Megtalálták a kínai nagy fal elveszett részét
A kínai Nagy Fal több száz éve "elveszett" szakaszát fedezte fel egy brit kutató nem messze a kínai-mongol határtól: az erődítményrendszernek ez az első része, amelyet Kínán kívül tártak fel.
Csökkenéssel zárt a kőolaj (WTI) árfolyama pénteken és heti szinten is
A csütörtöki rallyt követően tegnap már csökkenéssel zárt az amerikai könnyűolaj határidős jegyzése, miután cáfolták az iráni állami hírügynökség csütörtöki hírét, amely szerint felrobban egy olajvezeték Szaúd-Arábiában. A nyersolaj csökkenéséhez mindemellett az erősödő dollár árfolyama is hozzájárult.
Van még lejjebb? Görögország hitelminősítése már a legrosszabb
A lehetséges legrosszabb adóskockázati osztályzatra minősítette vissza Görögországot szombaton a Moody's Investors Service, azzal indokolva a döntést, hogy az athéni kormány adósságcsere-javaslata várhatóan súlyos, 70 százalékot meghaladó veszteséget okoz a görög államadósság befektetőinek.
Fiókba zárták a MÁV nagy ívű járműfelújítási terveit
Fiókban landolnak a MÁV nagy ívű járműfelújítási tervei, noha a vasúttársaság három lehetőséget is kidolgozott - írja pénteki számában a Magyar Hírlap.
Kétvágányúsítást tervez a Győr-Sopron-Bécs vonalon a GYSEV
Megkezdődtek a Győr-Sopron-Bécs vasúti pályaszakasz korszerűsítésének, ezen belül kétvágányúvá tételének előkészítési és tervezési munkái az év elején – áll a GYSEV pénteki közleményében.
HungaroControl: a magyar légtér forgalma enyhén csökkent tavaly, az idei év bizonytalan
Budapest, 2012. március 3., szombat (MTI) - Enyhén csökkent a forgalom 2011-ben az ellenőrzött magyar légtérben, az idei év pedig bizonytalan többek között az eurózóna elhúzódó válsága és a Malév leállása miatt - tájékoztatta Szőke Katalin, a HungaroControl kommunikációs vezetője az MTI-t.
A Mol jelentősen növeli horvátországi kutatási-kitermelési kiadásait
A Mol csoport a tavalyi 34 millió dollárról 191 millió dollárra növeli az idén horvátországi kutatási és kitermelési kiadásait - közölte a magyar olajipari vállalat pénteken a Hina horvát hírügynökség jelentése szerint.
ORFK: a rendőrség uniós szabályok szerint végzi határrendészeti feladatait a repülőtéren
Budapest, 2012. március 3., szombat (MTI) - A magyar rendőrség az uniós gyakorlat és szabályok szerint végzi feladatait a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI-vel szombaton.
A Ryanair 13 budapesti járatot töröl a következő két hétben
A Ryanair légitársaság 13 budapesti járatot töröl a szombattól számított két hétben - tartalmazza a légitársaságnak az MTI-hez eljuttatott közleménye.
Szorít a cipő a sógoroknál
Két részre bontják az osztrák takarékossági csomagot, miután Heinz Fischer államfő aggodalmának adott hangot az elnöki jóváhagyásról szóló döntésre szánt idő rövidsége miatt - jelentette be pénteken este az osztrák kormányfő hivatala.
Az Orbán-kormánynak fel kell hagynia az unortodox gazdaságpolitikával
Az Orbán-kormánynak fel kell hagynia az unortodox gazdaságpolitikával, mert az elhibázott - jelentette ki Mellár Tamás egyetemi tanár a Népszava szombati számában közölt interjúban.
Oszkó Péter nem tart a Malév-ügytől
A tények azt igazolják, hogy 2010-ben sikerült elhárítani a Malév összeomlását, és megfelelő felkészüléssel a leállással egy időben újraindítható lett volna légitársaság - mondta Oszkó Péter volt pénzügyminiszter a szombat Magyar Hírlapnak adott interjúban.
Hűtlen kezeléssel gyanúsítják a HM médiacégének korábbi vezetőjét
Hűtlen kezeléssel gyanúsítják a Honvédelmi Minisztérium médiacégének egyik korábbi vezetőjét - értesült az MTI Hírcentrum.
Kedvezményes színházjegyek az interneten
Tizenhét budapesti színház, többek között a Katona József és a Radnóti Színház is csatlakozott a december óta működő maesteszinhaz.hu weboldalhoz, ahol kedvezményes, legfeljebb ötven százalékkal olcsóbb színházjegyeket kínálnak aznapi előadásokra.
Vezetői fizetések, avagy a vezérigazgatói poszton nincs globalizáció
A nagy tehetségek utáni hajsza népszerű magyarázat a vezérigazgatók csillagászati fizetésére. Alig van azonban olyan nemzetközi nagyvállalat, amelyet nem a székhelye szerinti nemzetiségű emberek irányítanak. Ez rossz hír a részvényeseknek, akik olcsóbban "vehetnének" vezetőket külföldön.
Magyar állam vs. King's City - nem lesz olcsó a 'pör'
A Magyar Állam jogi képviselője a Réczicza White and Case LLP Ügyvédi Iroda lesz nettó 5,5 millió euró összegű díjért a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja nevű választott bíróságnál zajló ügyben, amelyet a King's City projekt tulajdonosa indított - a Nemzetgazdasági Minisztérium erről szóló közleménye a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Megbüntették - ezzel 18 millió forintot nyert!
Büntetésének köszönhetően nyert 53 ezer fontot - 18 millió forintot - egy brit férfi: anyja kitakaríttatta vele a szobáját, és eközben a fia talált egy nyertes lottószelvényt.
Minden roncsautóért 250.000 Ft-ot ad a román állam
Romániában az idei roncsautó-program a szaktárca tervei szerint március végén indul - jelentette be Borbély László, a bukaresti kormány környezetvédelmi minisztere pénteken.
Egyre kevesebb beruházás a nógrádi nagyvállalatoknál
Salgótarján, 2012. március 3., szombat (MTI) - Nógrád megyében évről évre csökken a térség legjelentősebb vállalkozásainál a beruházásra fordított összeg - derül ki az ötödik alkalommal kiadott Top 50 című, a 2010. évi adatok alapján összeállított kiadványból. Az elemzést közösen jelentette meg a megyei kereskedelmi és iparkamara és az adóigazgatóság.
RÖVIDHÍR - A lehetséges legrosszabb szintre minősítette Görögországot a Moody's
London, 2012. március 3., szombat (MTI) - A lehetséges legrosszabb adóskockázati osztályzatra minősítette vissza Görögországot szombaton a Moody's Investors Service, azzal indokolva a döntést, hogy az athéni kormány adósságcsere-javaslata várhatóan súlyos, 70 százalékot meghaladó veszteséget okoz a görög államadósság befektetőinek.