Nem veszik őrizetbe a volt ukrán elnököt
Oroszország elutasította az ukrán főügyész hivatalának Viktor Janukovics volt ukrán elnök letartóztatására vonatkozó kérését - közölte hétfőn Alekszandr Kurennoj, az orosz főügyészi hivatal szóvivője.
Moszkvát aggasztja, hogy Berlin szerint Oroszország biztonságpolitikai kihívást jelent
A Kremlt aggasztják azok az értesülések, amelyek szerint a német kormány biztonságpolitikájának fő vonalait lefektető dokumentum, az úgynevezett fehér könyv új kiadása szerint egyebek közt Oroszország is biztonságpolitikai kihívást jelent Németország számára - közölte hétfőn Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.
Kétnapos vita után választották meg az elnököt Szerbiában
Kétnapos vita után megválasztották a belgrádi parlament elnökét hétfő este, a szerb házelnök Maja Gojkovic, a Szerb Haladó Párt (SNS) képviselője maradt.
Vezető republikánus politikusok bírálják Donald Trumpot egy spanyolajkú bíróra tett kirekesztő megjegyzései miatt
Hétfőn vezető republikánus politikusok egész sora fejezte ki elégedetlenségét Donald Trump nem szűnő kirekesztő megjegyzései miatt, amelyeket egy spanyolajkú felmenőkkel rendelkező bíróra tett, sőt, az egyik befolyásos politikus szerint ha Trump nem változtat a magatartásán, a Republikánus Pártnak át kell gondolnia, hogy valóban ő lenne-e a megfelelő elnökjelöltjük.
A kormány stabil, versenysemleges hitelintézeti rendszert szeretne
A kormányt az motiválja, hogy továbbra is stabil, versenysemleges, a gazdaság érdekeit megfelelően szolgáló hitelintézeti és bankrendszer legyen - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón, miután törvényjavaslatot terjesztett be a parlamenthez egyes törvényeknek a szövetkezeti hitelintézetek integrációjával összefüggő módosításáról, amelyet az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyal.
A bankszövetség egyetért a szövetkezeti hitelintézetek integrációjával összefüggő jogszabályváltozással
A Magyar Bankszövetség egyetért a szövetkezeti hitelintézetek integrációjával összefüggő jogszabály-változtatás alapelveivel, meggyőződése, hogy a törvényjavaslat elfogadásával meg tud szilárdulni az európai színvonalú, egységes, a törvényes és az etikai elvárásoknak mindenben megfelelő magyar hitelintézeti szektor.
Jogerősen elítélték a gyerekével vonat elé fekvő anyát
Jogerősen hat és félév fegyházbüntetésre ítélte hétfőn a Debreceni Ítélőtábla azt az anyát, aki begyógyszerezve, ital hatása alatt, kiskorú gyermekével öngyilkossági szándékkal a sínekre feküdt tavaly júniusban - közölte az ítélethirdetés után a táblabíróság szóvivője az MTI-vel.
Joachim Gauck nem indul újra a német államfői tisztségért
Joachim Gauck német államfő hétfőn Berlinben bejelentette, hogy mandátuma 2017. márciusi lejártával távozik hivatalából és nem indul újra a tisztségért.
Előnyösebb lenne a készpénzben adható cafeteria
Előnyősnek tartaná a készpénzes cafeteria-juttatást az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), amely hétfői közleményében ezt azzal indokolta, hogy a juttatásban részesülő alkalmazottak szabadon költhetik el az összeget bármilyen áru- vagy szolgáltatás vásárlására, és kedvezőnek tartják azt is, hogy az Erzsébet utalvánnyal járó költségek és veszteségek a készpénzes rendszerben megszűnnek.
Cameron gazdasági pokolgéphez hasonlította a Brexitet, a Brexit-párt szerint az euró fog felrobbanni
Áremelkedést és keresleti átrendeződést hozott a csok
A lakáspiac élénkülése hosszú évekig leginkább városi legenda volt, mára azonban a statisztikák szerint komoly realitássá vált. Az Otthontérkép online kérdőíves kutatásának eredményeit vetette össze saját adataival, melyből világosan kirajzolódik, hogy a kormányzati politika okozta piaci élénkülésnek a hatása az árak mozgásában is megmutatkozik, miközben a kereslet is átalakulóban van.
A legtöbb gyerek chatel, játszik vagy kábítószerre keres rá az interneten
A Kaspersky Lab legújabb kutatása szerint a gyerekek legtöbb online idejüket közösségi oldalakon, emailezéssel vagy chateléssel (67 százalék) töltik. Második helyen a játékportálok szerepelnek (11 százalék), amelyet az alkohollal és drogokkal kapcsolatos információkat tartalmazó weboldalak követnek (9 százalék).
Itt a Kormány új cafeteriás törvényjavaslatának helyes értelmezése
A T/10537. számú törvényjavaslattal eldőlni látszik a több éve zajló cafeteria-háború sorsa. A módosítás két pillére közül az egyik az újabb adóemelés, a másik egy kommunikációs fordulattal a cafeteria átnevezése. Egyszerű példával szemléltetve: ha a cég minden jelenlegi, 2016-ban futó juttatását szeretné megtartani, akkor a mostani elemeket – beleértve az Erzsébet utalványt is – a dolgozóinak jövőre legrosszabb esetben 35%-ról 50%-ra emelt cafeteria-adó mellett adhatja. Ez alól két kivétel van: a SZÉP-kártya, ahol a közszférában dolgozók esetében csökkentették a keretet, és új elemként megjelent a 35%-os cafeteria-adóval adózó készpénz-juttatás.