Újra megrendezik a Gitárpárbaj-koncertet

Másfél évtizeddel a legutóbbi hasonló rendezvény után harmadik alkalommal is megrendezik a Gitárpárbaj-koncertet. November 19-én a fővárosi Barba Negra Music Clubban a hangszer öt hazai kiválósága lép színpadra.
2017. 11. 08. 02:30
Megosztás:

Franciaország elhalasztja az atomerőművek bezárását

Nicolas Hulot francia környezetvédelmi miniszter kedden bejelentette, hogy Franciaország nem tudja a lakossági energiaellátásban 2025-ig 50 százaléka csökkenteni a nukleáris energia arányát, ahogy azt az energetikai átmenetről szóló törvény előírja.
2017. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Csalódott az ukrán oktatási miniszter

Csalódottan távozott Brüsszelből az ukrán oktatási miniszter, ugyanis az Európai Parlament néppárti frakciójának külügyi munkacsoportjának ülésén a képviselők egyértelműen felhívták Lilija Hrinevics figyelmét az oktatási törvény kisebbségekre gyakorolt jogszűkítő hatásaira, és hogy az elfogadott intézkedés diszkriminálja az országban élő európai uniós anyaországokkal rendelkező kisebbségeket - közölte az MTI-vel Bocskor Andrea, a Fidesz-KDNP EP-képviselője közleményében kedden.
2017. 11. 08. 01:30
Megosztás:

Sok diák tanul mezőgépésznek

Eredményes a mezőgépész szakemberhiány megszüntetésére indított program, minden eddiginél több diák tanul mezőgépésznek - közölte a Mezőgazdasági Gépforgalmazók Országos Szövetsége (Megfosz) kedden. A szövetség évente több mint 50 millió forintot fordít a Legyél te is mezőgépész programra: míg 2013-ban kevesebb mint 1200 diák választotta a mezőgépész szakmát továbbtanuláskor, idén ősszel minden eddigi rekordot megdöntve, 2700 mezőgépész diák kezdte meg tanulmányait.
2017. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Bővülhet a dohányboltok kínálata

A dohány-kiskereskedelmi rendszer hosszú távú stabil és eredményes működéséhez a forgalmazható termékek vagy szolgáltatások körének további bővítésére van szükség, a dohánytermékek esetében pedig fontos lenne az egységcsomagolások 2019-re tervezett bevezetésének elhalasztása - hívták fel a figyelmet a dohány-kiskereskedők kedden, a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége (MDKSZ) által szervezett budapesti konferencián.
2017. 11. 08. 00:30
Megosztás:

Hamarosan kezdődik az országos énekesmadár-etetési szezon

Hamarosan, az első fagyok beköszöntével veszi kezdetét a 128. országos énekesmadár-etetési szezon, amely 1890 óta vonja be Magyarország lakosságát a madáretetésbe.
2017. 11. 07. 23:30
Megosztás:

Csökkent a Zwack árbevétele

Az év első felében 10,625 milliárd forint volt a Zwack Unicum Nyrt. bruttó árbevétele, ami 3,6 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, 6,462 milliárd forintos nettó értékesítése viszont 0,2 millió forinttal haladja meg a tavalyit - derül ki a vállalat gyorsjelentéséből, amelyet kedden közöltek a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2017. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Szeretik a céges autókat a tolvajok

A tipikus ellopott autó fehér színű, 7 éves, Ford vagy Volkswagen márkájú és jó eséllyel céges flottához tartozik – derül ki a CIG Pannónia saját statisztikáiból. Lopás esetén a casco után kapott kártérítésből sem telik új autóra, ezért felértékelődött az úgynevezett vételár-biztosítások szerepe.
2017. 11. 07. 22:30
Megosztás:

Álomutazásból rémálom - az utazási szerződések hibás teljesítése

Milyen eszközökkel és kivel szemben léphet fel a pórul járt utas, ha nem azt, vagy nem olyan minőségben kapja, amely egyébként az utazási szerződés alapján járt volna? A Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője összefoglalta számunkra a legfontosabb tudnivalókat.
2017. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Lefelé korrigáltak a főbb amerikai tőzsdeindexek

A hétfői rekordzárás után lefelé korrigáltak kedden a főbb amerikai tőzsdeindexek.
2017. 11. 07. 21:30
Megosztás:

Meddig tart a negatív kamat?

Az idei évet nyugodt hangulatban zárhatják a piacok, miközben a jövő évi gazdasági növekedés kifejezetten ígéretes. A befektetők azonban mégsem nyugodhatnak meg, mivel a továbbra is alacsony kamatkörnyezetben az egyre látványosabb infláció elviheti a befektetések hozamát. A nagy kérdés ezért, hogy mikor emelkedhetnek a kamatok, és addig is milyen stratégiát követhetnek a befektetők, ha eredményessé akarják tenni megtakarításukat - hangzott el a K&H prémium befektetői klub budapesti rendezvényén.
2017. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Lekörözte a webáruházak forgalomnövekedése a teljes kiskereskedelemét

„Az év első kilenc hónapjában a hazai kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene 4,3 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit a KSH friss jelentése szerint, míg az online kiskereskedelem ennél is nagyobb növekedést könyvelhetett el. Becsléseink szerint a január-szeptemberi időszakban a hazai webshopok összesített forgalma 18-20 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit” – kommentálta a statisztikai hivatal kedden közzétett adatait Rédey Iván, az egyik legnagyobb hazai webpláza, a Mall.hu ügyvezető igazgatója. A szakember véleménye szerint e tempós növekedésnek köszönhetően a webáruházak részesedése a teljes magyar kiskereskedelmi forgalomból megközelítheti a 6 százalékot a tavalyi 5,2 százalékot követően. Összehasonlításul: Csehországban ez az arány immár közel 8 százalék.
2017. 11. 07. 20:30
Megosztás:

Gyengült a forint

Gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2017. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Gyenge lett a BMW harmadik negyedéve

3%-kal alulmúlta a BMW üzemi eredménye az elemzői várakozásokat a harmadik negyedévben, ami így 2,3 milliárd eurót tett ki. Mindezt 23,4 milliárd eurós árbevételen érte el a vállalat, ami megfelelt a várakozásoknak és stagnálást mutatott az előző év ugyanezen időszakához képest.
2017. 11. 07. 19:30
Megosztás:

BÉT: Ma az OTP szerepelt a legrosszabbul

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 306,77 pontos, 0,76 százalékos csökkenéssel, 39 809 ponton zárt kedden.
2017. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Szíria is csatlakozik a Párizsi Klímaegyezményhez

Nicaragua után Szíria is csatlakozik a Párizsi Megállapodáshoz, így az Egyesült Államok lesz a nemzetközi közösség egyetlen tagja, amely kimarad az éghajlatváltozás megfékezését szolgáló egyezményből - jelentette kedden a Spiegel Online német hírportál.
2017. 11. 07. 18:30
Megosztás:

Nagyon gyorsan növekszenek a közép- és kelet-európai gazdaságok

Jelentősen javította a feltörekvő európai gazdaságok, köztük a magyar gazdaság növekedési ütemére adott előrejelzéseit kedden Londonban ismertetett átfogó őszi helyzetértékelésében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), elsősorban a vártnál erőteljesebb globális növekedési lendülettel és a feltörekvő gazdaságok kedvező finanszírozási kondícióival indokolva a felülvizsgálatot.
2017. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Tizenkétmilliárdot kap a ceglédi kórház fejlesztésre

Több mint 12 milliárd forint jut a ceglédi Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet fejlesztésére az Egészséges Budapest Program (EBP) keretéből - közölte Pusztai Dezső, a kórház főigazgatója kedden az egészségügyi intézményben tartott sajtótájékoztatón.
2017. 11. 07. 17:30
Megosztás:

Mindenképp tárgyal majd egymással Vlagyimir Putyin és Donald Trump

Mindenképp tárgyal majd egymással Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök a vietnami Da Nangban, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szervezetének csúcstalálkozóján - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.
2017. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elegendőek a gáztartalékok a télre

Elegendőek a gáztartalékok a téli hónapokra, a tárolókban 4,3 milliárd köbméter, a biztonsági készletben 1,2 milliárd köbméter gáz áll az ország rendelkezésére - közölte Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésén.
2017. 11. 07. 16:30
Megosztás: