Nyílt napot szervez a Szegedi Tudományegyetem
Több ezer középiskolást invitál nyílt napjára a Szegedi Tudományegyetem csütörtökön a József Attila Tanulmányi és Információs Központba, a továbbtanulás előtt álló fiatalokat képzési kiállítás, pályaorientációs teszt, valamint a karokat és szolgáltatásokat bemutató előadások várják - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
25 százalékkal nő a Kínába irányuló magyar agrárexport
Idén az előzetes adatok szerint újból mintegy 25 százalékkal nő majd a Kínába irányuló magyar agrárexport - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Kína és 16 közép-kelet-európai ország gazdasági és kereskedelmi fórumának mezőgazdasági és környezetvédelmi szekció ülésén hétfőn az FM
közleménye szerint.
Be lehet-e tiltani a munkahelyi dohányzást?
Az utóbbi időben bejárta a magyar és a világsajtót a hír, amely szerint egy japán cég évi 6 nap fizetett szabadságot ad a nemdohányzó munkavállalóinak, ezzel is ösztönözve a dohányzásról való leszokást és a dohányszünetek megszűnését. Magyarországon ilyen üzleti döntésről nem tudunk, de a Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértőjének segítségével megvizsgáltuk a munka helyett dohányzással töltött idő kérdéskörét.
A T-Systems Magyarország megvásárolja az ITgen Kft.-t
A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja szervezésében egykori vívótársak és más sportágak képviselői köszöntötték hétfőn este 85. születésnapja alkalmából Juhász Katalin olimpiai bajnok tőrvívót.
Szemüveget kaptak a rászoruló diákok Zalában
A Zala megyei Csapiban főként fokozottan hátrányos helyzetű zalai és somogyi gyerekeket oktató Térségi Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium diákjainak szerveztek látásszűrést hétfőn, akinek pedig szüksége volt rá, térítésmentesen szemüveget is kapott.
2019-ben is 3 százalék feletti lehet a magyar gazdaság növekedése
Londoni pénzügyi elemzők szerint a magyar gazdaság a következő években is saját hosszú távú trendátlaga felett növekszik, és a növekedési ütem várhatóan még 2019-ben is meghaladja a 3 százalékot, de a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikája a belátható előrejelzési távlatban nem szigorodik.
Erősödött kicsit a forint
Alig változott, kissé erősödött a forintárfolyam a főbb devizákkal szemben hétfőn a bankközi devizapiacon.
A héten kijövő inflációs adatok új irányt adhatnak a dollárnak
Az egyesült államokbeli adóreform esetleges elfogadására a legtöbben úgy tekintenek, hogy az egyértelműen pozitív lenne a dollár szempontjából. Rövid távon ez már csak a piaci várakozások miatt is így lenne, de a hosszú távú hatás már kérdéses, mivel az adóreform elfogadása lyukat ütne a költségvetésen.