Svájci frank árfolyam elemzés - további csökkenés jöhet
A tavaly áprilisban megindult emelkedő trendvonalat már január végén letörte az árfolyam, azonban a 200 napos mozgóátlag, mint támasz egészen a múlt hétig kitartott.
4 éves csúcson kezdi a májust a Dow Jones
Emelkedéssel indították a májusi hónapot a vezető amerikai részvénypiacok az amerikai feldolgozóipari aktivitás bővülésének és a vegyes vállalati eredményeknek köszönhetően.
Fellegi leginkább őszre várja az IMF-megállapodást
Magyarország készen áll az IMF-hitel tárgyalásra, a menetrendről még meg kell állapodni - mondta Fellegi Tamás, az egyes pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter kedden az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Magyarország nem ússza meg a recessziót a GKI szerint
A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint a Széll Kálmán Terv 2.0 intézkedéseivel az ország kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól jövőre, a kormány politikájában és gazdaságpolitikájában azonban még nem látják azt a fordulatot, amely a gyors IMF-megállapodáshoz kellene, és úgy vélik, a recesszió elkerülhetetlen, a GDP 1,5 százalékkal esik vissza.
Világgazdaság - Fellegi: előbb a törvények utána a tárgyalás
Budapest, 2012. május 2., szerda (MTI) - Addig nem tárgyalhatunk az IMF-fel, amíg a parlament el nem fogadja a törvénymódosításokat - mondta a tárgyalásokat vezető tárca nélküli miniszter a Világgazdaságnak.
Az ipari termelői árak márciusi alakulását közli a KSH - ELŐZETES
Budapest, 2012. május 2., szerda (MTI) - Az ipari termelői árak márciusi alakulását teszi ma közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kétéves mélyponton a szénárak Európában
Európában kedden kétévi mélypontra estek a szénárak. Kereskedők a növekvő túlkínálatot okolják, miközben mind újabb amerikai és kolumbiai szállítmányok érkeznek a szokatlanul enyhe tél után túltelített piacra.
Orbán: Magyarország és Kína stratégiai szövetségesek
Orbán Viktor szerint Magyarország és Kína stratégiai szövetségesnek tekintik egymást; Magyarországnak a nyugat-európai szövetségi rendszer mellett következetesen végig kell vinnie a keleti nyitás politikáját is - a miniszterelnök erről az MTI-nek nyilatkozott kedden, miután tárgyalt Li Ko-csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök-helyettessel.
Biztos munkahelyekért tüntetett négy szakszervezet,
Biztos munkahelyeket, tisztes megélhetést, elérhető és működő közszolgáltatásokat követelve együtt tüntetett május elsején négy szakszervezeti konföderáció, míg a Liga Szakszervezetek "Európa mi vagyunk" mottóval tartott ünnepséget.
Tőzsde - Javult a londoni piac, emelkednek a New York-i tőzsdék, a forint is erősödött
London, 2012. május 1., kedd (MTI/Reuters) - A londoni értéktőzsde kedden megint jól teljesített, a hétfői botlás után folytatva a több mint egy hete tartó sikersorozatot.
Moody's: mérsékelt globális növekedési kilátások
Az idén és jövőre is "mérsékelt" növekedés valószínű a világ legnagyobb felzárkózó és fejlett ipari gazdaságaiban (G20), ám erre az előrejelzésre érdemi kockázatot jelentenek az olajárak, amelyek a geopolitikai fejlemények miatt esetleg megugrana - áll a Moody's Investors Service kedden Londonban ismertetett átfogó éves prognózisában.
A balatoni strandok kinyitottak, de belépőt még nem szedtek
Keszthely, 2012. május 1., kedd (MTI) - A szokásosnál hetekkel előbb beköszöntő meleg időjárásban a hosszú hétvégén szinte valamennyi balatoni strand megnyitotta kapuit, ott is, ahol még zajlanak a felújítási munkák, de belépőt egyelőre sehol nem szedtek.
Ha én gazdag lennék... Nem elégedettek a szlovákok az anyagi helyzetükkel
Anyagi helyzetének megítélésében a legkevésbé elégedettek közé tartozik Szlovákia lakossága Európában, de a legelégedetlenebbek mindenképpen Magyarország polgárai - ez derül ki a fogyasztói hiteleket nyújtó Cetelem társaság által készített, most kiadott felmérésből.
A választások után sem garantált Görögország eurotagsága
A közelgő görögországi választások után valószínűleg olyan kormány kerül hatalomra, amely támogatja a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val kidolgozott második pénzügyi-költségvetési mentőprogramot, ez sem lenne azonban garancia arra, hogy Görögország hosszú távon az euróövezet tagja marad - vélekedtek keddi előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
Közel ötödével csökkent a Pfizer profitja
Az amerikai Pfizer gyógyszergyár 1,794 milliárd dolláros adózott eredményt jelentett kedden az első negyedévről, 19 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévi 2,222 milliárdnál.
Május 1. - Az ellenzéki pártok szerint biztos munkahelyekre van szükség
Budapest, 2012. május 1., kedd (MTI) - Az MSZP, az LMP és a Demokratikus Koalíció (DK) szerint tisztes megélhetést adó, biztos munkahelyekre, valamint többkulcsos személyi jövedelemadó rendszerre van szükség Magyarországon.
USA - Alig emelkedtek az építőipari kiadások márciusban
Két havi visszaesés után a vártnál kisebb mértékben bővültek márciusban az építőipari kiadások az Egyesült Államokban.
USA - Meglepően jól alakult az áprilisi feldolgozóipari aktivitás
A várt csökkenéssel ellentétben emelkedett áprilisban az amerikai feldolgozóipari aktivitás az ISM felmérése alapján. Az ISM feldolgozóipari beszerzőmenedzser index értéke a márciusban mért 53,4 százalékról 54,8 százalékra emelkedett.
Levette a napirendről Törökország felminősítését az S&P
A minősítés javítását valószínűsítő pozitívról stabilra vette vissza Törökország államadós-osztályzatainak besorolását kedden a Standard and Poor's, elsősorban a török export gyengülő külső környezetére hivatkozva.
Csökkenhet a kölcsönzött munkaerő létszáma az új Munka törvénykönyve miatt
Jelentősen csökkenhet a kölcsönzött munkavállalók létszáma a júliusban hatályba lépő új Munka törvénykönyve (Mt.) miatt, és ez egyben a foglalkoztatottság csökkenését eredményezheti, mivel a kölcsönzött dolgozók várhatóan nem kerülnek át teljes mértékben a kölcsönvevőhöz belső állományba.