Oszkó Péter nem tart a Malév-ügytől

A tények azt igazolják, hogy 2010-ben sikerült elhárítani a Malév összeomlását, és megfelelő felkészüléssel a leállással egy időben újraindítható lett volna légitársaság - mondta Oszkó Péter volt pénzügyminiszter a szombat Magyar Hírlapnak adott interjúban.
2012. 03. 03. 11:12
Megosztás:

Hűtlen kezeléssel gyanúsítják a HM médiacégének korábbi vezetőjét

Hűtlen kezeléssel gyanúsítják a Honvédelmi Minisztérium médiacégének egyik korábbi vezetőjét - értesült az MTI Hírcentrum.
2012. 03. 03. 10:44
Megosztás:

Kedvezményes színházjegyek az interneten

Tizenhét budapesti színház, többek között a Katona József és a Radnóti Színház is csatlakozott a december óta működő maesteszinhaz.hu weboldalhoz, ahol kedvezményes, legfeljebb ötven százalékkal olcsóbb színházjegyeket kínálnak aznapi előadásokra.
2012. 03. 03. 10:14
Megosztás:

Vezetői fizetések, avagy a vezérigazgatói poszton nincs globalizáció

A nagy tehetségek utáni hajsza népszerű magyarázat a vezérigazgatók csillagászati fizetésére. Alig van azonban olyan nemzetközi nagyvállalat, amelyet nem a székhelye szerinti nemzetiségű emberek irányítanak. Ez rossz hír a részvényeseknek, akik olcsóbban "vehetnének" vezetőket külföldön.
2012. 03. 03. 09:44
Megosztás:

Magyar állam vs. King's City - nem lesz olcsó a 'pör'

A Magyar Állam jogi képviselője a Réczicza White and Case LLP Ügyvédi Iroda lesz nettó 5,5 millió euró összegű díjért a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja nevű választott bíróságnál zajló ügyben, amelyet a King's City projekt tulajdonosa indított - a Nemzetgazdasági Minisztérium erről szóló közleménye a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
2012. 03. 03. 08:56
Megosztás:

Megbüntették - ezzel 18 millió forintot nyert!

Büntetésének köszönhetően nyert 53 ezer fontot - 18 millió forintot - egy brit férfi: anyja kitakaríttatta vele a szobáját, és eközben a fia talált egy nyertes lottószelvényt.
2012. 03. 03. 08:08
Megosztás:

Minden roncsautóért 250.000 Ft-ot ad a román állam

Romániában az idei roncsautó-program a szaktárca tervei szerint március végén indul - jelentette be Borbély László, a bukaresti kormány környezetvédelmi minisztere pénteken.
2012. 03. 03. 07:11
Megosztás:

Egyre kevesebb beruházás a nógrádi nagyvállalatoknál

Salgótarján, 2012. március 3., szombat (MTI) - Nógrád megyében évről évre csökken a térség legjelentősebb vállalkozásainál a beruházásra fordított összeg - derül ki az ötödik alkalommal kiadott Top 50 című, a 2010. évi adatok alapján összeállított kiadványból. Az elemzést közösen jelentette meg a megyei kereskedelmi és iparkamara és az adóigazgatóság.
2012. 03. 03. 04:04
Megosztás:

RÖVIDHÍR - A lehetséges legrosszabb szintre minősítette Görögországot a Moody's

London, 2012. március 3., szombat (MTI) - A lehetséges legrosszabb adóskockázati osztályzatra minősítette vissza Görögországot szombaton a Moody's Investors Service, azzal indokolva a döntést, hogy az athéni kormány adósságcsere-javaslata várhatóan súlyos, 70 százalékot meghaladó veszteséget okoz a görög államadósság befektetőinek.
2012. 03. 03. 00:33
Megosztás:

Tőzsdezárás - New York: DJIA: -0,02 százalék, S and P: -0,32 százalék, Nasdaq: -0,43 százalék

New York, 2012. március 2., péntek (MTI/Reuters) - Enyhe mínuszban zártak pénteken a New York-i értéktőzsde vezető indexei.
2012. 03. 02. 22:32
Megosztás:

A munkaadók szerint rájuk terhelik a közlekedési társaságok finanszírozásának gondjait

A munkaadók szerint akár egymillió munkavállaló utazási költségeit kell átvállalniuk, ha a jelenlegi formában fogadja el a parlament a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslatot.
2012. 03. 02. 21:07
Megosztás:

Tőzsde - New York: mínuszban zárás előtt két órával

New York, 2012. március 2., péntek (MTI/Reuters) - Gyengültek a vezető New York-i tőzsdemutatók a pénteki kereskedés leállítása előtt két órával.
2012. 03. 02. 20:48
Megosztás:

Nászéjszaka aprópénzért

Manapság aprópénznek számító áron, éjszakánként 16 dollárért és 80 centért (3620 forintnak megfelelő összegért) bérelheti ki pár napra egy gyémánt házassági évfordulóját ünneplő amerikai házaspár a világ legelegánsabb szállodái között emlegetett New York-i Waldorf-Astoria egyik lakosztályát.
2012. 03. 02. 20:33
Megosztás:

Új osztrák légitársaság alapításán gondolkodik a Lufthansa

A Lufthansa vezetése azt fontolgatja, hogy hagyja veszni a német csoport kötelékébe tartozó súlyosan veszteséges osztrák AUA légitársaságot és helyette újat alapít.
2012. 03. 02. 19:55
Megosztás:

Aláírták a Kazincbarcika és vonzáskörnyezet munkahelyteremtő támogatását

A Svájci Pénzügyi Hozzájárulás (Svájci Alap) 1,2 milliárd forinttal (mintegy 4,9 millió svájci frankkal) támogatja a Kazincbarcika és vonzáskörzete munkahelyteremtő fejlesztése című programot.
2012. 03. 02. 19:26
Megosztás:

Kissé gyengült a forint estére

Budapest, 2012. március 2., péntek (MTI/Dow Jones) - Kissé gyengült a forint péntek estére mind az euróhoz, mind a dollárhoz képest a bankközi devizapiacon.
2012. 03. 02. 19:15
Megosztás:

Németországban stagnált az új autók eladása februárban

Németországban 224.300 új autót helyeztek forgalomba februárban, ugyanannyit mint egy évvel korábban.
2012. 03. 02. 19:05
Megosztás:

BÉT - iránykeresés és alacsony forgalom volt a részvénypiacon - FRISSÍTETT (új: áruszekció)

Budapest, 2012. március 2., péntek (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 82,75 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 19.309,94 ponton zárt pénteken.
2012. 03. 02. 18:47
Megosztás:

Veszélyben a cseh nyugdíjak

A cseh pénzügyminiszter szerint ha a cseh kormány nem fagyasztja be időben a nyugdíjak növekedését, rövid időn belül azok csökkentésére kényszerül.
2012. 03. 02. 18:44
Megosztás:

Zokognak a brit autósok

Rekordra emelkedtek a kiskereskedelmi üzemanyagárak Nagy-Britanniában a folyamatosan dráguló olaj hatására.
2012. 03. 02. 18:21
Megosztás: