Sok családban már a nők tartják el a férfiakat
Az amerikai háztartások 40 százalékában, ahol 18 évnél fiatalabb gyerekek élnek, már a nők a fő kenyérkeresők. 1960-ban ez az arány még csak 11 százalék volt.
Robbanhatnak a jegykiadó automaták
Vasúti jegykiadó automaták robbanásveszélyére figyelmeztette az utasokat a rendőrség Németországban.
Bajnai kilenc hónapra emelné a munkanélküli-segély időtartamát
A 2014-es kormányváltást követően az első kormányzati döntések egyike lesz, hogy három helyett kilenc hónapra emelik a munkanélküli-segély folyósításának időtartamát - jelentette ki az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője csütörtöki székesfehérvári nagygyűlésén.
Újabb stratégiai megállapodásokat köt a kormány
Újabb négy magyarországi nagybefektetővel köt stratégiai megállapodást a kormány a Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent kormányhatározat szerint.
Trafik: a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. vezérigazgatójának rokona is nyert a trafikpályázaton
A Párbeszéd Magyarországért szerint a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. vezérigazgatójának sógora két koncessziót nyert a III. kerületben.
Nem terveztek a cégek az útdíjjal
A cégek háromnegyede nem számolt az idei költségek tervezésekor az útdíj bevezetésével, közel felük pedig nem tartja elfogadhatónak az ebből adódó áremelkedést, bár a logisztikai szolgáltatóknak ez drasztikusan megnövekedett pluszköltséget is jelenthet – többek között ez is kiderült a trans-o-flex Hungary Kft. megbízásából az Ipsos által készített kutatásból. A 300 Magyarországon működő vállalat megkérdezésén alapuló felmérés arra is rámutatott, hogy az online vásárlások térnyerése jelentősen átformálhatja a piacot, szereplőit új megoldások bevezetésére késztetheti.
Nagy értékű pénzmosást akadályozott meg a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói egy 9 millió euró értékű pénzmosást akadályoztak meg - jelentette be Sors László, a hatóság bűnügyi elnökhelyettese csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
9%-os személyi jövedelemadókulcs? - Orbán gondolkozik rajta...
Hosszabb távon elképzelhetőnek tartaná a 9 százalékos személyijövedelemadó-kulcsot Orbán Viktor miniszterelnök, de hangsúlyozta, Magyarország még nem elég erős az szja-csökkentéshez. A kormányfő csütörtökön az InfoRádió Aréna című műsorának arról is beszélt, hogy be szeretnék vezetni a reklámadót, trafikügyben pedig arra számít, hogy néhány hónap múlva mindenki elismeri, jobb az új rendszer.
Elindult a juh és kecske támogatások kifizetése
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott, a juh és kecske állatállomány elektronikus jelölésének támogatása keretében 52 millió forint utalása indult meg a héten közel 2600 állattartónak - közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) csütörtökön az MTI-vel.
BÉT - Eséssel zárult a mai kereskedés
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 47,42 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 19 346,05 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények az enyhén erősödő Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Hajdú-Bét - A károsultak 300 milliós támogatást kapnak az agrártárcától
Mintegy 300 millió forintos támogatást nyújt saját forrásaiból a Hajdú-Bét károsult gazdálkodóinak a Vidékfejlesztési Minisztérium - jelentette be Czerván György, a tárca agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.
Európai átlag feletti drágulás a hazai élelmiszerüzletekben
Magyarországon 5 százalékkal nőtt az átlagár az élelmiszerüzletekben az első negyedévben a tavalyi hasonló időszakhoz képest, míg Európában a drágulás átlagos mértéke 3 százalék - közölte a Nielsen piackutató csütörtökön az MTI-vel.
A gazdasági eredmények is bizonyítják, hogy az ország jobban teljesít
Magyarország egyre biztosabb talajt jelent az emberek, a családok lába alatt, az ország napról napra, saját erejéből erősödik - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Lefelé módosult az amerikai GDP adat
A ma közzétett második becslés alapján az Egyesült Államok gazdasága az első negyedévben 2,4 százalékkal emelkedett a negyedik negyedévben mért 0,4 százalékos növekedés után. Elemzők arra számítottak, hogy a bővülés mértéke megegyezik az első becslésben foglalt még 2,5 százalékkal.
Ne lehessen megvonni a munkára képtelenek segélyét!
Szél Bernadett, az LMP társelnöke törvényjavaslatot nyújt be a parlamentnek, amelyben azt indítványozza, hogy ne lehessen megvonni a segélyt azoktól, akiknek az egészségi állapota nem teszi lehetővé a munkavégzést.
Biztonságos megtakarítás nyugdíjas évekre?
Mi lesz a nyugdíjammal? Sokan teszik fel maguknak a kérdést, de erre egyelőre nincs pontos válasz. Éppen ezért már huszonévesként érdemes tájékozódni a legkedvezőbb megtakarítási feltételekről, és tudatosan megválasztani befektetéseinket.
USA - 3 éves csúcson a függőben lévő ingatlan értékesítés
Az előzetesen vártnál kisebb mértékben emelkedett a függőben lévő ingatlan értékesítések száma áprilisban az Egyesült Államokban - az ingatlanügynökségek szövetségének (NAR) közlése szerint.
Megrogyott a forint - mi történt?
Jelentősen gyengült a forint csütörtökön délután a főbb devizákkal szemben, az euró árfolyama 294 forint fölé emelkedett.
Gyorsan nőnek a kifizetetlen számlák Nyugat-Európában
Az Atradius Fizetési Szokások Barométerének legfrissebb adatai szerint gyorsan nőnek a kifizetetlen számlák Nyugat-Európában. A nyugat-európai cégek nemzetközi kereskedelemből származó behajthatatlan tartozásainak értéke 74,1 százalékkal, 90 napon túl lejárt számláik értéke pedig 22,6 százalékkal nőtt egy év alatt.
'Trafikmutyi' után itt a 'szeszmutyi'
Az MSZP szerint úgy látszik, hogy a "trafikmutyi" után itt a "szeszmutyi", hiszen a kormány egy tanulmány szerint az égetett szeszek forgalmazását is koncesszióba adná - mondta Török Zsolt, az MSZP szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.