Komoly veszteséggel zárta a tavalyi évet az UniCredit
A legnagyobb olasz bank, a Magyarországon is érdekelt UniCredit az egyszeri tételek beszámításával erős veszteséggel zárta a tavalyi évet a vagyonát tekintve: keddi bejelentése szerint csoportszinten nettó 9,2 milliárd eurós veszteség keletkezett az egy évvel korábbi 1,3 milliárd eurós adózott eredményt követően.
Szlovákiát is elhagyja a HSBC
A HSBC Holdings PLC a harmadik negyedév végéig felszámolja szlovákiai tevékenységét - jelentette be a bank kedden.
Új típusú atomreaktort fejleszt egy cseh-szlovák-magyar konzorcium
Új típusú, új generációs atomreaktor kifejlesztésén dolgozik egy cseh-szlovák-magyar konzorcium. A projekt értéke több tízmilliárd korona - közölte Alex John, a Prága melletti Rezben működő Atomkutató Intézet (ÚJV) vezérigazgatója kedden, egy energetikai szakkonferencián Prágában.
Koszovó kártérítést követel illegális szerb energiaszolgáltatás miatt
Belgrád, 2012. március 27., kedd (MTI) - Illegálisan tevékenykedik Koszovó területén, az Ibar folyótól északra az Elektrokosmet és az Elektroprivreda Srbije (EPS) szerb villamosipari vállalat, ezért Pristina kártérítést követel - közölte a koszovói KEK villamosenergia-ipari társulás a bécsi székhelyű Energiaközösség Titkársága döntésére hivatkozva kedden.
Nem bomlik fel az eurozóna!
A továbbra sem megoldott euróövezeti adósságválság ellenére is csekély a valószínűsége a valutaunió teljes felbomlásának - vélekedett kedden Londonban ismertetett elemzésében a Fitch Ratings.
Kamatdöntés - Londoni elemzők: monetáris enyhítés az IMF/EU-egyezség után - FRISSÍTETT (ÚJ: további elemzői vélemények)
Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
London, 2012. március 27., kedd (MTI) - Az IMF/EU-megállapodás aláírása után válik lehetségessé, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megkezdje az alapkamat csökkentését, bár a rövid időn belüli monetáris enyhítés esélyeit a felfelé módosított inflációs előrejelzés is rontja - vélekedtek az MNB monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése után londoni felzárkózó piaci elemzők. Egyes citybeli elemzők további kamatemelést is elképzelhetőnek neveztek, bár ez nem konszenzusos előrejelzés.
Hoppon maradt az utazásszervezők és utazásközvetítők szövetsége
Érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének kérelmét, a felügyelet szerint ugyanis nincs hatásköre a Malév-jegyek árának visszafizetésével kapcsolatos, a bankok és az utazási vállalkozások közötti vitában.
58:0 - Ez aztán a fényes győzelem!
58:0-ra végződött egy focimeccs Nagy-Britanniában, ami új országos csúcs.
Orosz-magyar nukleáris termékszállítás: előkészületben a megállapodás-tervezet
Moszkva, 2012. március 27., kedd (MTI) - Az orosz kormány jóváhagyta az ukrán és a magyar kormánnyal kötendő új megállapodás-tervezetet nukleáris termékek szállításáról Oroszország és Magyarország között Ukrajnán át - számolt be a Prime orosz gazdasági hírszolgáltató kedden; a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) ugyanakkor az MTI kérdésére azt közölte, hogy nincs tudomása az orosz jóváhagyásról.
Monetáris enyhítés csak az IMF/EU-egyezség után lehet - elemzők
Az IMF/EU-megállapodás aláírása után válik lehetségessé, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megkezdje az alapkamat csökkentését, bár a rövid időn belüli monetáris enyhítés esélyeit a felfelé módosított inflációs előrejelzés is rontja - vélekedtek az MNB monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése után londoni felzárkózó piaci elemzők.
Nehéz helyzetben a NAV - 10%-al több adót kéne beszedni, mint tavaly
Bízik az eredményes munkában, de nehéz feladatnak tartja a 2012-re tervezett 10.500 milliárd forint adóbevételi terv teljesítését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese.
Árnyalatnyit erősödött a forint estére
Budapest, 2012. március 27., kedd (MTI) - Árnyalatnyit erősödött kora délutáni árfolyamaihoz képest a forint kedd estére.
Kellemetlen meglepetést okozhat az áprilisi távhőszámla
Az idei rendkívüli februári hideg miatt az áprilisi távhőszámlákon szereplő hődíjak átlagosan 15-20 százalékkal magasabbak az ilyenkor szokásosnál.
Jól jártak a csehek - olcsóbb lett a mobiltelefonálás
Átlagban tíz százalékkal csökkentek a mobiltelefon-hívások árai a tavalyi év második felében éves szinten Csehországban - jelentette be Pavel Dvorák, a Cseh Telekommunikációs Hivatal (CTÚ) igazgatója egy szakmai konferencián kedden Prágában.
Felgyorsulnak a repülőgép-bioüzemanyaggal kapcsolatos kutatások - HÁTTÉR
Párizs, 2012. március 27., kedd (MTI/AFP) – A növekvő olajárak miatt agronómusok, vegyészek és mérnökök világszerte felgyorsítják a repülőgép-bioüzemanyag előállítására irányuló kutatásokat, több gyártó is egyesítette ez irányú erőfeszítéseit.
A kereskedés végére elillant az optimizmus Európából
A nyugat-európai értéktőzsdék kedden jól kezdtek, de délután elpárolgott a jókedv, és a fő mutatók kisebb-nagyobb mértékben a hétfői zárók alá kerültek.
Véget ért a sztrájk a németországi repülőtereken
Berlin, 2012. március 27., kedd (MTI) - Németországban befejeződött kedden délután a repülőtereken a szolgáltatói ágazat szakszervezetének (ver.di) figyelmeztető sztrájkja, amely miatt több száz járatot kellett törölni.
Nap végére kiütötték a magyar részvénypiacot
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 310,99 pontos, 1,63 százalékos csökkenéssel, 18.790,08 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest, csak az OTP tudott minimális mértékben erősödni
OGY - A MAG Zrt. bonyolítja a innovációs pályázatokat 74,6 milliárd forint összegben
Budapest, 2012. március 27., kedd (MTI) - A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) írja ki, és a MAG Zrt. bonyolítja le az összesen 74,6 milliárd forint támogatási pályázatot kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységre és innovációra - válaszolta képviselői kérdésre Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kedden, az Országgyűlés innovációs és fejlesztési eseti bizottságának ülésén.
RÖVIDHÍR - Változatlanul ellenzi az MNB az MT létszámának növelését és további alelnök kinevezését
Budapest, 2012. március 27., kedd (MTI) - Néhány ponton változtatna a kormány jegybanktörvényt módosító javaslatán a jegybank, az MNB egyben jelzi: továbbra sem ért egyet a monetáris tanács létszámának növelésével, illetve egy újabb alelnök kinevezésének lehetőségével.