanem az átverés a fluktuáció fő oka

Napjaink egyik legnagyobb munkaerőpiaci problémája az elképesztő méreteket öltő fluktuáció. Mi az oka? Miért vándorolnak ide-oda munkavállalók tömegei? És mi kell ahhoz, hogy maradjanak? Ezekre a kérdésekre keresett választ a HR-Evolution Kft. reprezentatív fluktuáció kutatása.
2018. 04. 19. 22:30
Megosztás:

Biztonság a jövő autójában

Cockpit kamera és hangfelismerő szoftver azonosítja a vezetőt. A Bosch járműkommunikációs technológiája minden szabványnak megfelel és a világ minden részén alkalmazható. Különleges biztonsági szoftver ismeri fel és elemzi a hálózatba kapcsolt járművek elleni potenciális kibertámadásokat
2018. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Veszélytelen a Tesco által visszahívott tej

A Tesco áruházlánc által visszahívott Riska tej egészségügyi szempontból veszélytelen - közölte az Alföldi Tej Kft. csütörtökön az MTI-vel.
2018. 04. 19. 21:30
Megosztás:

Nem könnyű a fordulat a Procter & Gamble-nél

Minimális mértékben felülteljesített a harmadik gazdasági negyedévében a Procter & Gamble miután 16,3 milliárd dolláros árbevételen 1 dolláros tisztított EPS-t jelentett.
2018. 04. 19. 21:00
Megosztás:

Így alakult a forint estére

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtökön: az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, míg a dollárhoz és a japán jenhez képest gyengült.
2018. 04. 19. 20:30
Megosztás:

A növekvő versenyben is jól állja sarat az American Express

A nagy amerikai bankok gyorsjelentéséből kiderült, hogy mind a Citi, mind a J. P. Morgan, mind a Bank of America esetében nőtt a hitelkártya üzletág, és egyre kedvezőbb ajánlatokkal állnak elő a cégek.
2018. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Nem elterjedt a közbeszerzési részvétel a cégek körében

Nem elterjedt a cégek körében a közbeszerzési pályázati részvétel, az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) által megkérdezett vállalatok mindössze 11 százaléka indult el valamilyen közbeszerzési pályázaton az elmúlt egy évben.
2018. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön, a kereskedést leginkább a gyorsjelentések mozgatták, miközben az olajárak több éves csúcsra futottak fel.
2018. 04. 19. 19:00
Megosztás: