Váratlanul lecsapott a versenyhivatal
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított kedden előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatok egyidejű megtartásával hét vállalkozással szemben.
Varga: 15 százalékra csökkenhet az szja-kulcs
Varga Mihály szerint a 2016-os költségvetés az adócsökkentés költségvetése lesz. Jövőre 16-ról 15 százalékra csökkenhet az szja-kulcs, és 27-ről 5 százalékra mérséklődhet a sertés tőkehús áfája. - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten, miután tájékoztatta a Fidesz-KDNP-frakció elnökségét a jövő évi költségvetés tervezéséről
Forinthitelek - Másodfokon is pert vesztett az AXA Bank
Másodfokon is pert vesztett az AXA Bank, mivel a Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét az AXA Bank Europe SA magyarországi fióktelepének a forinthitel-szerződések tisztességességével kapcsolatban a magyar állam ellen indított perében.
Felszámolás indult a BTel ellen
Felszámolási eljárást kezdeményezett az Altera Nyrt. a Business Telecom (BTel) Nyrt. ellen, az eljárás a Kecskeméti Törvényszéken elindult - közölte az Altera Nyrt. a tőzsde honlapján kedden.
Ma kezdődik a Googe Mobil Armageddonja
A világ vezető gazdasági portáljai címoldalon számolnak be a Google ma induló mobil algoritmusáról.
Paksi erőmű - az Európai Bizottságnak továbbra is vannak aggályai a beruházás miatt
A Demokratikus Koalíció szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentéseivel ellentétben az Európai Bizottságnak továbbra is erős aggályai vannak az paksi erőmű bővítése miatt - erről a párt ügyvezető alelnöke beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Kun-Mediátor - Varga: nem tudtam a cég illegális tevékenységéről
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondása szerint nem tudott a Kun-Mediátor Kft. illegális befektetői tevékenységéről, és soha semmi befektetése vagy megtakarítása nem volt a cégnél. A tárcavezető erről a Karcag TV-nek beszélt, az interjú a tévé honlápján is megtalálható.
MNB kamatvágás után is vonzóak a magyar kötvények
Az elemzői várakozásoknak megfelelően a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal csökkentette a jegybanki alapkamatot, így az most 1,8%-on áll. Ez volt a második kamatcsökkentés a márciusban megkezdett új ciklusban. A Monetáris Tanács tagjai az elmúlt hónapokban felkészítették a befektetőket erre a lépésre. Április elején az MNB úgy nyilatkozott, hogy másodkörös deflációs hatásokra számít és addig csökkenti az irányadó rátát, amíg az inflációs cél elérhető közelségbe nem kerül - olvasható az Equilor kommentárjában.
Tőzsdetipp - kezdőknek és haladóknak
A profi tippeket és elemzéseket a Solar Capital Markets szakértői szállítják Önöknek házhoz. Nézzük, miben érdemes most gondolkozni!
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós hozama
Hozamcsökkenéssel értékesített a meghirdetett összegben 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi rendszeres aukcióján.
Nőtt az államadósság az EU-ban
Mind az euróövezetben, mind az Európai Unió egészében csökkent tavaly abszolút értékben a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított államháztartási deficit, de az államadósság mindkét övezetben nőtt - közölte kedden az Eurostat.
A Wizz Air új útvonalat indít Debrecenből Olaszországba
A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy új útvonalat indít Debrecenből Milánó Bergamóba október 25-én, kezdetben heti két járattal. Bergamo Milánó Malpensa nagyszerű alternatívája – ahova a légitársaság Budapestről üzemeltet járatokat-, mivel Bergamo és környéke kiváló turisztikai vonzerővel rendelkezik, ráadásul az Alpokhoz és a Milánó környéki ipari régióhoz is közel található.
Meglepetésre csökkent a német gazdasági (ZEW) hangulatindex
Öt havi emelkedés után a várakozásokkal ellentétben csökkent áprilisban Németországban a ZEW gazdasági várakozásokat tükröző hangulatindexe - közölte kedden a mannheimi ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung GmbH) gazdaságkutató intézet.
Februárban 3,4 százalékkal nőtt az átlagkereset
Februárban 3,4 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest a legalább öt embert foglalkoztató vállalkozásoknál és költségvetési intézményeknél, valamint a nonprofit szférában - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Fordítási hiba miatt küszködnek magyar cégek tízezrei a behajtási költségátalánnyal
Várhatóan csak az új Ptk. módosításával orvosolható az a hazai cégek tízezreit érintő értelmezési hiba, amely a 40 eurós behajtási költségátalány felszámítására kötelezi a hitelezőket – állítja a MAZARS és együttműködő jogi irodája a Borsy Ügyvédi Társulás.
Jelentősen megnőtt a szakmunkások iránti igény
Egyre többen keresnek állást az interneten: a Profession.hu első negyedéves jelentése szerint 2015-ös negyedévben majdnem másfélszer annyi önéletrajzot töltöttek fel az állásportálra, mint tavaly ilyenkor. A legkeresettebbek az értékesítés területén jártas dolgozók, de jelentősen megnőtt a szakmunkásokat kereső cégek száma is. A legtöbb jelentkezést adminisztrációs és irodai pozíciók kapták.