7% feletti éves osztalékhozam is elérhető a hazai tőzsdén
Egy vállalatban tulajdonosi részesedéssel bíró személy tulajdonjogának arányában a vállalat eredményéből osztalékot kaphat. A befektető tehát a vállalat nyereségéből a rá jutó részt veheti ki osztalék-nyereségként. Ez egy hazai tőzsdei cég esetében akár 4-7%-os stabil hozamot is jelenthet.
El kell engedni a görög adósság egy részét
A Nemzetközi Valutaalapnak be kellene látnia és korrigálnia kellene görögországi baklövését, és le kellene írnia az ország adósságának nagy részét - áll a bruegel gazdaságkutató intézet keddi elemzésében.
Módosult az oktatási intézmények működéséről szóló miniszteri rendelet
Módosult az oktatási intézmények működéséről szóló miniszteri rendelet, a Magyar Közlöny keddi számában megjelent változtatások alapján a jegyző bejelentésre vagy hivatalból elrendeli az óvodai nevelésben való részvételt, ha a szülő nem tesz eleget ilyen irányú kötelességének. Rögzítették a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumok indításának feltételeit és a pedagógusok szakmai ellenőrzésének szabályait is.
Áramtermelő napelemes rendszer épül Demjén határában
Áramtermelő napelemes rendszert épít ki 380 millió forintos beruházással a Heves megyei Demjén külterületén a DemjénSolar Kft. - tájékoztatta a társaság az MTI-t.
Ki a nyerő ma a hazai munkaerőpiacon?
Egyre többen keresnek állást az interneten: a Profession.hu első negyedéves jelentése szerint 2015-ös negyedévben majdnem másfélszer annyi önéletrajzot töltöttek fel az állásportálra, mint tavaly ilyenkor. A legkeresettebbek az értékesítés területén jártas dolgozók, de jelentősen megnőtt a szakmunkásokat kereső cégek száma is. A legtöbb jelentkezést adminisztrációs és irodai pozíciók kapták.
A magyar-azeri gazdasági kapcsolatok bővítéséről tárgyalt Varga Mihály
A magyar-azeri gazdasági kapcsolatok bővítéséről tárgyalt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Shahin Mustafayevvel, Azerbajdzsán gazdasági és ipari miniszterével - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-t.
Az FM vizsgálata még nem zárult le a TIG Nonprofit Kft. ügyében
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) soron kívüli vizsgálata még nem zárult le a TIG Nonprofit Kft. ügyében, a felelősök és a felelősség mértékének megállapítása folyamatban van - közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden a parlament honlapján közzétett válaszában, amelyet Szilágyi György (Jobbik) országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott.
Folytatják a sztrájkot az értékszállítási dolgozók
Folytatják a sztrájkot az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezetének (ÉŐDSZ) a JNT Security Kft.-nél működő szervezetének dolgozói, miután a munkáltató kedden nem kereste meg őket egyeztetés céljából - közölte Kuti Zsolt, az ÉŐDOSZ sajtókapcsolatokért felelős megbízottja az MTI érdeklődésére.
Európai terjeszkedésre készült a moszkvai Nemzetközi Beruházási Bank
Európai terjeszkedésre készül a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB), amelynek többségi tulajdonosa az orosz állam. A múlt héten már meg is nyílt Pozsonyban az NBB első Moszkván kívüli fiókja - írta kedden elemzésében az E15 cseh gazdasági napilap.
Beva: még dolgoznak a Quaestor-kötvényesek kártalanításának részletszabályain
A Quaestor-kártalanítással kapcsolatos részletszabályokon még dolgoznak az illetékesek, így a Befektető-védelmi Alap (Beva) is - közölte a Beva az MTI érdeklődésére.
Kun-Mediátor - minden károsult tegyen feljelentést
Minden károsult tegyen feljelentést, akkor kap teljes körű tájékoztatást a rendőrség a kárösszegről - tanácsolta Dobrossy István ügyvéd a Kun-Mediátor üggyel kapcsolatban tartott tájékoztatón megjelent érintetteknek kedd délután a karcagi városházán.
Generali Csoport: Kiváló üzleti eredmények Közép-Kelet-Európában
A Generali Csoport eredményei a tíz közép-kelet-európai országban sikeresen alakultak 2014-ben. 3 milliárd 371 millió eurós bruttó díjbevételével a régió a csoport teljes bevételének 5%-át adta, míg 399 millió eurós működési eredménye a teljes csoport 9%-ának felelt meg.
Elemzők szerint további kamatcsökkentések várhatók
Elemzők szerint megfelelt a piaci várakozásoknak a jegybank 15 bázispontos keddi kamatcsökkentése, és további hasonló lépésekkel várhatóan 1,5 százalékig csökkenhet az alapkamat.
Bizottsági módosító a banki elszámolási szabályok pontosítása érdekében
A banki elszámolás során tapasztalt visszaélések elleni fellépéshez szükséges törvények módosításáról szóló javaslathoz kapcsolódó bizottsági módosító indítványt fogadott el keddi ülésén az Országgyűlés gazdasági bizottsága; a javaslat tovább pontosítja a banki elszámolási szabályokat.
Takarékszövetkezetet bírságolt az MNB
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3,1 millió forintra bírságolta a Rum és Vidéke Takarékszövetkezetet, mert a felügyelet szerint évek óta fogyasztókat is védő szabályokat sértett, többségében a hitelintézet számlavezető rendszerén, folyamatain, vagy pénzforgalmi szolgáltatási keretszerződésén keresztül - olvasható a jegybank honlapján.
Erre számítanak idén a nagyvállalatok
A gazdasági környezetet jobbnak, a saját helyzetüket rosszabbnak látják a hazai nagyvállalatok most, mint egy éve. A K&H nagyvállalati növekedési index enyhe csökkenést követően jelenleg 6 ponton áll, ami visszafogott optimizmust mutat.
A Gazprom visszaél piaci erőfölényével Kelet-Európában
Az Európai Bizottság szerint a Gazprom orosz gázipari cég visszaél piaci erőfölényével, főleg Közép- és Kelet-Európában - írta a keddi Financial Times.
Az Allianz Közép- és Kelet-Európában sikerrel állta 2014 viharait
A kihívásokkal teli környezet ellenére az Allianz a közép-kelet-európai (KKE) régióban igen meggyőző eredményeket ért el 2014-ben. A teljes díjbevétel az előző évi 3,5 milliárd euróról 3,2 milliárdra esett vissza, ami főként az oroszországi és ukrajnai vagyon- és felelősségbiztosítási szegmens újrapozícionálásának és a vállalati ágazatok előtérbe helyezése érdekében hozott döntéseknek köszönhető. A korábbi 252 millió eurós működési eredmény pedig 106 millió euróra olvadt. Oroszország és Ukrajna nélkül a KKE-régió kiváló, 300 millió euró működési eredményt produkált az egy évvel korábbi 290 millió euróval szemben.
Magyar Posta: nem okoz fennakadást az értékszállítási dolgozók sztrájkja
Jelenleg nem okoz fennakadást a Magyar Postán keresztül érkező utalványok kifizetésében, illetve a posták készpénzellátásában az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezetének (ÉŐDSZ) a JNT Security Kft.-nél működő szervezetének kedd éjféltől tartó sztrájkja - olvasható a JNT Security Kft. és a Magyar Posta közös közleményében.