Egy túraösvény, ami szív- és érrendszeri betegek rehabilitációját

Szív- és érrendszeri betegek, magasvérnyomással élők, valamint cukorbetegek rehabilitációját segítő tanösvényt avattak kedden a főváros IV. kerületében, a budapesti Szent Ferenc Kórház által indított Út az egészséghez program keretében.
2016. 07. 06. 02:30
Megosztás:

Brexit: Theresa May nyerte a Konzervatív Párt vezetőválasztását

Theresa May belügyminiszter nyerte jelentős előnnyel a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztásának kedden tartott első fordulóját.
2016. 07. 06. 02:00
Megosztás:

Gazdasági növekedésben reménykedik a spanyol kormány

Az ügyvezető spanyol kormány felülvizsgálja és felfelé fogja módosítani az ország idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését, a bővülés még a tavalyinál is kedvezőbb lehet - közölte Luis de Guindos gazdasági miniszter az Onda Cero nevű rádióadónak adott keddi interjúban.
2016. 07. 06. 01:30
Megosztás:

Az EB szigorítja az adóelkerülés, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen hozott intézkedéseket

Javaslatot fogadott el az Európai Bizottság az adóelkerülés, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen hozott intézkedések szigorítása, valamint a társaságok és pénzalapok valódi tulajdonosi hátterének átláthatóbbá tétele érdekében - tájékoztatott az uniós bizottság kedden.
2016. 07. 06. 01:00
Megosztás:

Egyre többen nyaralnának Horvátországban

Növekszik a horvát turisztikai lehetőségek iránti érdeklődés minden küldő országból, júniusban 5-6 százalékos növekedés mértek - mondta Marin Skenderovic, a Horvát Idegenforgalmi Közösség Magyarországi Képviseletének vezetője kedden az M1 aktuális csatornán.
2016. 07. 06. 00:30
Megosztás:

Obama részt vesz Clinton kampányában

Az amerikai elnök Hillary Clintonnal együtt Észak-Karolinába utazik és részt vesz a demokraták várható elnökjelöltjének kampányában. Hillary Clinton az elnöki különgéppel indult kedden kora délután a kampánygyűlésre.
2016. 07. 06. 00:01
Megosztás:

Idén jóval több autót adott el a Toyota

A Toyota az év első fél évében 35,4 százalékkal több, 2963 új autót értékesített a tavalyi év azonos időszakához képest, és ezzel a magyarországi személyautó és haszongépjármű piacon 0,4 százalékponttal, 5,3 százalékra növelte piaci részesedését - közölte a Toyota Central Europe (TCE) Kft. kedden az MTI-vel.
2016. 07. 05. 23:30
Megosztás:

Megkezdődött az M30-as autópálya tovább építése

Alapkőletétellel megkezdődött a Miskolcot Kassával összekötő autópálya magyarországi szakaszának építése a magyar-szlovák határ közeli Tornyosnémetinél kedden, a település közelében egy alig két kilométeres szakasz épül meg, amely csatlakozik a Kassát az országhatárral összekötő, és már korábban elkészült sztrádához.
2016. 07. 05. 23:00
Megosztás:

Ajánlott oltások váltak ingyenessé Érden

Ingyenessé váltak egyes ajánlott védőoltások Érden a város támogatásával; az intézkedés több tízezer forintos megtakarítást jelenthet a szülőknek - tájékoztatta a polgármesteri hivatal kedden az MTI-t.
2016. 07. 05. 22:30
Megosztás:

Egyre többen választják a mobilparkolást

Egyre többen választják a hagyományos készpénzfizetéses megoldás helyett az egységes mobilparkolást, a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer (NMFR) kétéves működése alatt a tranzakciók száma meghaladta a 40 milliót, a második évben 25 százalékkal több autós fizetett mobillal, mint az elsőben - közölte A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. kedden az MTI-vel.
2016. 07. 05. 22:00
Megosztás:

10 milliós bírság a fogyasztók megtévesztése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint az SWF Holder Kft. üdülési jogok eladásával összefüggő ajánlatával megtévesztette a fogyasztókat, a jogsértés miatt 10,1 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.
2016. 07. 05. 21:30
Megosztás:

Csúcskategóriás üzemanyagot vezetett be az OMV

Az autó- és üzemanyagipar legmagasabb követelményeit is teljesítő prémium üzemanyagot vezetett be Magyarországi hálózatában az OMV. A legmodernebb motorokhoz fejlesztett OMV MaxxMotion 100plus a hatékonyág mellett a teljesítményt is optimalizálja.
2016. 07. 05. 21:00
Megosztás:

Új terület és vezető az SAP-nál

Az SAP Hungary Kft. Arany Jánost nevezte ki az SAP Hybris üzletág vezetőjének. A szakember a szoftvercég egy teljesen új területéért felel, amelynek célja, hogy a hazai vállalatokat támogassa új generációs marketing automatizáció, ügyfél adat- és kapcsolatkezelés, kereskedelem, valamint ügyfélszolgálati alkalmazások terén.
2016. 07. 05. 20:30
Megosztás:

Huszonéves ügyvezető igazgatók?

Az Adecco immár második alkalommal hirdette meg CEO for One Month programját, amelyben 49 ország Adecco ügyvezetői mellé kerestek fiatal tehetségeket. A „MiniCEO”-k egyedülálló lehetőséget kapnak arra, hogy belelássanak egy vállalat vezetésébe, egy ügyvezető mindennapjaiba. Az Adecco a programmal a pályakezdők munkaerőpiaci kilátásait szeretné javítani, közelebb hozva egymáshoz az elméleti képzést és a gyakorlati munkavégzést.
2016. 07. 05. 20:00
Megosztás:

Változások a Pénzügyi Békéltető testület működésében

A banki elszámolások óta csökkent a pénzügyi intézmények megegyezési hajlandósága, januártól azonban egymillió forint összegig kötelesek lesznek alávetni magukat a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) döntésének - nyilatkozta Kovács Erika, a testület elnöke az MTI-nek.
2016. 07. 05. 19:30
Megosztás:

Tartós lehet a kiskereskedelem növekedése

Májusban tovább folytatódott a kiskereskedelmi forgalom dinamikus növekedése, a bővülés tartós maradhat a következő hónapokban is az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint.
2016. 07. 05. 19:00
Megosztás:

Nincs szükség változtatásra az élelmiszerlánc-felügyeletben

Nincs szükség változtatásra az élelmiszerlánc-felügyeleti díjfizetési rendszerben az Európai Bizottság ezzel kapcsolatos legutóbbi döntése miatt, mert a magyar Országgyűlés tavaly decemberben visszaállította valamennyi élelmiszerlánc szereplőre a korábban egységesen alkalmazott 1 ezrelékes díjfizetési kötelezettséget - közölte a Földművelésügyi Minisztérium kedden az MTI kérdésére.
2016. 07. 05. 18:30
Megosztás:

Főleg tartós kiskereskedelmi cikkeket veszünk

Tartja a tempót a kiskereskedelem, a tartós fogyasztási cikkeké a főszerep - adta hírül a K&H.
2016. 07. 05. 18:00
Megosztás:

FAO - Strukturált fellépés szükséges az éhezés visszaszorítására

Szakértők szerint a magas mezőgazdasági terményárak korszakának vége, de nagy kilengések még előfordulhatnak.
2016. 07. 05. 17:30
Megosztás:

Zikavírus - Újabb szlovák beteg

Nyilvántartásba vették a második, zikavírussal fertőzött beteget Szlovéniában - közölte a szlovén sajtó kedden.
2016. 07. 05. 17:00
Megosztás: