Jövőre 110.775 forint lehet a minimálbér
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) szakértői szerint, a költségvetést alapul véve, várhatóan 110 775 forint körül határozza majd meg a kormány a 2016. január 1-én hatályba lépő bruttó minimálbért - mondta Kordás László, a MaSzSz elnöke szerdán Budapesten.
Útdíj - A jövő évi e-matricákat január 1-jétől lehet megvásárolni
A 2016-os évre vonatkozó éves országos jogosultságot és a megyei matricákat január 1-jén nulla órától lehet megváltani, de annak nem kell sietnie, akinek idei országos éves vagy megyei e-matricája van, mert ezek jövő január 31-éig érvényesek - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.
Évtizedes mélyponton a brit munkanélküliség
Csaknem tíz éve nem mért mélypontra süllyedt a munkanélküliség Nagy-Britanniában, a foglalkoztatottsági ráta pedig minden eddigi rekordot megdöntött.
A kamatcsökkentésre a befektetők is léptek
„A Magyar Nemzeti Bank folyamatos kamatcsökkentésére a lakossági befektetők is válaszoltak. Egyrészt elmozdultak a magasabb hozamlehetőséget kínáló befektetések irányába, másrészt egyre hosszabb időtávban gondolkodnak, ami szintén jó hatással van a hozamlehetőségre. Ma már a megtakarítók alig több mint 10%-a tervez egy évnél rövidebb időtávra - derül ki a K&H befektetői felmérésből.
Dízelbotrány - A Daimler és a BMW is érintett lehet
Nagyságrendekkel eltérő nitrogén-dioxid-kibocsátást mértek a Daimler és a BMW egy-egy dízelmotorral működő autójánál próbapadon és -úton egy Svájcban végzett független vizsgálatban, amelyről szerdán számolt be a német sajtó.
Átadták az első elektromos autótöltőt a Liszt Ferenc repülőtéren
A zöld repülőtér program részeként valósult meg az első elektromos autótöltő a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a beruházás 15 millió forintba került és jelenleg ingyen használható - mondta a szerdai átadáson Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.
Változóban a fűtési megoldások - Áttörés a hőszivattyúk piacán
A hazai közgondolkodás alapvetően földgázközpontú, de él még az a képzet is, hogy ha jó áron be lehet szerezni a fát, akkor az lehet a legjobb és legolcsóbb fűtési megoldás. A hőszivattyú vagy a napenergia korábban „megújuló luxusnak”, az infrapaneles fűtés pedig modern úri huncutságnak tűnt. A kép azonban egyre tisztul, ezt jelzi a hőszivattyúk értékesítésének dinamikus növekedése itthon és a világban egyaránt.
Betonkeverőben készítették a gyrost egy illegális Pest megyei üzemben
Betonkeverőben készítették a gyrost egy illegális Pest megyei üzemben, ahol több mint huszonkét tonna terméket foglaltak le - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szerdán az MTI-vel.
Kissé felgyorsult az infláció Európában
Novemberben a végleges adatok alapján mind az euróövezetben, mind az unió egészében kissé felgyorsult az infláció - közölte szerdán az Eurostat.
Ön tisztában van a nyugdíj-adókedvezménnyel?
Bár közel két éve jelentős adójóváírás érhető el a nyugdíjbiztosításokhoz, az ötven évnél fiatalabbak 40 százaléka még nem is hallott a lehetőségről. Miközben a lakosság kétharmada fontosnak tartja a tudatos előtakarékoskodást az időskorra, a magyarok 60 százalékának semmilyen megtakarítása sincs nyugdíjcélú konstrukciókban.
Kedvezőbbek lesznek a Széchenyi Kártya feltételei
Januártól a vállalkozások minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel juthatnak a Széchenyi Kártya Program hiteltermékeihez, egy-egy hitelterméknél ez több mint 100 ezer forint megtakarítást is jelenthet, amelyet a vállalkozások további fejlesztésekbe, árukészletük bővítésére, adott esetben további munkavállaló felvételére tudnak felhasználni - közölte a programot működtető Kavosz Zrt..
Lehetnek-e az euró, Brazília és az olaj a jövő év nyertesei?
Az online multi-eszköz kereskedő és befektetési specialista Saxo Bank a mai napon nyilvánosságra hozta a jövő évre vonatkozó „Meghökkentő Előrejelzéseit”. Ezek az előrejelzések tíz olyan valószínűtlen, vagy egyszerűen csak figyelmen kívül hagyott tényezőt vagy eseményt boncolgatnak, melyek 2016-ban jelentős hatással lehetnek a pénzügyi világra.
Quaestor-törvény - a Hungária károsultjaira is vonatkozik az új szabályozás
Nemcsak a Quaestornál történt, hanem a hasonló típusú visszaélésekre, vagyis más cégek károsultjaira is kiterjed az új szabályozás - emelte ki az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.
Elindítja gázkereskedelmi üzletágát az ALTEO Group
Az összes szükséges engedély és felhatalmazás birtokában a következő gázév kezdetével, 2016. október 1-től elindítja gázkereskedelmi üzletágát az ALTEO Group. A vállalatcsoport a ma már az árbevétel jelentős részét biztosító villamosenergia-kereskedelmi üzletága mintájára konzervatív stratégia mentén lép be a gázkereskedelmi piacra.
Minden szem a Fed-re szegeződik
A Metro AG egy elemzői várakozásokat meghaladó gyorsjelentést tett közzé, melynek hatására 4%-ot emelkedett a részvény. Ma a Fedex és az Oracle teszi közzé a számait. Ma este a Fed lesz a fókuszban, ugyanis 7 év után először emelhet az irányadó rátán. - Varga Botond, Equilor.
Újabb bírság az MVM Net Zrt.-nek
Közel negyvenmillió forintos pénzbírságot szabott ki elsőfokú, nem jogerős döntésében az MVM Net Zrt.-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), mert hiányosságokat tapasztalt a 450 MHz-es frekvenciahasználati jogosultság hasznosítására kötött hatósági szerződés II. ütemének teljesítésében.