Nagyberuházás keretében fejlesztik az elővárosi esztergomi vasútvonalat
Nagyberuházás keretében fejlesztik az elővárosi esztergomi vasútvonalat - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) csütörtökön az MTI-vel.
A gazdasági helyzet rosszabbodásával számolnak a cseh cégvezetők
Kokes János, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 2011. november 10., csütörtök (MTI) - Stagnálni fog a cseh gazdaság a jövő év első felében - ezzel számol azoknak a cseh cégvezetőknek valamivel több mint fele, akik részt vettek a Deloitte nemzetközi tanácsadó országos felmérésében. A menedzserek mintegy kétharmada ugyanakkor úgy gondolja, hogy romlani fog a cseh gazdaság helyzete.
1,4 százalékos növekedést jósol Magyarországnak az Európai Bizottság az őszi előrejelzésben
Idén 1,4, jövőre 0,5, 2013-ban ismét 1,4 százalék lehet a gazdasági növekedés Magyarországon az Európai Bizottság csütörtökön kiadott őszi gazdasági előrejelzése szerint.
Kormányszóvivő: nem módosította a kormány 2012-es növekedési előrejelzést
A kormány nem módosította jövő évre vonatkozó növekedési előrejelzését, jelenleg továbbra is 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol 2012-re. Ugyanakkor folyamatosan figyeli a gazdasági növekedéssel kapcsolatos európai prognózisokat, és érzékeli a 2012-es növekedéssel kapcsolatos változásokat az Európai Unió (EU) tagállamaiban - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön.
Lagarde politikai átláthatóságot szeretne Olaszországban
Politikai átláthatóságra, vagyis a jelenlegi bizonytalanság felszámolására van szükség az olasz hitelválság elleni küzdelemhez - utalt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője a Silvio Berlusconi miniszterelnök utódlásának kérdésére Pekingben csütörtökön.
Változnak a fizetésképtelenségi gazdasági jogi törvények
Újabb, a Széll Kálmán Terv egyik pontjának végrehajtásához kapcsolódó döntést hozott a kormány, egyszerűsödnek a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló szabályok, ezáltal csökkennek a hazai vállalkozások terhei, és megtisztul a gazdasági környezet az alvó, működésképtelen cégektől - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) csütörtökön az MTI-vel.
NMHH: szeptemberben 2 millió feletti szélessávú internet-előfizetés
Budapest, 2011. november 10., csütörtök (MTI) - Szeptemberben több mint 2 millió vezetékes szélessávú internet-előfizetés volt Magyarországon - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtökön.
Mérsékelt erősödést mutat a forint
A szerdán elszenvedett gyengülése után kissé erősödött a forint csütörtök kora délelőtt, az eurót 310 forint alatt jegyzik.
Kötelező kamarai regisztrációt javasol a költségvetési bizottság
Évi ötezer forint összegű fizetés mellett kötelező kamarai regisztrációra tett módosító javaslatot az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága szerdán.
Jövő ősszel kezdődhet meg a Várkert bazár felújítása
Már jövő ősszel megkezdődhet a Várkert bazár felújítása, és ha a közbeszerzések nem húzódnak el túlságosan, tartható lesz a kormány által megadott, 2014. márciusi határidő - mondta Zumbok Ferenc miniszteri biztos, aki a rekonstrukció részleteiről beszélt az MTI-nek.
3 százalékos mínusszal indított az OTP
Csökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX 265,17 pontos, 1,64 százalékos csökkenéssel, 15.930,45 ponton nyitott.
Eséssel nyitottak az európai indexek
Nem mérséklődik a befektetők pesszimizmusa, az európai adósságválsággal kapcsolatos aggodalmak miatt folytatódott a nyugat-európai piacok vesszőfutása.
Újra lehet bormarketingre pályázni
A Vidékfejlesztési Minisztérium háttérintézménye, az Agrármarketing Centrum (AMC) a nagy sikerre való tekintettel újra meghirdeti a magyar borok népszerűsítésére szolgáló projektek támogatását. A pályázat a magyar borok, borászok, a borkultúra hazai népszerűsítését segíti elő - olvasható a kormany.hu portálon.
A nehéz gazdasági környezet ellenére nőtt a Deutsche Telekom profitja
A Deutsche Telekom távközlési vállalat - a Magyar Telekom anyacége - 1,069 milliárd eurós adózott eredményt jelentett csütörtökön a harmadik negyedévről, ami 14,6 százalékkal több az egy évvel korábbi 933 milliónál, s ennél is jobban meghaladta az elemzők átlagosan 863 milliós várakozását.
Németországban stagnált, Franciaországban emelkedett a fogyasztói árindex
Németországban havi szinten nem változtak a fogyasztói árak októberben, miközben 2,5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - jelentették a német szövetségi statisztikai hivatalban végleges becslésként csütörtökön.
Kamatdöntő ülést tart a Bank of England
Kamatdöntő ülést tart ma a Bank of England (BoE), de az előrejelzések szerint ezúttal sem változik a 0,5 százalékos irányadó kamat.
PRO DOMO
Budapest, 2011. november 10., csütörtök (MTI) - Giró-Szász András kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart. Vendég: Czomba Sándor államtitkár (NGM). Téma: Szakképzések.
OTP részvény - kis korrekció, aztán irány dél!
A nemzetközi hangulatra estek az árfolyamok Budapesten: az olasz kötvénypiacon eluralkodott félelem okozott pesszimista hangulatot. Amennyiben a következő napokban sem nyugszanak a kedélyek, komolyabb tere nyílhat a további árfolyamesésnek is. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 476,91 pontos, 2,86 százalékos csökkenéssel, 16.195,62 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 17,6 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Veszteséges lett a K&H anyabankja
A belga KBC bank- és biztosítócsoport - a magyar K&H Bank tulajdonosa - csütörtökön 1,579 milliárd eurós veszteséget jelentett adó után a harmadik negyedévről az egy évvel korábbi 545 milliós adózott eredmény helyett.
Hat fő vidékfejlesztési prioritás a 2014-2020 között
Összesen hat prioritás - a tudásátadás és innováció, a versenyképesség fokozása, az élelmiszerlánc megszervezése, a mezőgazdasági és erdészeti ökoszisztémák helyreállítása, az erőforrás-hatékonyság és a szegénység csökkentése - érvényesülne a Közös Agrárpolitika (KAP) vidékfejlesztési (kettes) pillérében 2014-2020 között - derül ki az Európai Bizottság (EB) közelmúltban közzétett, KAP-reformról szóló rendelettervezetéből.