A háztartások bizakodóbbak saját anyagi helyzetüket tekintve

A háztartások enyhén bizakodóbbak saját anyagi helyzetüket és az ország gazdasági esélyeit illetően, erre utal, hogy a Komplex Fogyasztói Bizalom Index (FBI) értéke 2012 decemberében egy ponttal 127,8 pontra javult a 2012. szeptemberihez képest - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet szerdán az MTI-vel.

A Fogyasztói Várakozások Index (FVI) értékében némi pozitív elmozdulás látható: az index értéke a harmadik negyedévhez képest mintegy 2 pontnyit emelkedett, és 2012 decemberében 143,8 pontot ért el. Az enyhe növekedés oka, hogy a háztartások picit bizakodóbbak mind saját várható pénzügyi helyzetük, mind pedig az ország gazdasági helyzetét illetően.

 

Az utóbbi esetben kifejezetten a rövid távú, vagyis az elkövetkező 12 hónapra vonatkozó várakozások javultak: az ország gazdasági helyzetét rövid távon optimistán megítélők aránya némiképp emelkedett, az előző negyedévben mért 13 százalék után decemberben 17 százalék. Tény, hogy a tavalyi év azonos időszakához képest (59 százalék) kevesebben, a lakosság fele számít az ország gazdasági helyzetének romlására.

 

A munkanélküliség alakulásával kapcsolatos vélekedések 2012 decemberében némiképp romlottak az előző negyedévhez képest: a megkérdezettek 53 százaléka számít a munkanélküliség növekedésére, szemben a 2012 szeptemberében mért 49 százalékkal. Az árváltozásokkal kapcsolatos inflációs várakozások az előző időszakhoz képest némileg kedvezőbb képet mutatnak, bár továbbra is tízből mintegy kilencen (87 százalék) számítanak az árak további, átlagosan 9 százalékos emelkedésére a következő 12 hónapban.

 

A család reáljövedelmére vonatkozó várakozások továbbra is kedvezőtlenek: háromból két megkérdezett (65 százalék) az inflációnál kisebb mértékű növekedésre számít, azaz családjának reáljövedelme csökkenését prognosztizálja. Nem nőtt a hitelfelvételi kedv: szemben a szeptemberi 27 százalékkal tavaly decemberben a lakosság 32 százaléka vélte úgy, hogy most nem alkalmas az idő kölcsön felvételére. A válaszadók 63 százaléka úgy nyilatkozott, hogy soha nem venne fel hitelt. Az alacsony hitelfelvételi kedv háttérében az áll, hogy tíz lakosból négyen (40 százalék) a hitelkamatok növekedésére, míg további 30 százalék azok változatlanságára számít a következő 12 hónapban.

 

A felmérés szerint tovább csökkent azok aránya, akik egy lakásvásárláshoz megfelelőnek ítélik a körülményeket: a megkérdezettek mindössze 51 százaléka venne mostanában lakást, főként a kedvezőtlen hitelfelvételi lehetőségek miatt. A lakosságnak csupán a 39 százaléka tartja jó befektetésnek a lakásvásárlást. A lakása eladására 7 százalék tartja alkalmasnak a jelenlegi időpontot.


A Rain felvásárolta az Ansát: jöhet a stabilcoin-költés Visa- és Mastercard-hálózaton

A stabilcoinok mindennapi fizetési eszközzé válását gyorsíthatja fel a Rain legújabb felvásárlása. A stabilcoin-alapú kártyás fizetési megoldásokat kínáló vállalat megszerezte az Ansát, amely digitális, előre feltölthető pénztárcák infrastruktúrájára specializálódott. Az ügylet célja, hogy a vállalatok saját márkás digitális tárcáiban tárolt egyenlegeket a jövőben ne csak zárt ökoszisztémákban, hanem Visa- és Mastercard-elfogadóhelyeken is el lehessen költeni.
2026. 08. 12. 12:00
Megosztás:

Kismértékben csökkentek a fejlett piaci hozamok, miközben az éven túli magyar hozamok 8-10 bázisponttal emelkedtek

Az amerikai állampapírpiacon tegnap csak mérsékelt elmozdulások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők továbbra is a közel-keleti geopolitikai feszültségeket és a hét második felében érkező inflációs adatokat értékelték.
2026. 08. 12. 11:00
Megosztás:

