Nagy mennyiségű káposztát és burgonyát vont ki a forgalomból a Nébih
Nyolc tonna ismeretlen eredetű káposztát és 450 kilogramm baktériumos rothadással fertőzött lengyel származású burgonyát találtak Heves megyében, mindkét tételt megsemmisítették - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
Évente több mint 30 ezer megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatása valósulhat meg
Az új támogatási rendszerben 2013-tól minden évben mintegy 34 milliárd forint éves költségvetési forrásból 30 500 megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatása valósulhat meg - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy írásbeli kérdésre válaszul.
Zavartalan volt a földgázellátás a télen
A három téli hónapban 3,43 milliárd köbméter földgázt fogyasztott az ország, csaknem ugyanannyit, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban; a gázellátás zavartalan volt - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerdán.
Hogyan csökkentsük a társasági adónkat?
A társaságiadó-bevallás határidejének közeledtével érdemes átgondolni, hogy milyen kedvezményekkel csökkenthető a fizetendő adó. Még van idő arra is, hogy a cégek - a múlt évben bevezetett újabb adócsökkentési lehetőséget kihasználva - éljenek a tásasági adóról (tao) való rendelkezés jogával - hívja fel a figyelmet a Mazars.
Fájna a cseheknek a brexit
Ha Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból, Csehország 38 milliárd koronával kevesebbet kaphat az európai alapokból, és ha egyidejűleg megszakadnak a cseh-brit gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok is, akkor a cseh gazdaság növekedési rátája 1,9 százalékkal esik vissza - állapította meg a prágai Komercní Banka, az egyik legnagyobb cseh bank szakértői elemzésében, amelyet a brexitnek a cseh gazdaságra gyakorolt hatásáról készítettek.
15.000 ember százmilliomos Magyarországon
Erősíti és javítja a szolgáltatásait a vagyonkezelés területén az Erste Bank, privátbanki üzletágát digitális tanácsadó szolgáltatással bővíti a pénzintézet - jelentette be Harmati László, az Erste Bank lakossági vezérigazgató-helyettese és Kállay András, az Erste Private Banking igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Óriásberuházás Jászfényszarun
Új üzemcsarnokot épít a Thyssenkrupp a jászfényszarui ipari parkban, a több mint 30 milliárd forintos autóipari beruházással a német konszern csaknem 500 új munkahelyet teremt 2019-ig a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, az építkezés első 'kapavágása' alkalmából tartott ünnepélyen.
Májusban indulnak az MFB Pontok
Lezárult a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) közbeszerzési eljárása a Széchenyi2020 európai uniós fejlesztési programban elérhető, visszatérítendő támogatások új értékesítési hálózatának kialakítására, az első huszonhat MFB Pont a fővárosban és a megyei jogú városokban május második felétől áll a vállalkozások rendelkezésére az első hiteltermékkel, nulla százalékos ügyfélkamat mellett.
MNB: együtt nyújthatók egészségpénztári és önsegélyező pénztári szolgáltatások
Az önkéntes egészségpénztárak és az önsegélyező pénztárak eddig külön működhettek, de egy 2016-tól hatályos törvénymódosítással megnyílt a lehetőség arra, hogy alapszabály-módosítással, vagy egyesüléssel ezeket a szolgáltatásokat egy pénztáron belül el lehessen érni - hívta fel a figyelmet Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatornán szerdán.