Megint emelkedett az amerikai olajtartalék
A szakértők által vártnál jelentősebben emelkedett az amerikai olajtartalék a múlt héten.
Kissé tovább erősödött a forint napközben
Budapest, 2012. május 2., szerda (MTI) - Tovább erősödött a forint szerdán napközben: az eurót öt óra előtt nem sokkal 283,46 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben, a reggeli 284,16 és a múlt hét péntek esti (ez volt a legutóbbi hazai munkanap) 287,27 forint után.
A gazdasági pereket is érintik az eljárási szabályok változásai
Egymillió forintnál kisebb adótartozást vagy bírságot megállapító adóhatósági határozat ellen nem lehet a Kúriától felülvizsgálatot kérni - egyebek mellett ezt tartalmazza az eljárási törvényeket módosító törvénytervezet, amely a kormány honlapján jelent meg.
Lassan helyreáll a lakáspiac
A magyarországi lakáspiacon az egy évvel ezelőttihez képest ezerrel több, 7.306 lakás kelt el az idén áprilisban, ez a szám azonban ezerrel kisebb a márciusinál - közölte a Duna House ingatlan franchise hálózat az MTI-vel szerdán, felmérése alapján.
1,5 százalékkal csökkent az amerikai ipar megrendelésállománya
Márciusban az ipari megrendelések az Egyesült Államokban 7,1 milliárd dollárral, 1,5 százalékkal 460,5 milliárd dollárra csökkent a februárban mért 1,1 százalékos emelkedés után.
Számos adómódosításokat tartalmazó törvénytervezetet készített a kormány
Akinek nincs egészségbiztosítása, az az év elejétől visszamenőleg köteles lesz egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni, és megszűnik a gyógyszertári szolidaritási díj is - egyebek mellett ezt tartalmazza az egyes adózási törvények módosításáról címet viselő törvénytervezet, amely a kormány honlapján jelent meg.
Csökkenő nyitás Amerikában az ADP adat miatt
Csökkenő indexekkel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapír piacokon, miután röviddel korábban közölt adat szerint a vártnál kevésbé nőtt a foglalkoztatottak száma az amerikai magánszektorban áprilisban.
50 millió euróra perli a Reuterst a görög Piraeus Bank
A Piraeus Bank, Görögország egyik legnagyobb bankja 50 millió eurós keresetet nyújtott be az illetékes görög bíróságon a Reuters ellen, arra hivatkozva, hogy a hírügynökség egy "pontatlan és rágalmazó" jelentése miatt súlyos veszteséget szenvedett el.
Délutánra teljesen felörlődött a BUX előnye
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 175,93 pontos nyitás után délelőtt emelkedett, majd fél 12-től csökkent szerdán kora délutánig.
Héthavi csúcson a forint
283-as szintek körül mozog a hazai deviza, a mai állampapír aukció sikeres volt. Az USA-ból negatív munkaerő piaci adatok jöttek, ez később kihathat a befektetői bizalomra.
Románia - a kormány bukása miatt nem csökkent tovább a kamatszint
A román nemzeti bank nem változtatott az alapkamat szintjén szerdai ülésén: az irányadó kamat továbbra is 5,25 százalék.
Portugál kincstárjegy aukció hozamemelkedéssel
Portugália a tervezett értékben adott el kincstárjegyet szerdai aukcióján, az előzőnél azonban magasabb hozamokkal, ami azt jelzi, hogy a befektetők szerint az országnak még hosszú utat kell megtennie ahhoz, hogy adóssággondja megoldódjon.
USA - Jelentősen visszaesett a foglalkoztatottság bővülésének üteme
Áprilisban 119 ezerrel növekedett a magánszektorban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, a felülvizsgált és 209.000 fős bővülésről 201.000 fős bővülésre módosított előző havi adat után - derül ki a Automatic Data Processing Inc. által végzett havi felmérésből.
Visszaemelte befektetési ajánlású szintre Lettországot az S and P
Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
London, 2012. április 2., szerda (MTI) - Visszaemelte a befektetési ajánlású adósosztályzati kategóriába Lettországot szerdán a Standard and Poor's, egyebek mellett a költségvetési fegyelem fenntartása melletti lett kormányelkötelezettségre hivatkozva.
Jól kezdődött az év az Audinál
A Győrben új gyárat építő vállalat működési eredménye 27 százalékkal 1,4 milliárd euróra nőtt az idén január-március között az egy évvel korábbihoz képest.
Fedezék a dollár vásárlásban
Az első számú tartalékdevizát veszik a befektetők a rossz híreknek köszönhetően. Ma még fontos munkaerőpiaci adatok érkeznek.
Le Figaro - Orbán Viktor egy 'másik bábut' talált a köztársasági elnöki tisztségre
A francia Le Figaro szerint Schmitt Pál plágium miatti szerencsétlen lemondása után Orbán Viktor miniszterelnök egy "másik bábut" talált a köztársasági elnöki tisztségre a régi "harcostárs", Áder János személyében, aki mérsékelt politikusként elsősorban stratéga-kvalitásairól ismert.
Minimálisan csökkent az orosz olajtermelés áprilisban
Moszkva, 2012. május 2., szerda (MTI/Reuters) - Minimálisan csökkent, idei mélypontra került az orosz olajtermelés áprilisban, mivel a Gazprom visszafogta a bányászatot olajfinomítójának karbantartási munkálatai miatt.
Spórolunk az utazásbiztosításon - pedig nem kéne
Tavaly a biztosítók utasbiztosításból származó díjbevétele 6,3 százalékos növekedéssel elérte a 2008-as 9,5 milliárd forintot, de a külföldre utazóknak még mindig csak az egyharmada köt ilyen biztosítást - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az MTI-vel szerdán.
Nagyot csökken az üzemanyagok ára
Csökkenti bruttó 10 forinttal a 95-ös benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. pénteken - értesült az MTI szerdán piaci forrásokból.