Gyurcsány: Orbán 'ellen-Magyarországot' épített
Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor a rendszerváltás közmegegyezésével szembefordulva a köztársasági helyett mára olyan "ellen-Magyarországot" épített fel, amelynek egyik előképe Csurka István politikai programja és világlátása.
Emelkedéssel nyugtázzák a görög mentőcsomag hírét az USA piacok
Indexemelkedéssel üdvözölték kedden az amerikai tőzsdeindexek a görög államcsőd elhárítását lehetővé tévő segélycsomagról létrejött euróövezeti megállapodást.
Szignifikáns hozamesés a spanyol kötvényaukción
Sikeresen zárultak a ma megtartott spanyol kincstárjegy aukciók, a maximálisan kitűzött 2,5 milliárd eurót sikerült értékesíteni három- és hat hónapos kincstárjegyekből, miközben a hozamok jelentősen csökkentek a legutóbbi jegyzéshez képest.
Rehn: Egyedi a görög támogatási modell
Görögország gazdasági problémái egyedi jellegűek, és az euróövezet más országaiban nem fogják bevonni a magánszektort az adósságszerkezet átalakításába - hangsúlyozta Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekkel foglalkozó alelnöke kedden Brüsszelben, az uniós országok pénzügyminisztereinek tanácskozása után.
Az EIB kész támogatni a görög növekedést
Az Európai Beruházási Bank (EIB) továbbra is támogatja a görög növekedésösztönző programokat, mondta a bank alelnöke kedden egy bécsi sajtóbeszélgetésen.
OGY - Az Országgyűlés elé mehet a cukorgyári privatizációkat vizsgáló bizottság jelentése
Budapest, 2012. február 21., kedd (MTI) - A parlament mezőgazdasági bizottsága, a szocialista és jobbikos képviselők ellenszavazatával, általános vitára alkalmasnak minősítette a cukoripar privatizációját vizsgáló bizottság jelentését, valamint az ezen alapuló határozati javaslatot kedden, Budapesten.
A PSZÁF és a BÉT a tőkepiaci lehetőségekre irányítaná a vállalatok figyelmét
A PSZÁF és a BÉT szakértői a felhatalmazott tanácsadó intézmény kialakításával szeretnék erősíteni a befektetői bizalmat a magyar vállalatok iránt, hogy tőkepiaci forráshoz jussanak; a jelzálogpiac szabályozásához csak kellő körültekintéssel szabad hozzányúlni - nyilatkozta Szász Károly, a PSZÁF elnöke az MTI-nek kedden.
Új exportpiacok feltárására törekszik Kína
Új exportpiacokat tárna fel idén Kína, elsősorban a fejlődő országok közt, hogy az európai és amerikai partnerek gyenge keresletének hatását némiképp enyhítse - jelentette be Csung San (Zhong Shan) kereskedelmi miniszterhelyettes.
Kétszeres túljegyzésre megemelt értékesítés a 3 hónapos DKJ aukción
Az előző aukciós hozam alatt, de a referencia hozam felett értékesített a meghirdetettnél nagyobb összegben 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
Több járatát megszünteti a Ryanair az edinburghi repülőtéren
Több járatát megszünteti a Ryanair az edinburghi repülőtéren, mivel nem tudott egyezségre jutni a repülőtér-használati díjakról a skót főváros légikikötőjét üzemeltető céggel.
Erős negyedévet zárt a Home Depot
A vártnál nagyobb mértékben emelkedett az amerikai Home Depot, a világ legnagyobb barkácsáruház-hálózatának negyedik negyedévi adózott eredménye eladásainak bővülése mellett.
15 ezer munkahely elvesztését vonhatja maga után a trafiktörvény
A trafiktörvény jelenlegi formájában akár 15 ezer munkahely megszűnéséhez is vezethet a kiskereskedelemben, az új rendszer a feketekereskedelem újólagos bővülését, a költségvetés bevételeinek csökkenését is eredményezheti a GfK Hungária Piackutató Intézet szerint.
Német, svájci, olasz és szlovák lap a magyar politikai életről
A német Berliner Zeitung a magyar államfő állítólagos plágiumügyéről, a svájci Neue Zürcher Zeitung Orbán Viktor békülékenységéről, a Limes olasz geopolitikai folyóirat a miniszterelnökről és a Fideszről, a felvidéki Szabad Újság a kettős állampolgársággal kapcsolatos szlovák megjegyzésről közölt írást.
Bíróságon folytatódik a lengyek PGNiG a Gazprom vitája
A Lengyel Olajbányászati és Gázipari Vállalat (PGNiG) keresetet nyújtott be a stockholmi nemzetközi választott bíróságnál az orosz Gazprom nagyvállalattal szemben fennálló árvitája miatt.
Görög mentőcsomag - Kína is támogatja az európai törekvéseket
Peking, 2012. február 21., kedd (MTI/Xinhua) - Kína szorosan együtt fog működni az Európai Bizottsággal és a Nemzetközi Valutaalappal, hogy hozzájáruljon az európai adósságválság kezeléséhez - jelentette ki kedden a pekingi külügyminisztérium szóvivője.
Az Országgyűlés elé mehet a cukorgyári privatizációkat vizsgáló bizottság jelentése
A parlament mezőgazdasági bizottsága, a szocialista és jobbikos képviselők ellenszavazatával, általános vitára alkalmasnak minősítette a cukoripar privatizációját vizsgáló bizottság jelentését, valamint az azon alapuló határozati javaslatot, kedden Budapesten.
Március 15-ig lehet jelentkezni a kereskedelemfejlesztési pályázatra
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) tavaly kiírt kereskedelemfejlesztési pályázatára - amely 2012. június 30. előtt megkezdett akciók megvalósításához nyújt segítséget - március 15-ig lehet még jelentkezni - hívta fel a figyelmet a hivatal.
Erősítheti a forintot az újabb görög pénzügyi mentőcsomag
Az újabb görög pénzügyi mentőcsomag jóváhagyása erősítheti a forintot, de a piac az EU/IMF-megállapodásra vár, és annak lezárásáig a monetáris tanács valószínűleg nem csökkenti az alapkamatot - mondták az MTI által kérdezett elemzők kedden.
Szigorúbb pénzügyi felügyeletet sürget a kínai jegybank
A pénzügyi rendszerbeli kockázatok esélyének csökkentésére mélyebb reformok és szigorúbb felügyelet szükséges a kínai jegybank szerint.
Nem bíznak az elemzők a görög adósságráta-cél elérésében
Több feltételezett tényező megvalósulásától is erőteljesen függ a kedden elért görög segély-megállapodás adósságráta-céljának elérése, és változatlanul kérdéses még az is, hogy Görögország az euróövezet tagja maradhat-e - vélekedtek a kedd hajnali egyezségről adott értékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.