Új üzemeket avatott az Egis Budapesten

Két új kutatási-fejlesztési célú beruházással bővítette budapesti gyártóbázisát az Egis Gyógyszergyár Nyrt., a létesítményeket Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel kedden.

Hodász István, az Egis vezérigazgatója az avató ünnepségen elmondta: a 3500 négyzetméter alapterületű gyógyszer-technológiai fejlesztő és kísérleti üzemben az Egis kétszeresére növelte a kísérleti gyártási kapacitását.  Az üzem 3,7 milliárd forintba került és 226 millió forint kormányzati támogatásban részesült. Az 5500 négyzetméteres analitikai fejlesztési laborépület 3,3 milliárd forintból épült fel, és itt helyet kapó laboratóriumhoz kapcsolódó projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg, az elnyert támogatás 97 millió forint.
    

A vezérigazgató kifejtette: kevés olyan vállalat van Magyarországon, ahol az értékteremtés teljes láncolata megtalálható, a kutatás-fejlesztéstől a gyártáson át az értékesítésig, beleértve az exportot is. A magyar gyógyszeripar ilyen. A magyar feldolgozóipari kutatás-fejlesztési ráfordítások 48 százaléka a gyógyszeriparból származik. Az iparág termelésének a 70-80 százalékát exportálja. 2011-ben a magyar gyógyszeripar 116 milliárd forint kiviteli többlettel javította az ország külkereskedelmi mérlegét, és az idén a szektor export teljesítménye még jobb lesz, mivel az első félévben már meghaladta a 120 milliárd forintot a kiviteli többlet - közölte.  Hozzátette, hogy a gyógyszeripari vállalatok az exportból származó nyereségüket túlnyomó részben Magyarországon visszaforgatják, ami további gazdaságösztönző és foglalkoztatás-növelő hatással jár.
    

A 14 ezer főt foglalkoztató szektor az úgynevezett multiplikátor hatáson keresztül több mint 40 ezer családnak nyújt megélhetési lehetőséget Magyarországon. Ahhoz, hogy ez az érték a nemzetgazdaság számára hosszú távon is fennmaradjon, a hazai gyógyszeriparnak kiszámíthatóságra, a hazai k+f ráfordítások ösztönzésére és ezek leírhatóságára van szüksége - emelte ki Hodász István.  Hangsúlyozta, hogy az Egis csak itthon kutat, fejleszt és gyárt. Az elmúlt 20 évben 130 milliárd forintot fordított beruházásokra és ennek 40 százalékát, több mint 50 milliárd forintot az elmúlt 4 évben, azaz a gazdasági válság 2008-as kitörése óta. A vállalat évi több mint 10 milliárd forintot fordít kutatás-fejlesztésre. (MTI)


Megdőlt az országos melegrekord szombaton

Megdőlt az országos melegrekord szombaton, a korábbi csúcs "egy évet élt" - közölte a HungaroMet Zrt. Facebook-oldalán.
2026. 09. 06. 23:00
Megosztás:

Rekordmélységbe süllyedt Donald Trump támogatottsága

A Financial Times vasárnap ismertetett friss felmérése szerint rekordmélységbe süllyedt Donald Trump amerikai elnök támogatottsága.
2026. 09. 06. 22:00
Megosztás:

Exit poll: az AfD kaphatja a legtöbb szavazatot Szász-Anhaltban

A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon az ARD és ZDF közszolgálati televízió urnazárás után közzétett exit poll-felmérései szerint.
2026. 09. 06. 21:00
Megosztás:

Sok orvos elhagyta Izraelt az elmúlt három évben

Mintegy ezernégyszáz orvos hagyta el Izraelt három év alatt - derül ki a Tel-avivi Egyetemen készült, vasárnap nyilvánosságra hozott tanulmányból.
2026. 09. 06. 20:00
Megosztás:

Versenyalapú ügynökségi modellre vált az MTÜ-cégcsoport

A turizmusirányítás versenyalapú ügynökségi "partnerpool" kialakításába kezdett, amely a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználását is biztosítja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2026. 09. 06. 19:00
Megosztás:

Az államháztartás központi alrendszeréről, a fogyasztói árakról és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról és a júliusi ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 09. 06. 18:00
Megosztás:

Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

500 segélycsomagot osztott ki Nepálban a Baptista Szeretetszolgálat

Ötszáz segélycsomagot osztott ki Nepálban a magyar Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata, amely helyi és amerikai partnerekkel napok óta a katasztrófa sújtotta térségben dolgozik - tájékoztatta a szervezet vasárnap az MTI-t.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás: