Hillary Clinton stratégiát váltott, ezért lehet elnökjelölt
Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt-aspiráns a keddi előválasztásokon Kaliforniában is megszerezte a győzelmet. A helyi idő szerint a reggeli órákban közzétett eredmény szerint az Egyesült Államok legnépesebb szövetségi tagállamában a voksok 56 százalékával nyert, míg vetélytársának, Bernie Sandersnek a választók 43,1 százaléka szavazott bizalmat.
Előzetes ellenőrzéssel is segítik a gazdálkodókat
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) azzal is segíti a termelőket az idén, hogy bevezette az előzetes ellenőrzés intézményét, és az egységes kérelmek szankciómentes benyújtási időszakának végén ellenőrzéseket végzett a beadott kérelmeken - közölte Gyuricza Csaba, az MVH elnöke szerdán az MTI-vel.
A GVH az ágazati vizsgálat lezárultával is figyeli a szálláshely-foglalási piacot
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elkészítette az online szálláshelyfoglalás piacának vizsgálatáról szóló jelentését. A GVH idén nem tervez beavatkozást a piacon a vizsgálat ideje alatt történt pozitív változtatások miatt, de az Európai Versenyhálózat Monitoring munkacsoportjának tagjaként továbbra is figyelemmel kíséri a piaci folyamatokat.
Londoni elemzők: meglepően nyugodtak a piacok
Londoni pénzügyi elemzők szerint figyelemreméltó nyugalom honol az európai piacokon a brit EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás közeledtével, de több ok is van annak feltételezésére, hogy ez a nyugalom nem lesz hosszú életű, függetlenül a referendum eredményétől.
Díjazták a legjobb webáruházakat
Átadták az idei Év internetes kereskedője díjakat, a tizedik alkalommal rendezett megmérettetésen több mint 500 jelölt cég közül kis- és középvállalati, valamint nagyvállalati kategóriában hirdettek nyerteseket - közölte a főszervező, a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület szerdán az MTI-vel.
Megvan Magyarország legjobb startup ötlete!
Az UberPITCH Európa 21 országban és 37 városban két héten keresztül adott lehetőséget start-upoknak, hogy egy Uber-autóban utazva prezentálják üzleti ötletüket az adott régió legjobb tanácsadóinak, vállalatvezetőinek. A kezdeményezés során közel négyezer ötlet mutatkozott be Európa-szerte.
Vezető autómárkának fejleszt a Goodman Németországban
Újabb, 48 200 négyzetméteres elosztóközpont fejlesztését kezdte meg a Goodman a BMW Csoport számára a bajorországi Landshutban. A létesítmény közvetlen összeköttetésben lesz a BMW meglévő, szomszédos gyártóüzemével. Az építkezés 2016 márciusában kezdődött, az átadásra várhatóan 2017 közepén kerül sor.
Közel 680%-kal növekedett a magántőke-befektetések értéke a régióban
„Magántőke, kockázati tőke és vállalati pénzügyek Közép-Kelet-Európában” címmel ma 18. alkalommal rendezi meg éves konferenciáját Budapesten a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA), ami a fontos döntéshozók, tanácsadók és szabályozó hatósági szakemberek kiemelt kapcsolatépítő fóruma. Az eseményen a világ legnagyobb ügyvédi irodája, a Dentons globális elnöke, egyben az amerikai Demokrata Párt Országos Bizottságának korábbi elnöke, Joseph Andrew tartott nyitóelőadást.
Több mint tízezer munkahelyet hoztak Magyarországra a külföldi befektetők
Rekord szintet ért el Európában a külföldi működőtőke-befektetések (FDI) mértéke 2015-ben. A lezárt projektek száma a megelőző évihez képest több mint tizedével nőtt, átlépve az ötezres számot, közel 218 ezer munkahelyet teremtve. Magyarországon több mint 11 ezer új munkahely jött létre FDI révén, ami több mint kétszerese a 2014-es értéknek.
LLP Hungary: Továbbra is vezető szerep a cégcsoporton belül
Továbbra is őrzi vezető szerepét az LLP Csoporton belül az LLP Hungary, derül ki a tíz országban jelen lévő üzleti tanácsadási és szoftvermegoldásokat nyújtó vállalat évértékelő jelentéséből. A magyar divízió 2015-ben is kimagaslóan teljesített, hiszen közel 1,8 millió eurós bevétele a teljes csoport forgalmának 20%-át adta. A 10 országban jelen lévő LLP csoportszinten 3%-kal, 8,7 millióról 8,95 millió euróra növelte árbevételét. A vállalatirányítási szoftverspecialista adózás előtti globális profitja elérte az 1,25 millió eurót. Az LLP tapasztalatai szerint már a pénzügyi szoftverek területén is növekszik az érdeklődés a felhő alapú megoldások iránt. A vállalatvezetők az analitikai és üzleti intelligencia eszközök beszerzését érzik a legsürgetőbbnek – áll a tanácsadó cég legfrissebb jelentésében.
Mennyit akarnak keresni a diákmunkások?
A diákmunkára jelentkezők mindössze 30 százaléka hajlandó 700 forintos órabér alatt munkát vállalni, ugyanakkor 800 forintos órabérért már a diákok 80 százaléka elmenne dolgozni – mutatta ki az IFUA Horváth & Partners vezetési tanácsadó cég felmérése. A diákoknak mindössze egytizede állította, hogy 900 forintosnál magasabb órabérért vállalna munkát.
Jól megy az Auchannak Magyarországon
Növelte forgalmát és eredményét az Auchan Magyarország Kft., az áruházlánc 337,6 milliárd forintos bruttó forgalmat ért el a 2016. március végéig tartó pénzügyi évben áruházaiban és üzemanyag-töltőállomásain, amely 3,6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - közölte a hipermarket szerdán