Sokadjára ugorhatnak neki az M44-es autópályának
Ősszel megkezdődhet a 111 kilométeres M44-es gyorsforgalmi út Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyén átívelő, 62 kilométeres, Tiszakürt és Kondoros közötti szakaszának építése - tájékoztatta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) közleményben.
Jövő héten kezdődik a dél-budai villamoshálózat fejlesztése
Június közepén kezdődik az idei év egyik legjelentősebb, két és fél hónapon át tartó közösségi közlekedést érintő beruházása Dél-Budán. Június 16-ától augusztus 28-ig a Szabadság híd a közösségi közlekedés és a közúti forgalom előtt is zárva lesz - áll a BKK által az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményben.
Megújult a gemenci erdei iskola
Megújult a Gemenc Zrt. erdei iskolája Pörbölyön, a 150 millió forintos beruházás során egyebek mellett átépítették és kibővítették, korszerűsítették a meglévő épületet, illetve akadálymentesítették a mozgáskorlátozottak számára.
Trump vagy Clinton? Íme a legfrissebb statisztikai adatok
Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje elég jelentős előnnyel vezet Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje előtt az első felmérés szerint, amelyet azután készítettek, hogy Obama elnök nyilvánosságra hozta: Clinton elnökjelöltségét támogatja.
Abortusz a téma - Clinton és Trump eltérő állásponton
A demokraták várható elnökjelöltje, Hillary Clinton intenzíven kampányol, de immár nem Sanders szenátor, hanem a várható republikánus elnökjelölt, Donald Trump ellen. Clinton pénteken egy rendezvényen azt állította, hogy elnökként Donald Trump csorbítaná, vagy talán teljes egészében meg is szüntetné a nők abortuszhoz való jogát.
Gyengült az Iszlám Állam - legalábbis így látják az USA-ban
Az Iszlám Állam (IÁ) veszít befolyásából és eddig uralt területeiből - közölte újságírókkal pénteken Brett McGurk, az amerikai elnök különmegbízottja a terrorszervezet ellen küzdő globális koalícióban.
Hamis jegyeket árulnak az interneten a FOCI EB-re
Ötezer eurót is elkérhetnek a franciaországi Európa-bajnokságra szóló jegyekért hamis weboldalakon, és személyes adatokat is ellophatnak a vásárlóktól az online bűnözők - hívták fel a figyelmet az ESET és Sicontact Kft. internetes biztonságtechnikával foglalkozó cégek közös közleményükben.
Ellentmondásos és álszent az európai kékkártya-rendszer
Ellentmondásos és álszent az európai kékkártya-rendszer reformjáról szóló elképzelés, hiszen a legsérülékenyebb csoportok helyett a legerősebbeket segítené - mondta a Migrációkutató Intézet vezető kutatója az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Így néz ki a német infláció
Az előzetes adatokkal megegyező mértékben emelkedtek a fogyasztói árak Németországban májusban.
USA - Női elnökhöz női alelnök?
oe Biden alelnök és a demokraták balszárnyán álló befolyásos Elizabeth Warren is bejelentette, hogy támogatja a volt külügyminiszter, Hillary Clinton elnökjelöltségét. Sajtóhírek szerint ugyanakkor Clinton állítólag fontolgatja, hogy Elizabeth Warrent választja alelnök-jelöltjéül.