Ütést kaptak az AI részvények
A mesterséges intelligencia szektor részvényei esni kezdtek, miután elterjedt a hír, hogy a kínai DeepSeek startup ingyenes, nyílt forráskódú nagy nyelvi modellje könnyedén felveszi a versenyt a ChatGPT hasonló termékével, mindezt úgy, hogy a kínai cég állítólag jóval rövidebb idő alatt és egészen alacsony, 6 millió dollár alatti költséggel volt képes erre a teljesítményre.
Áder János: a Tokaji borvidék készen áll a klíma és piaci kihívásokra
A Tokaji borvidék felkészült a klíma és a piac változásaiból fakadó kihívásokra - erről beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke ifjabb Szepsy István mádi borásszal a Kék bolygó című podcast hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásában.
Magyar kutatók új agyterületet azonosítottak, amely áttörést hozhat a mentális betegségek kezelésében
Az agy jutalmazó rendszerében szerepet játszó, eddig ismeretlen agytörzsi területet fedeztek fel a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (HUN-REN KOKI) kutatói. A felfedezés, amelyről a Science című tudományos folyóirat is beszámolt, új utakat nyithat a szorongás és a depresszió, vagy akár a szenvedélybetegségek kezelésében - közölte a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat hétfőn az MTI-vel.
Nagy Márton turisztikai és védelmi ipari, gazdasági együttműködési megállapodásokat írt alá Bulgáriában, cél a magyar-bolgár kapcsolatok további mélyítése és megerősítése
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Bulgáriában tett látogatást, amely során Rumen Radev köztársasági elnökkel, Grozdan Karadjov miniszterelnök-helyettessel, egyben közlekedési és hírközlési miniszterrel, Peter Dilov gazdasági miniszterrel és Miroslav Borshosh turisztikai miniszterrel tárgyalt, valamint együttműködési megállapodásokat írt alá.
Így használd a Malina oldalát, ha az Interre szeretnél fogadni
Az Inter az olasz labdarúgás egyik megkerülhetetlen szereplője. Hazai többmilliós szurkolótábora több mint 50 millióra bővül, ha az egész világot nézzük. Lehet, hogy ezzel alulmarad a több gigászhoz képest, de az említett számok így is komoly súllyal bírnak.
Dönthet a jövőben a mesterséges intelligencia a bíróságokon?
A mesterséges intelligencia a jogi területet is teljesen átalakíthatja. Alkalmazása elsősorban kiegészítő, előkészítő funkcióban nagyban javítja a jogszolgáltatás minőségét. Nem helyettesítheti ugyanakkor a humán szakértelmet – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.
A kör bezárul: már a boltokban a bizonyíték, hogy a visszaváltott Szentkirályi-palackokból is újra palackok lesznek
A Szentkirályi Magyarország az elsők között kezdte meg a kötelező visszaváltási rendszer szerinti italcsomagolások értékesítését, most pedig már arról számol be a vállalat, hogy újrahasznosított anyagot is tartalmazó palackokba töltött Szentkirályi-termékek várják a vásárlókat a boltok polcain.
Már lehet jelentkezni a Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzésére
Február 10-ig várja a Net-Coach program Újmédia pedagógia felnőttképzése pedagógusok, pszichológusok, kibervédelmi és kommunikációs szakértők, valamint más, fiatalokkal foglalkozó szakterületek képviselőinek jelentkezését - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága hétfőn az MTI-vel.
Czomba Sándor: új lehetőség a hazai kkv-k számára – a kormány több mint 4 milliárd forinttal támogatja a vállalkozások dolgozói létszámának és kapacitásának növelését
A kormány a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások dolgozói létszámának és kapacitásának növelése érdekében mintegy 4,1 milliárd forintból indít új támogatási programot. A „KKV kapacitásbővítő támogatás 2.0” programmal közel 1700 fő elhelyezkedését segítheti a kormány, ezáltal hozzájárulva a magas foglalkoztatottsági szint további megőrzéséhez. A program előző üteme különösen sikeres volt, annak keretében 560 kkv részesült támogatásban, ami közel 3 ezer új munkavállaló foglalkoztatását segítette elő.
Áruhitel: ez most a magyar családok kedvence! Miért?
Az áttörés elsősorban annak köszönhető, hogy ma már a webshopokban is gyorsan elérhetőek ezek a kölcsönök, az emberek pedig utaznak a 0%-os THM-es akciókra. Az ügyfelek számára egész biztosan kedvező lesz Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint az, hogy újfajta költségmentes részletfizetést kínáló megoldások kerültek piacra – a szolgáltatók versenyén a fogyasztók nyerhetnek leginkább.
Kisebb mozgás volt csak pénteken a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, heti összevetésben enyhén emelkedtek a hozamok
Donald Trump beiktatása után az új elnök lépéseire figyelt a világ, különösen a kiadáscsökkentésekre és a vámokra vonatkozó kijelentések mozgatták a piacokat. Az amerikai kötvényhozamok január közepén másfél éve nem látott magasságba emelkedtek, a tíz éves hozam elérte a 4,8%-ot, de utána a vártnál kissé kedvezőbb inflációs adat után elindult a korrekció.
A digitális oktatás: lehetőség vagy akadály?
Az oktatás jövője kérdésessé vált a digitális világ térnyerésével. Vajon az online eszközök gazdagítják a tanulás élményét, vagy éppen ellenkezőleg, akadályozzák a hagyományos módszerek hatékonyságát? Ezt az összetett kérdést vizsgáljuk a cikkben, miközben arra keressük a választ, hogyan formálja át a technológia az oktatás világát.
Zuhanó Bitcoin, vérző altcoinok - Mit tett trump, hogy a kriptovaluta árfolyamok ekkorát esnek?
A Bitcoin árfolyama újra 100.000 dollár alatt kereskedik, ami komoly "lélektani határ" a legnagyobb kriptovaluta árfolyamában. A helyzet a következő: Donald Trump rendelete után profitot realizálnak a befektetők, nem elégedettek maradéktalanul a várható szabályozás kapcsán.