Belehúztak a boltok

Erőteljes növekedéssel nyitotta az évet a kiskereskedelem: a forgalom 7,8 százalékkal nőtt januárban, a bővülés elsősorban a tartós fogyasztási cikkeknek köszönhető. Az idén 5 százalékos többletre lehet számítani.
2018. 03. 22. 20:30
Megosztás:

A kereskedelmi háború fejleményeire figyelnek a piacok

A Fed Nyíltpiaci Bizottságának szerdai ülése gyors reakciót váltott ki a piacokon: a legtöbb piaci szereplő által biztosra vett 25 bázispontos kamatemelés bejelentése meg is történt, és a Fed elnöke, Jerome Powell a sajtótájékoztatón tájékoztatást adott a gazdasági mutatókkal kapcsolatos előrejelzésekről. Erre és a következő évre kis mértékben nagyobb GDP-t és magasabb fogyasztóiárindex-növekedést jelez előre a Fed, de Powell érzékeltette, hogy az előrejelzés nem garanciát jelent, amihez a Fed-nek a későbbiekben kötnie kellene magát. A dollár átmenetileg gyengült az euróval és a fonttal szemben.
2018. 03. 22. 20:00
Megosztás:

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A várakozásoknak megfelelően nem emelt kamatot idei második kamatdöntő ülésén a Bank of England monetáris tanácsa, a testület ugyanakkor megosztottan voksolt. A tanács kilenc tagja közül ketten az alapkamat emelésére szavaztak, és a közlemény a korábbiaknál egyértelműbb hangnemben utalt a tavaly kezdett monetáris szigorítás belátható időn belüli folytatódására.
2018. 03. 22. 19:30
Megosztás:

Negatív hangulat uralkodott a tőzsdéken

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 886,19 pontos, 2,32 százalékos csökkenéssel, 37 350,75 ponton zárt csütörtökön.
2018. 03. 22. 19:00
Megosztás:

SMS-t kaptunk: árvíz közeleg?

A minden év március 22-én megtartott Víz Világnapja idén már nemcsak a tiszta víz fontosságával és az édesvízkészletek veszélyeztetettségével foglalkozik, hanem például a klímaváltozás negatív hatásai miatt keletkező árvizek környezetkárosító és emberéleteket veszélyeztető következményeivel is. A Bosch, hálózatba kapcsolt okosmegoldásaival ezen a téren is jelentős súllyal léphet be az éghajlatváltozást és az időjárást érintő globális technológiai diskurzusba.
2018. 03. 22. 18:30
Megosztás:

Új nyugdíjas szövetkezet indul

Újabb nyugdíjas szövetkezet kezdte meg működését. Élve a magyar kormány tavaly ellfogadott törvényi lehetőségeivel most Magyarország legnagyobb HR szolgáltatója, a Prohuman Kft. is elindította az ilyen jellegű vállalkozását. Ezzel ma már hazánkban több mint száz nyugdíjas-szövetkezet nyújt munkalehetőséget az időskorúak számára.
2018. 03. 22. 18:00
Megosztás:

Profit warning a Deutsche Banktól

Tegnap a Morgan Stanley konferenciáján a Deutsche Bank CFO-ja jól nyakon öntötte hideg vízzel a befektetőket. Míg egy héttel korábban szép új jövőt vázolt fel, most gyakorlatilag egy profit warningot jelentett be.
2018. 03. 22. 17:30
Megosztás:

Érdekes piaci reakciók a Fed kamatdöntésére

A vártnak megfelelően 25 bázisponttal, az 1,5-1,75 dolláros sávra emelte az alapkamatot a Fed. Idénre noha szorosan is, de továbbra is további két kamatemelést várnak a jegybankárok, azonban 2019-re az eddigi kettő helyett három kamatemelést várnak.
2018. 03. 22. 17:00
Megosztás:

Ennyivel nőtt a Vienna Insurance Group nyeresége

A Vienna Insurance Group adózás előtti nyeresége tavaly 443 millió euróra emelkedett, 8,8 százalékkal nőtt egy év alatt - tájékoztatta az MTI-t a cégcsoport csütörtökön.
2018. 03. 22. 16:30
Megosztás:

Súlyos gondokat okoz a vízhiány

Egyszerre okoz drámainak mondható gondokat a világ számos pontján fellépő vízhiány és a hatalmas mennyiségben hirtelen lezúduló esőzések, illetve a vizek szennyezése - hívta fel a figyelmet Áder János csütörtökön Kapuváron, ahol a víz világnapja alkalmából a Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium diákjainak tartott előadást.
2018. 03. 22. 16:00
Megosztás:

Csökkent az álláskeresők száma Zala megyében

Zala megyében 6 százalékkal mérséklődött februárban az álláskeresők száma a tavalyi év azonos időszakához képest - tájékoztatta a kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya csütörtökön az MTI-t.
2018. 03. 22. 15:30
Megosztás:

Folyamatosan bővül a kiskereskedelmi forgalom

A kiskereskedelmi forgalom már 55 hónapja folyamatosan bővül - mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.
2018. 03. 22. 15:00
Megosztás:

Biztosított Magyarország gázellátása

Biztosított Magyarország gázellátása, az ország öt gáztárolójában 1,7 milliárd köbméter földgáz áll rendelkezésre, ez a mennyiség még egy elhúzódó tél esetén is fedezi az ország gázszükségletét - mondta Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2018. 03. 22. 14:30
Megosztás:

Rekordszámú autót adott el a cseh Skoda Auto

Rekordszámú, 1,2 millió személygépkocsit adott el tavaly a legnagyobb cseh autógyár, a német Volkswagen konszernhez tartozó Skoda Auto. Éves szinten ez 6,6 százalékos növekedés - írja csütörtökön a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap.
2018. 03. 22. 14:00
Megosztás:

Ma is megdőlt az országos napi hidegrekord

Több mint 3 Celsius-fokkal megdőlt az országos napi hidegrekord csütörtökön - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.
2018. 03. 22. 13:30
Megosztás:

Három milliárd forintot fordít beruházásra a Sága Foods Zrt.

Három milliárd forintot fordít a következő három évben beruházásra a sárvári székhelyű Sága Foods Zrt., így például megújítja két sárvári üzemegységének egyikét és korszerűsíti a sonkatermékek előállítását - közölte a feldolgozott baromfitermékeket előállító élelmiszeripari cég csütörtökön az MTI-vel.
2018. 03. 22. 13:00
Megosztás:

Sztrájkolnak a francia közalkalmazottak és a vasúti dolgozók

A közszolgáltatások színvonalának és kivételezett helyzetük megtartásáért sztrájkolnak csütörtökön a közalkalmazottak és a vasúti dolgozók Franciaországban. A kormány reformjai elleni tiltakozásul meghirdetett munkabeszüntetést 180 tüntetés kíséri országszerte.
2018. 03. 22. 12:30
Megosztás:

Így emelkedik a benzin ára

Emeli bruttó 4 forinttal a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásból csütörtökön az MTI.
2018. 03. 22. 12:00
Megosztás:

Globálisan rekordszintre emelkedtek a vállalategyesülések és felvásárlások

Rekordszinten a vállalategyesülések és felvásárlások a világon - közölte a Financial Times.
2018. 03. 22. 11:30
Megosztás:

Csökkent a munkanélküliség Oroszországban

Oroszországban csökkent a munkanélküliségi ráta februárban.
2018. 03. 22. 11:00
Megosztás: