A kormány meghozza a szükséges intézkedéseket a korrupció visszaszorításáért

A kormány eddig is, és ezután is mindent megtesz a gyanús ügyek kivizsgálásáért, és meghozza a szükséges intézkedéseket a korrupció visszaszorítása érdekében - hangsúlyozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára az Európai Bizottság, a Miniszterelnökség és a Transparency International Magyarország közös szakmai rendezvényén pénteken Budapesten.
2015. 12. 11. 20:10
Megosztás:

Fitch: a feltörekvő gazdaságok lassulása nem okoz nagy károkat a fejlett térségnek

A globális növekedéssel kapcsolatos, főleg a nyár vége óta körvonalazódó aggályok nem múltak el, de jelenleg úgy tűnik, hogy a fő kockázatforrások közé sorolt nagy feltörekvő gazdaságok nem okoznak komoly károkat a fejlett ipari térségnek - áll a Fitch Ratings idei utolsó, átfogó globális előrejelzésében.
2015. 12. 11. 19:50
Megosztás:

Robotok segítik rászoruló tehetséges gyerekek tanulását

A Csányi Alapítvány pécsi és nagybajomi csoportja LEGO-robotokat kapott, hogy azok rászoruló tehetséges gyermekek tanulását segítsék.
2015. 12. 11. 19:30
Megosztás:

Közel százmilliárdos EU-támogatás vidékfejlesztési programokra

Minden folyamatban lévő, összesen 118 vidékfejlesztési programot fogadtak el 99,6 milliárd euró értékben a 2020-ig terjedő támogatási időszakra vonatkozóan Brüsszelben - tájékoztatott közleményében az Európai Bizottság pénteken.
2015. 12. 11. 19:10
Megosztás:

Jövőre lesz új erdészeti törvény

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) 2014-ben vette át az erdészetek irányítását, azóta megszületett a vadgazdálkodási törvény, januárban pedig megkezdődik a társadalmi vitája az új erdészeti törvénynek, amelyet jövőre fogadhat el a parlament - közölte az FM állami földekért felelős államtitkára pénteken Debrecenben.
2015. 12. 11. 18:50
Megosztás:

Románia a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés felélesztését szorgalmazza

Románia a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés (BSEC) felélesztését szorgalmazza, mert a jó gazdasági kapcsolatok a stabilitás előfeltételei ebben a feszültségterhes régióban - hangoztatta Lazar Comanescu román külügyminiszter a BSEC külügyminiszteri értekezletén pénteken Bukarestben.
2015. 12. 11. 18:30
Megosztás:

Tovább nőhet az árrés és a jövedelmezőség a légiközlekedésben

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint tovább nőhet a légiközlekedési piacon az árrés és a jövedelmezőség 2016-ban a folyamatosan bővülő kereslet és az alacsony kerozinárak miatt.
2015. 12. 11. 18:10
Megosztás:

Lezárult a Chevrolet kivonulása Magyarországról

Az év végéig lezárul a Chevrolet márka közép- és kelet-európai piaci kivonulása, a további szervizelést és alkatrész-ellátást az Opel Central and Eastern Europe szervezetébe integrálva biztosítja a magyarországi Chevrolet-tulajdonosok számára a General Motors.
2015. 12. 11. 17:50
Megosztás:

Alapjoggá kell tenni az internetelérést

A Demokratikus Koalíció digitális Magyarországot, digitális rendszerváltozást szeretne és alapjoggá tenné az internetelérés lehetőségét - mondta a párt elnöke egy pénteki, budapesti rendezvényen.
2015. 12. 11. 17:30
Megosztás:

Több száz embert bocsáthatnak el lopásért a horvát állami autópályák vállalattól

Mintegy kétszáz embert bocsátanak el a HAC-ONC, a horvát állami autópályák karbantartását és az útdíjszedést végző vállalattól hűtlen kezelés miatt, az alkalmazottak évek óta sikkasztottak a fizetőkapuknál, a lebukástól pedig a középvezetők védték meg őket - írta a Vecernji List című horvát vezető napilap pénteken.
2015. 12. 11. 17:10
Megosztás:

Nem fogadna be több menekültet az osztrákok többsége

Nem fogadna be több menekültet és egyetért a határellenőrzéssel az osztrákok többsége, ugyanakkor elégedetlen az európai menekültügyi intézkedésekkel - derült ki egy osztrák közvélemény-kutató cég pénteken közzétett felméréséből.
2015. 12. 11. 16:50
Megosztás:

Fél tonna dohánylevelet és vágott dohányt foglalt le a NAV

Fél tonna dohánylevelet és vágott dohányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Debrecen közelében, egy tanyán - közölte a NAV Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
2015. 12. 11. 16:30
Megosztás:

MNB: jövőre a forintpiacon is megújítható a lejáró államadósság

Jövőre nagyjából 5 milliárd euróra rúgó államadósság jár le, ha fennmaradnak a jelenlegi piaci körülmények, ez az állomány forintkötvényekkel is megújítható lesz - mondta Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója, vezető közgazdásza pénteken Budapesten, az MNB új kiadványát, a Jegybanki almanachot bemutató sajtótájékoztató után.
2015. 12. 11. 16:10
Megosztás:

Szlovákiában 2018-ban kezdi a gyártást a Jaguar Land Rover

A szlovák kormány és a Jaguar Land Rover vezető képviselő pénteken aláírták Pozsonyban azt a beruházási szerződést, amelynek alapján a brit márka új autógyárat épít Nyitrán. Az új üzem gyártósorairól a tervek szerint 2018-ban gördülhet le az első gépkocsi.
2015. 12. 11. 15:49
Megosztás:

Új külső határőrizeti rendszert tervez az EU a Frontex helyett

A Financial Times pénteki értesülése szerint az Európai Bizottság a jelenlegi Frontex rendszer helyett egy olyan állandó határőrizeti szerv létrehozására készül javaslatot tenni, amelynek jogában állna átvenni az Európai Unió külső határainak őrizetét, akkor is, ha valamely tagállam kormánya ezt ellenzi.
2015. 12. 11. 15:30
Megosztás:

Közelebb került az uniós átlaghoz az egy főre jutó magyar GDP

Magyarország gazdasági fejlettsége 6 százalékponttal került közelebb az uniós átlaghoz 2004 és 2014 között, tavaly az egy főre jutó magyar GDP az EU-28 átlagának 68 százaléka volt, míg a csatlakozás évében 62 százaléka - közöli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, MTI-hez pénteken eljuttatott kiadványa, amely az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) vásárlóerő-paritáson számított adatait ismerteti európai összehasonlításban.
2015. 12. 11. 15:10
Megosztás:

Tovább nőtt a spanyol államadósság a harmadik negyedévben

Spanyolország GDP-arányos államadóssága 99,3 százalékra nőtt a harmadik negyedévben, ezzel meghaladta a kormány által egész évre várt 98,7 százalékot - közölte pénteken a spanyol jegybank.
2015. 12. 11. 14:50
Megosztás:

Hétfőn kerül forgalomba a megújított húszezer forintos bankjegy

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) december 14-én, hétfőn megújított húszezer forintos bankjegyeket hoz forgalomba, a jelenlegi húszezer forintos bankjegyek 2016 végéig használhatók a készpénzforgalomban, bevonásuk pontos idejéről az MNB később ad tájékoztatást - közölte a jegybank az MTI-vel pénteken.
2015. 12. 11. 14:30
Megosztás:

Gazdasági együttműködési megállapodásokat kötött Magyarország Marokkóval

Négy gazdasági tárgyú együttműködési megállapodást kötött Magyarország Marokkóval a kereskedelmi kapcsolatok még intenzívebbé tétele érdekében a két ország gazdasági vegyesbizottságának pénteki ülését követően, Budapesten.
2015. 12. 11. 14:10
Megosztás:

Közérdekű adatigénylést nyújt be az MLP a jegybankhoz

Közérdekű adatigénylést nyújt be a Magyar Liberális Párt (MLP) a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) az ingatlanvásárlások, illetve a jegybank oktatási programjával kapcsolatban.
2015. 12. 11. 13:50
Megosztás: