Iszapömlés - A fenntartható fejlődés bizottsága támogatta a vörösiszap-katasztrófát vizsgáló bizottság jelentését
Budapest, 2011. november 10., csütörtök (MTI) - Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága általános vitára alkalmasnak találta a vörösiszap-katasztrófát vizsgáló bizottság jelentését. A jelentés szerint elsődlegesen és döntően a Mal Zrt. volt a felelős a tavaly októberi katasztrófáért.
Oroszországban november közepétől tilos a német élő sertés importja
Oroszország, állategészségügyi indokkal, november közepétől betiltja az élő sertés importját Németországból.
Aláírták a Nokia Siemens Networks munkahelyteremtő programjáról szóló megállapodást
Budapest, 2011. november 10., csütörtök (MTI) - Aláírták a Nokia Siemens Networks munkahelyteremtő programjáról szóló megállapodást csütörtökön Budapesten a Nemzetgazdasági Minisztériumban.
Munka törvénykönyve - Négy szakszervezet 94 pontból álló módosító csomagot küldött a képviselőknek
Budapest, 2011. november 10., csütörtök (MTI) - Négy szakszervezeti konföderáció 94 pontból álló módosító csomagot küldött az országgyűlési képviselőknek a Munka törvénykönyvéhez kapcsolódóan, mert úgy vélik, hogy a tervezet jelenlegi formájában is rontja a munkavállalók pozícióját, és nem növeli a foglalkoztatottságot - közölték a szakszervezetek vezetői csütörtökön.
Cséfalvay Zoltán: a gazdaságnak szüksége van a multinacionális és a kisvállalkozásokra is
A magyar gazdaságnak mindkét piaci szereplőre, a multinacionális vállalatokra illetve a kisvállalkozásokra is szüksége van, és fontos, hogy ezek együtt tudjanak működni - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára csütörtökön a Világgazdaság és a Magyarországon működő bilaterális kamarák Multik nélkül nem megy című konferenciáján, Budapesten.
A mobileszközök a hr-menedzsmentet is új feladatok elé állítják
Budapest, 2011. november 10., csütörtök (MTI) - Miközben az Egyesült Államokban már a fő üzleti tevékenység része a humán erőforrás gazdálkodás és menedzsment, Magyarországon még a helyét keresi ez tevékenység, a hr számára nagy kihívás az is, hogy miképpen lehet az új mobileszközöket, okostelefonokat, táblagépeket, illetve a közösségi média információit integrálni a vállalati, üzleti, szolgáltatási kultúrába.
Csermely Ágnes: szükség van a 6 százalékos alapkamatra
Szükség van a jelenlegi 6 százalékos alapkamat tartására mindaddig, amíg az európai adósságválság nem enyhül - mondta Csermely Ágnes, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági területért felelős igazgatója az MKB Bank csütörtöki budapesti befektetési konferenciáján.
Kevesebb bor kerül idén a pincékbe
Az idén várhatóan kevesebb bor kerül a pincékbe az átlagosnál - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára csütörtökön az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága szőlészeti és borászati albizottságának ülésén.
Görögországban újabb csúcson a munkanélküliség
Újabb csúcsra emelkedett a munkanélküliség Görögországban augusztusban: a statisztikai hivatal csütörtökön publikált adatai szerint meghaladta a 900 ezret az állástalanok száma a tízmilliós országban.
Most sem emelt kamatot a Bank of England
A várakozásoknak megfelelően továbbra sem emelte a kamatot csütörtöki kamatdöntő ülésén a Bank of England (BoE), maradt a 0,5 százalékos irányadó kamat.
A kormány elfogadta a szakképzési törvény tervezetét
A kormány szerdai ülésén elfogadta a szakképzés rendszerének megújítását célzó törvény tervezetét - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztájékoztatóján, ahol hangsúlyozta: a foglalkoztatás szintjének emelése kizárólag a szakképzés rendszerének teljes átalakításával valósítható meg.
Megörültek a piacok a sikeres olasz kötvényaukciónak
Szerte Európában erősödtek a tőzsdemutatók annak hatására, hogy a súlyosan eladósodott olasz állam gond nélkül jutott 5 milliárd euró forráshoz az állampapírpiacon, a 12 hónapos lejáratú kincstárjegyeket az utóbbi napokban kialakult rekord magas hozamhoz képest kedvezőbb feltételekkel jegyezték a befektetők.
Bizonytalanok az elemzők az októberi magyar inflációval kapcsolatban
Lassuló, változatlan és gyorsuló októberi magyarországi inflációt egyaránt jósoltak londoni felzárkózó piaci elemzők a pénteki adatismertetés előtt, attól függően, hogy az egyes szakértők egy-egy befolyásoló tényezőt milyen súllyal vettek figyelembe prognózisaikban.
Újabb kamatcsökkentés Szerbiában
Belgrád, 2011. november 10., csütörtök (MTI/Reuters) - A szerb jegybank csütörtökön újabb kamatcsökkentést hajtott végre: az irányadó kamatot 75 bázisponttal 10,0 százalékra mérsékelte. Elemzők ennél kisebb mértékű csökkentést vártak.
Továbbra sem vonzó a 12 hónapos kincstárjegy
A meghirdetettől elmaradó jegyzés miatt csökkentett összegben és magasabb hozammal értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ csütörtöki aukcióján.
Az EU gazdasági stagnálásával számol az Európai Bizottság
Leállt az EU-ban a gazdasági válságból való kilábalás folyamata, az európai gazdaság stagnálására kell felkészülni - állapította meg csütörtökön közzétett átfogó előrejelzésében az Európai Bizottság.
Becsey: Magyarországnak érdeke, hogy növelje kereskedelmét Kínával
Jóllehet a magyar gazdaság mélyen integrálódott az Európai Unió felé, a gazdasági realitások arra késztetik Magyarországot, hogy a kereskedelemben Kína irányába is nyisson - mondta Becsey Zsolt, miniszterelnöki külgazdasági megbízott egy budapesti konferencián csütörtökön.
Romló kilátások a budapesti ingatlanpiacon
A következő 12 hónapra romlottak az ingatlanpiaci kilátások; a GKI Gazdaságkutató Zrt. októberi budapesti ingatlanpiaci hangulati indexe az előző, júliusihoz képest 10,8 ponttal 92 pontra esett, de 8,2 ponttal magasabb a 2009 júliusi mélyponthoz képest - közölte Akar László, a GKI csoport vezérigazgatója csütörtökön a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Plázastop lesz 2012-től
Jövő januártól általános építési tilalom érvényes a 300 négyzetméter feletti kereskedelmi építményekre - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Nem változtatott idei évi előrejelzésén az Egis
Nem változtatott az idei évre vonatkozó előrejelzésén az Egis Gyógyszergyár a negyedévvel ezelőtt közölt várakozásokhoz képest, az októberben indult üzleti évben összességében 2-4 százalékos forgalombővüléssel számol a cég - közölte Poroszlai Csaba gazdasági igazgató sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.