A kisebb papírokat tartalmazó Russell 2000 kivételével gyengültek kedden a főbb amerikai indexek

A Russell 2000 kivételével gyengüléssel zártak kedden a főbb amerikai indexek, miután a befektetői hangulatot rontotta, hogy egyre kisebbnek látszott a Hormuzi-szoros gyors újranyitásának esélye. Az S&P 500 szektorai közül a kommunikációs szolgáltatások teljesítettek a leggyengébben: az Alphabet árfolyama 3,8%-kal esett.
2026. 08. 12. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak kedden az európai indexek, miközben a továbbra is magas olajárak rontották a hangulatot

Vegyesen zártak az európai részvénypiacok tegnap, miközben a befektetők a hét második felében érkező fontos makrogazdasági adatokra vártak. A pán-európai STOXX 600 index történelmi csúcsa közelében stagnált.
2026. 08. 12. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
2026. 08. 12. 08:00
Megosztás:

CIB Bank: a magyarok harmada tervez lakásfelújítást

Minden harmadik magyar felnőtt felújítaná otthonát a közeljövőben, ám a tervezők majdnem egyharmadának legfeljebb 500 ezer forintja van erre a célra, derül ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív felmérésből.
2026. 08. 12. 07:00
Megosztás:

Egyedülálló robottechnológiával érkezett meg a jövő Mezőtúrra

Mérföldkőhöz érkezett a hazai facsomagolóanyag-gyártás: a jövő év elején életbe lép a szigorú uniós EUDR-szabályozás. Az erdőirtási rendelet a GPS-koordinátákig visszakövethetővé teszi majd a felhasznált faanyag származását. Eközben egyedülálló csúcstechnológiát honosít meg a régióban az iparág egyik legjelentősebb hazai képviselője. Egymilliárd forint összértékű beruházás révén, egy nagymúltú, német cégcsoport stratégiai referenciaüzeme valósul meg Mezőtúron.
2026. 08. 12. 06:00
Megosztás:

Drága lehet, ha a ChatGPT-re bízzuk a felújítást

Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg szakmai javaslatait, munkáját vagy árait. A legtöbben nem az AI használatát kifogásolják, hiszen sokan maguk is alkalmazzák, hanem azt, amikor egy chatbot általános válasza felülírja a helyszíni felmérést és a szakmai tapasztalatot. A Mapei Kft. felmérése szerint ennek akár hibás kivitelezés is lehet a következménye.
2026. 08. 12. 05:00
Megosztás:

A nők közel fele úgy gondolja, hogy munkanélküliség esetén nehezen tudna újra elhelyezkedni

Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel megkétszereződött azok aránya, akik szerint egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén nehezen, illetve nagyon nehezen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. A BNP Paribas Cardif Biztosító és az NMS legfrissebb közös kutatása a jelentős nemi eltérésekre is felhívja a figyelmet, mivel az újra elhelyezkedés sikere kapcsán jelenleg másfélszer annyi nő, mint férfi vélekedik pesszimistán.
2026. 08. 12. 04:00
Megosztás:

Többfrontos küzdelem a szellemi hanyatlás kockázatának csökkentésére

A szellemi frissesség megőrzését sokan egyetlen megoldástól várják: egy vitamintól, egy új alkalmazástól, egy edzésformától vagy étrendi változtatásoktól. A WHO 2026-os irányelvei azonban inkább összetett , több területet érintő megközelítésben gondolkodnak.
2026. 08. 12. 03:00
Megosztás:

Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?

Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?
2026. 08. 12. 02:00
Megosztás:

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A tervezett intézkedések több százezer idős ember helyzetén javíthatnának, ugyanakkor a teljes csomag évente akár 795 milliárd forintos többletkiadást is jelenthet a nyugdíjkasszának - nyilatkozta Dr. Farkas András a Magyar Hangnak.
2026. 08. 12. 01:00
Megosztás:

100.000 Ft-os iskolakezdéssel számolnak az elsősök szülei

A tervezett iskolakezdési kiadás mediánja gyermekenként 60.000 forint a REGIO JÁTÉK felmérésében részt vevő szülők körében. Az elsősöknél ez az összeg 100.000 forint, ami kétszer akkora, mint a 2-8. osztályos gyermekek esetében.
2026. 08. 12. 00:01
Megosztás:

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus 27-29. között rendeznek meg Debrecenben - mondta Vaszkó László vásárigazgató kedden sajtótájékoztatón.
2026. 08. 11. 23:00
Megosztás:

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete augusztus elejére a szövetségi energiaügyi minisztérium összesítése szerint.
2026. 08. 11. 22:00
Megosztás:

Kültéri tárolás helyesen: párnák, plédek, és kiegészítők rendszerezése

A terasz akkor a legjobb, ha nem kell minden használat előtt újrarendezni. Ha a párnák kéznél vannak, a plédek nem áznak el, a kiegészítők nem kallódnak, és egy hirtelen zápor sem teszi tönkre a délutáni pihenést, akkor a kültéri tér valóban a mindennapok része lesz. Ehhez azonban nem elég egy szép kerti bútor szett vagy egy kényelmes napozóágy. A kültéri tárolás legalább annyira fontos, mint maga a berendezés.
2026. 08. 11. 21:00
Megosztás:

Új korszak jön a csomagolásoknál

Holnaptól (aug. 12.) kell alkalmazni az Európai Unió új csomagolási rendeletét, a PPWR-t, amely fokozatosan új követelményeket vezet be a csomagolások összetételére, újrahasznosíthatóságára, jelölésére. A Niveus szerint a változások jóval több vállalkozást érintenek, mint azt sokan gondolják: nemcsak a csomagolások gyártóira, hanem az importőrökre, a forgalmazókra és a saját márkás termékeket értékesítő cégekre is új kötelezettségek várnak.
2026. 08. 11. 20:00
Megosztás:

Lassult a termőföldek drágulásának üteme

Mérsékelt szintű, de nominálisan továbbra is növekvő ártrendet jelző 3,3 százalékkal emelkedtek a termőföldárak Magyarországon 2025-ben, így a hazai termőföldpiac tavaly is megőrizte stabilitását. A szántók hektáronkénti átlagára országosan csaknem 2,5 millió forintra nőtt, a legdrágább régió ebben a művelési ágban továbbra is az Észak-Alföld, míg megyei bontásban Hajdú-Bihar őrzi vezető pozícióját – derül ki az MBH Jelzálogbank legfrissebb Termőföldindex elemzéséből, amely szerint a vízellátottság és az időjárási kockázatok egyre fontosabb szerepet játszhatnak a termőföldek értékének alakulásában, különösen hosszabb időtávon vizsgálva.
2026. 08. 11. 19:00
Megosztás:

Alulárazott lehet a Circle, miközben nő a stabilcoinpiac

A stabilcoinpiac már mintegy 300 milliárd dolláros méretű, a következő években pedig akár több trillió dolláros szektorrá is válhat. A Bitwise kutatási vezetője, Ryan Rasmussen szerint a befektetők ennek ellenére még mindig nem megfelelően árazzák a Circle-t: az USDC kibocsátója ugyanis szerinte nem egyszerűen egy stabilcoin-vállalat, hanem egy globális digitális fizetési infrastruktúra kiépítésén dolgozó pénzügyi technológiai cég.
2026. 08. 11. 18:00
Megosztás:

Bírósági szakaszba lépett a Széchenyi-család küzdelme – Uniós forrásokat is érinthet az iparjogvédelmi per

A Gróf Széchenyi Elemér Sárvár-Felsővidék Alapítvány (Gróf Széchenyi Család Alapítvány) a mai nappal lezárja a csendes diplomácia több mint egy évtizedét. Az Alapítvány hivatalos lépéseket tesz annak érdekében, hogy tisztázza a „Széchenyi” név, mint bejegyzett és oltalmazott védjegy használatának jogi kereteit a magyar gazdaságban. A cél egyértelmű a nemzet egyik legfontosabb történelmi öröksége nem használható fel tovább rendezetlen jogi háttérrel a család megkérdezése és a tisztességes piaci játékszabályok betartása nélkül.
2026. 08. 11. 17:00
Megosztás: