Megalakult a családügyi kabinet Budapesten
Megalakult a családügyi kabinet szerdán Budapesten, az első ülésen szó esett a Kopp Mária szociológus nevét viselő népesedéspolitikai intézet felállításáról, valamint különböző családtámogatási intézkedésekről is - közölte az emberi erőforrások minisztere és a tárca család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára az ülés utáni sajtótájékoztatón.
Készpénzszállítási tesztet végez az MNB
Készpénzszállítási tesztet végez szerdán a jegybank, ezért a lakosság egyes budapesti és nagyobb vidéki városokban lévő bank- és postafiókok környezetében a szokásosnál több, a tesztelésekben résztvevő rendőr jelenlétét tapasztalhatja - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel.
Kicsit erősödött a forint
Erősödött kissé a forint szerdára virradóra a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hivatalos: A Twitter átáll a 280 karakterre
A Twitter szeptemberben indította el azt a tesztelési folyamatot, melyben egyes felhasználók számára megnövelte 140-es karakterkorlátot. Tette ezt azért, hogy a tweetelők még könnyebben kifejezhessék magukat világszerte, továbbra is megtartva a gyorsaságot és tömörséget, vagyis azokat a tulajdonságokat, amitől a Twitter, Twitter. Az összes adat elemzése után a Twitter úgy döntött, hogy a karakter korlátot hivatalosan is felemeli 280 karakterre és kiterjeszti az összes olyan nyelvre, ahol erre szükség lehet.
Több környezetszennyező autógumit dolgozna fel a Mol Zalai Finomítója
Bővítené a környezetszennyező autógumik feldolgozásával készülő gumibitumen gyártását a Mol Zalai Finomítója, a jelenlegi 5 ezer tonnáról 20 ezer tonnára emelnék a zalaegerszegi üzem kapacitását - közölte a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója kedden Zalaegerszegen.
Valódi ritkaságok a BÁV őszi aukcióján
Valódi művészeti ritkaságok kerülnek kalapács alá a BÁV őszi aukcióján. Rippl-Rónai József, Aba-Novák Vilmos, Iványi Grünwald Béla, Gulácsy Lajos, Szinyei Merse Pál lappangó festményei mellett számos remekmű található a műtárgykollekcióban is. A művészeti aukciók történetében először fordított licittel is szerepel két tétel.
A pénzügyi sor ellensúlyozza a Richter gyengébb operatív teljesítményét
A Richter ezen a héten, a többi nagyvállalat gyorsjelentési időpontja miatt valószínűleg csütörtök hajnalban publikálja harmadik negyedéves eredményét. Előrejelzésünk szerint meglehetősen vegyesen alakulhatnak majd a Richter számai, de összességében javuló eredményre számítunk.
Régióváltás a Bayer radiológiai üzletágánál
Az idei évben már hatodik alkalommal ünnepli a világ a radiológia nemzetközi napját november 8-án. A Bayer ennek alkalmából jelentette be, hogy ezentúl a Radiology európai vezetői által kialakított új szervezeti keret szerint a hazai radiológiai üzletág – a közép-európai klaszter részeként - az EU1 régiót erősíti. A változtatás célja, hogy a hasonló piaci környezetben dolgozó országok egy szervezetben, egymást erősítve és támogatva, egymástól tanulva érhessenek el jobb üzleti eredményeket.
Lendületesen fejlődik Józsefváros
Józsefváros vezetésének elkötelezett munkája révén a VIII. kerület évről évre egyre lendületesebben fejlődik, a kerület a főváros egyik legegyüttműködőbb városrészévé is vált - mondta Tarlós István főpolgármester kedden, a Józsefváros 240. születésnapja alkalmából szervezett rendezvénysorozat ünnepi megnyitóján.
Nem az ajtót feszítik fel a betörők, a wifin keresztül rabolnak ki a modern tolvajok
Az elmúlt napokban került napvilágra egy kritikus technikai probléma, amely bármely, wifit használó eszköz lehallgathatóságát érinti. A hiba a hálózati eszközök egy szabványos kommunikációs protokolljában – a WPA2 (Wi-Fi Protected Access II) protokollban – található, így gyakorlatilag minden wifihálózatra csatlakoztatható eszközt, számítógépet, okostelefont, okostévét és magát a wifi routert is érinti.