A CEU Üzleti Iskolája támogatást kapott a NASDAQ OMX Oktatási Alapítványától

A Közép-európai Egyetem Üzleti Iskolája (CEU Business School) tegnap jelentette be, hogy támogatást kapott a NASDAQ OMX Oktatási Alapítványtól. A közép- és kelet-európai régióban a CEU az első olyan intézmény, amely elnyerte a NASDAQ OMX Oktatási Alapítvány támogatását. A három évre szóló támogatás évente három olyan, MBA tanulmányokat vagy pénzügyi mesterképzést folytató hallgató képzését támogatja, akik fejlődő országokból érkeztek.
2014. 02. 20. 21:15
Megosztás:

A KAPTÁR lett az Év Coworking irodája

2014. február 6-án került megrendezésre az irodapiac legnívósabb, „Az Év Irodája” című versenyének IV. Díjátadó Gálája, melyet az iroda.hu szervez immáron négy éve. A rendezvény ma már országos szinten is egyedülálló a magyar ingatlanpiacon, a versenyen kapott díjak pedig rangos elismerései a résztvevők erőfeszítéseinek. Ezúttal, „Az Év Coworking Irodája” kategóriát a KAPTÁR közösségi iroda nyerte el.
2014. 02. 20. 20:53
Megosztás:

Melyik a 10 legjobb magyar étterem?

Már csak néhány napot kell várni és kiderül, hogy mely éttermek büszkélkedhetnek idén azzal, hogy bekerültek Magyarország gasztronómiai TOP 10-es listájába. A Hennessy-Dining Guide Év Étterme díjátadó gáláján, amelyre március első hétfőjén kerül sor a Sofitel Paris Budapest Éttermében, több elismerés is gazdára talál majd. Most először díjazzák az „Az év ifjú séftehetségét” valamint „Az év legprogresszívebb konyháját”, a Magyar Konyha szerkesztőségének „Magyar Konyha Termelői Díj 2013” nevet viselő címet pedig a szerkesztőbizottság elnöke, Dr. Lévai Anikó adja át.
2014. 02. 20. 20:24
Megosztás:

Mennyit kereshetünk lakás befektetéseken?

Az idén januárban Budapesten minden negyedik, vidéken pedig minden ötödik ingatlanvásárló befektetési céllal vett lakást, ennek oka az, hogy kedvezőek a lakások hozamai - közölte a Duna House (DH) ingatlan franchise hálózat csütörtökön az MTI-vel.
2014. 02. 20. 19:55
Megosztás:

Így gyógyulunk majd 2020-ban

A CEU Business School, amely megalapítása óta elkötelezett a vállalkozások és az innováció mellett, fennállásának 25. évfordulóját különleges, aktuális társadalmi és üzleti témákat tárgyaló rendezvény-sorozattal ünnepli. Az intézmény által legutóbb szervezett kerekasztal-beszélgetésen elismert IT-szakértők; Joerg Bauer, a GE Hungary elnöke, Pongrácz Ferenc, az IBM ISC Hungary ügyvezető igazgatója, Dr. Reszler Ákos, a Nuance-Recognita elnöke és az esemény moderátoraként Charles Huebner, a CEU Innovations Lab szenior tanácsadója friss kutatások és esettanulmányok bemutatásával adtak átfogó képet arról, hogy a már elérhető és most még csak fejlesztés alatt álló technológiák hogyan formálják át az egészségügyet Magyarországon és világszerte.
2014. 02. 20. 19:25
Megosztás:

A MOL esése húzta le a magyar piacot

Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 176,04 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel, 18 096,53 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
2014. 02. 20. 19:00
Megosztás:

A Wizz Air növeli a lefoglalható helyek számát járatain

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy minden járatán megnöveli a lefoglalható helyek számát. Az elsőbbségi beszállást és helybiztosítást nyújtó Reserved Seat szolgáltatás számára mostantól 33 százalékkal több, összesen 16 ülőhelyet tartanak fent a repülőgépek első három üléssorában.
2014. 02. 20. 18:35
Megosztás:

USA - Alig nőtt az olajkészlet, tovább zuhant a földgázkészlet

Az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) szerdai jelentése szerint az olajkészletek a múlt héten 1 millió hordóval 0,3 százalékkal 362,3 millió hordóra emelkedett a megelőző héten mutatott 3,3 millió hordós bővülés után.
2014. 02. 20. 18:10
Megosztás:

Az OTP Bank Ukrajna 140 fiókjából hat zárva tart

Az ukrán belpolitikai események, az utcai összecsapások miatt az OTP Bank Ukrajna 140 fiókjából hatot zárva tart az ügyfelek és a munkatársak biztonságának szavatolása érdekében - közölte az OTP sajtóosztálya az MTI kérdésére csütörtökön.
2014. 02. 20. 17:45
Megosztás:

Nagy csalódást okoztak a délutáni amerikai makroadatok

Az Egyesült Államok közép-atlanti térségében a feldolgozóipari aktivitás februárban a szakértők által várt mérséklődő bővülés helyett nagymértékben visszaesett.
2014. 02. 20. 17:22
Megosztás:

Egyes ügyfeleknek bankkártya-limitet kell módosítaniuk az ingyenes készpénzfelvétel maximumösszegéhez

A banki ügyfél által korábban saját plasztikkártyájához beállított alacsonyabb készpénzfelvételi limit akadályozhatja, hogy a fogyasztó akár egy művelettel 150 ezer forintnyi összeget vegyen fel ATM-jéből. A probléma azonnal orvosolható a saját banknál történő limitmódosítással - olvasható az MNB közleményében.
2014. 02. 20. 17:04
Megosztás:

Elmű: a választások miatt két héttel korábban lesz közgyűlés

Az országgyűlési választások miatt tartja a tervezettnél két héttel korábban, március 21-én éves közgyűlését a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (ELMŰ) és az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (ÉMÁSZ) - közölte Boross Norbert szóvivő az MTI érdeklődésére csütörtökön.
2014. 02. 20. 16:43
Megosztás:

Döntött a kormány az egyedi támogatásokról

Több, idei egyedi költségvetési támogatásról döntött a kormány, a támogatott szervezetek és a melléjük rendelt összegek a legutóbbi Magyar Közlönyben jelentek meg.
2014. 02. 20. 16:19
Megosztás:

A következő húsz évben is a fosszilis energia lesz a meghatározó

Az elmúlt 23 évben semmit nem változott a fosszilis energia részaránya a világban, s az elkövetkező több mint két évtizedben is a fosszilisek lesznek a meghatározóak az energiafogyasztásban - mondta az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület főtitkára csütörtökön Debrecenben.
2014. 02. 20. 15:55
Megosztás:

A forintgyengítés káros a magyar gazdaságnak

A forintnak jó esélyei vannak a magyar gazdaság makromutatói alapján, úgy tűnik azonban, hogy a jegybank monetáris tanácsa úgy viselkedik, mintha tudatosan gyengébb forintárfolyamot szeretne látni, pedig a forintgyengítés egyértelműen káros a magyar gazdaságnak - mondta a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2014. 02. 20. 15:32
Megosztás:

Márciusban mutatkozik be az új Audi TT

Március elején, a Genfi Autószalonon lesz az Audi TT harmadik generációjának világpremierje - közölte az MTI-vel csütörtökön a járműgyártó magyarországi leányvállalata, az Audi Hungaria Motor Kft.
2014. 02. 20. 15:10
Megosztás:

Az MNB felügyeli a fogyasztóvédelmi rendelkezések betartását az Astra biztosítónál

Az Astra biztosító magyar ügyfeleit számos elem védi, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pedig szorosan együttműködik a román felügyelettel, valamint felügyeli a fogyasztóvédelmi rendelkezések betartását az Astra magyarországi fióktelepénél - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője csütörtökön az MTI érdeklődésére.
2014. 02. 20. 14:50
Megosztás:

USA - Csökkent a segélykérelmek száma, nőtt az infláció

Az amerikai munkaügyi minisztérium szezonálisan kiigazított adatok alapján a fogyasztói árak 0,1 százalékkal emelkedtek januárban az Egyesült Államokban a decemberben mért 0,3 százalék után. A kapott adat megfelelt az előzetes várakozásoknak. Éves összevetésben januárban 1,6 százalékkal emelkedtek az árak a decemberben mért 1,5 és a novemberi 1,2 százalék után.
2014. 02. 20. 14:33
Megosztás:

Emelkedtek a kötvényhozamok a mai aukción

Hozamemelkedéssel értékesített 3, 5 és 10 éves kötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ, a 3 és a 10 éves kötvény esetében a magas túljegyzésre megemelt összegben.
2014. 02. 20. 14:10
Megosztás:

Meredeken zuhan a cégalapítási kedv Magyarországon

Tavaly 13,9 százalékkal kevesebb cég alakult Magyarországon, mint az előző évben; az új cégek számát illetően a közép-európai régióban hasonló a helyzet Lengyelországban és Csehországban is, ahol szintén 10 százalék körüli csökkenést mértek - közölte a Bisnode üzleti információszolgáltató csütörtökön.
2014. 02. 20. 13:55
Megosztás: