Lesz-e Mikulás-rali a tőzsdéken?
Két kereskedési napból nehéz messzemenő következtetéseket levonni, mi mégis megpróbálunk valamiféle stratégiát/iránymutatást felvázolni az elkövetkező hetekre. Egyesek szerint már megérkezett a Mikulás-rali, míg mások szerint csak a korábbi (vészjósló) mélypontok éles korrekcióját láthattuk a főbb amerikai és európai indexekben a héten.
Ma nem lesz kereskedés Amerikában
Ma Amerika a Hálaadás napját ünnepli, ezért zárva tartanak a tengerentúli piacok; a BUX az elmúlt napok gyengélkedése után felveheti a pozitív trendet; hétfőn kiderül megkapja-e Görögország az újabb hitelrészletet, ennek hiányában fizetésképtelenné válik az ország.
Pluszos piackezdés Európában
A kedvező kínai feldolgozóipari adatnak köszönhetően emelkedéssel indult a kereskedés az európai piacokon. A londoni FTSE-100 0,39 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,46 százalékos, míg a párizsi CAC-40 0,35 százalékos pluszban állt a nyitás utáni percben. Budapesten a BUX index 0,29 százalékkal 18.077,09 pontra emelkedett. A nap folyamán csendes kereskedés várható, ugyanis a Hálaadás napja miatt ma nem lesz kereskedés Amerikában.
Kontrát Károly: az önkormányzati cégeket nem konszolidálják
Az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok adósságát nem vállalja át az állam - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Dombóváron.
OTP részvény - a bátrabbak most beszállhatnak!
A tegnapi kereskedést egész Európában alapvetően oldalazás jellemezte, s ez érvényes a magyar piacra is. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni a Bank of America-Merrill Lynch egy kedden megjelent elemzését, amely az elmúlt napok gazdasági intézkedéseire és az IMF-fel megkötött megállapodás hiányára hivatkozva elkerülendőnek és kockázatosnak nevezte Magyarországot a befektetők számára. Az OTP részvények ára 47 forinttal, 1,19 százalékkal 3.905 forintra csökkent, forgalma 2,8 milliárd forintot tett ki.
A jó kínai adat segíti az ázsiai piacok emelkedését
A kínai Shanghai Composite részvényindex kivételével emelkedést mutatnak az ázsiai tőzsdék a csütörtöki kereskedési napon, miután a HSBC/Markit Economics adata alapján a kínai feldolgozóipar bővülést mutat november folyamán.
Bővülést mutat novemberben a kínai feldolgozóipar
Több mint 1 év után ismét bővülést mutatott a kínai feldolgozóipar novemberben a HSBC és a Markit Economics előzetesen közzétett adata alapján, ami újabb bizonyíték arra, hogy a negyedév folyamán gyorsulhat a gazdasági növekedés.
Megszűnhet a 65 év alatti nyugdíjasok kedvezményes utazása
Megszűnhet a 65 év alatti nyugdíjasok kedvezményes utazása, vagyis több százezer embernek a jövőben a jelenlegi korlátozott számú, de 90 százalékos kedvezménnyel megvásárolható vonat- és buszjegyekért teljes árat kellene fizetni - írta csütörtöki számában a Népszava.
Becsapva érzik magukat a brit diákok és szülők
Több ezer diák vonult fel szerdán Londonban a felsőoktatás költségei és a szociális juttatások csökkentése ellen tiltakozva.
Közgyűlést hívott össze az E-Star
Az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. igazgatósága közgyűlést hívott össze december 21-re - közölte a társaság a BÉT honlapján szerdán.
Világszerte egyszerűsödik az adózás, és itthon?
A Világbank, az IFC és a PwC új kutatása alapján a globális gazdasági bizonytalanság ellenére a kormányzatok tovább reformálják adórendszereiket. Tavaly június óta 2012 májusáig 31 ország tett lépéseket a kis- és középvállalkozások adózásának megkönnyítése érdekében.
Csoda történt a Heim Pál Gyermekkórházban!
Ezrével érkeznek a felajánlások a világhírt megcélzó Heim Pál Mesekórház javára.
Sikerrel zárult a Tesco és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal közös export fóruma
Huszonkét hazai kis és közepes vállalkozás mutatkozhatott be azon az export fórumon, melyen a Tesco Group nemzetközi beszerző csapata, illetve a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) szakértői is részt vettek. A fórum célja az volt, hogy olyan magyar cégeket találjanak, akik a jövőben a Tesco globális beszállítóivá válhatnak majd - tájékoztatta a HITA a ProfitLine.hu-t.
Bíznak a taxisok az új szabáloyzásban
A gazdasági válság mellett az elmúlt húsz év szabályozatlansága okozta a legnagyobb problémát a taxisok számára. A szakma bízik abban, hogy a helyzet most változik - mondta az MKIK Közlekedés és Logisztikai Kollégium taxis szekciójának elnöke az MTI-nek szerdán.
Stagnált a növekedés az OECD-tagországokban
A harmadik negyedévben stagnált a növekedés az OECD-tagországokban - tette közzé szerdán a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet. A 34 tagországban összesítve 0,2 százalékkal gyarapodott a hazai össztermék (GDP) július és szeptember között, ugyanolyan mértékben, mint a megelőző három hónapban.
Forróbb, drágább és veszélyesebb lesz Európa
Melegebb, egészségtelenebb, veszélyesebb és drágább lesz Európa a klímaváltozás hatására az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) szerdán bemutatott jelentése szerint.
Leminősítette Ciprust a Fitch
Két fokozattal rontotta Ciprus eddig is spekulatív adóskockázati besorolását szerdán a Fitch Ratings, egyebek mellett azzal indokolva a döntést, hogy a vártnál lassabban haladnak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalap, az EU és az eurójegybank (EKB) alkotta trojkával a majdani pénzügyi támogatás feltételrendszeréről.
Tovább csökkent a forintbankjegy-hamisítványok száma
A harmadik negyedévben tovább folytatódott a forintbankjegy-hamisítványok számának csökkenése a Magyar Nemzeti Bank (MNB) harmadik negyedévi tevékenységéről szóló beszámoló szerint.
Világszerte folytatódnak az adóreformok
A globális gazdasági bizonytalanság ellenére a kormányzatok tovább reformálják adórendszereiket: a Világbank és a PwC tanácsadó cég új kutatása alapján 2011 júniusától 2012 májusáig 31 ország tett lépéseket a kis- és középvállalkozások adózásának megkönnyítése érdekében.
A tehetséges nők az üzleti siker meghatározó tényezői
Az Európai Bizottság megbízásából elindított, a Roland Berger Stratégiai Tanácsadók szervezésében megvalósuló „AZ EGYENLŐSÉG KIFIZETŐDIK" kezdeményezés a női tudásbázis jobb kihasználásával segíti a vállalatokat a munkaerő-piaci kihívások kezelésében. A 34 országban mintegy 40.000 vállalat közreműködésével zajló programsorozat budapesti állomásának célja volt, hogy az érintett döntéshozóknak fórumot biztosítson a magyarországi tapasztalatok, fejlődési lehetőségek megvitatásához.