Keddtől tőzsdén az Altera
A keddi nyitástól megkezdődött az Altera Vagyonkezelő Nyrt. részvényeinek kereskedése a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) "B" kategóriájában, a kereskedést Szabó Barnabás, a társaság igazgatóságának elnöke és Faluvégi Balázs, a befektetésekért felelős igazgatósági tag indította el.
Erősödéssel várja a forint a kamatdöntést
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
Strasbourgba mentek a játékterem-üzemeltetők
Rendes magyarországi jogorvoslat hiányában Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságánál kérnek jogi elégtételt és kártérítést azok a játékterem-üzemeltető, elektronikus kaszinót és pénznyerőgépet is működtető vállalkozók, akik a tavaly októberi, kivételes sürgőséggel elfogadott törvénymódosítás következtében elveszítették vagyonukat, megélhetésüket - írja a Népszabadság.
Erősen kezdett a magyar piac
Lendületes emelkedéssel nyitott a magyar piac, a BUX 174,51 pontos, 0,95 százalékos emelkedéssel, 18 478,03 ponton kezdte a keddi napot, azonban szűk fél órával később azonban ez 0,48 százalékos pluszra apadt.
Ma kerül a Kúria elé a devizahiteles-per
Ma kerül a Kúria elé a devizahiteles-per, megszülethet az állásfoglalás, a kérdőjelek tisztázása és a hasonló ügyekben javasolt eljárás menete. Várhatóan 25 bázispontos kamatcsökkentést várhatunk délután az MNB-től, sokak szerint közeledik a monetáris lazítási ciklus vége.
Szemétügy - az önkormányzatok fizethetik meg a rezsicsökkentés árát
A Magyar Nemzet szerint részben az önkormányzatok fizethetik meg a szemétszállításban július 1-jén életbe lépő rezsicsökkentés árát.
Nem enyhülnek a befektetői félelmek Ázsiában
Nem enyhülnek a befektetői félelmek Ázsiában, a kínai Shanghai Composite index a délelőtti órákban 5,8 százalékos esésnél is járt a tegnapi 5,3 százalékos zuhanás után. Továbbra is az aggasztja a befektetőket, hogy Peking elutasította, hogy pótlólagos likviditással enyhítse a bankközi piacon kialakult likviditáshiányt.
Tegnap újabb pofonba szaladt az amerikai részvénypiac
Tegnap újabb pofonba szaladt az amerikai részvénypiac, ezúttal kelet felől érkezett a csapás. A kínai gazdasággal, illetve bankrendszerrel kapcsolatos aggodalmak okozta nyomán folytatódott az esés a rövid pénteki pihenő után.
Így érintheti a bankbetéteket az újabb kamatvágás
Egy újabb kamatvágás után a négyszázalékos betéti kamatszint is kedvezőnek számít majd, ezzel számolva azonban a bankban elhelyezett pénz nettó évesített hozama fél százalék közelében mozoghat, a banki költségekkel pedig mínuszba is kerülhet a megtakarító - olvasható a Napi Gazdaságban.
Piaci kitekintő - EUR/USD, USD/JPY, DAX
Az alábbiakban az XTB Magyarország szakértőinek heti piaci (EUR/USD,USD/JPY, DAX) előrejelzéseit olvashatják.
Elég volt a megszorításokból!
Portugália vezető üzleti körei felszólították a kormányt, hogy változtasson a gazdaságot megfojtó megszorító politikáján.
E-útdíj - Elindult az ügyfél-regisztráció
Regisztrálhatnak hétfő délutántól az Elektronikus Útdíjszedési Rendszerben (HU-GO) a szerződni kívánó fuvarozók - közölte a rendszert működtető Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) az MTI-vel.
Már 'csak' 3 millió forint egy rendszám
A helyi vezetés beavatkozásának hatására hónapok óta csökken a rendszámtábla ára Sanghajban, ma már kevesebb mint 3 millió forintért megkapható.
Levélben tájékoztatja a kormányfő a lakosságot a túlzott deficit megszüntetéséről
Levélben tájékoztatja Orbán Viktor miniszterelnök a lakosságot a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről.
A legtöbben a külföldi utazáskor is számítanak a bankkártyájukra
A MasterCard legújabb, európai fogyasztók körében végzett kutatása szerint az utazók a külföldi utazás alatt nagyobb mértékben számítanak a bankkártyájukra, mint odahaza a hétköznapokon, a válaszadó kártyabirtokosok 91 százaléka ugyanis nyaraláskor mindenképpen magánál tartja a plasztikkártyáját, míg más esetben csupán 60 százalékuk teszi ugyanezt.
Új elnököt választott az esztergomi Fidesz
A Fidesz esztergomi szervezetének tisztújító ülésén György Róbertet választották elnökké - tájékoztatta a Fidesz választókerületi elnöke hétfőn az MTI-t.
Éves csúcsa közelében a magyar csődkockázat
Idei eddigi csúcsa közelébe emelkedett a magyar államadósság-törlesztési kockázat fedezeti ügyleteinek költsége a hétfői londoni jegyzésben, egy nappal a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának kamatdöntő ülése előtt.
Komoly bevételkiesést jelent egy hosszabb betegség
Manapság sok olyan család van, ahol a két szülő közül csak az egyiknek van állandó keresete. Akinek pedig van munkája, az sem lehet biztos abban, hogy holnap nem jön egy nagyobb létszámleépítés a cégénél, vagy esetleg egy hirtelen jött betegség, baleset miatt esik ki hosszabb időre a munkából. A váratlan helyzetekre jobb előre felkészülni, ehhez nyújt segítséget a K&H Biztosító szakértője.
Árral szemben a Blackberry!
A több napos esés mellett úgy néz ki jól tartja magát a Blackberry, ma is a kevés pluszos papír közé tartozik.