Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a cég kereskedelemmel kapcsolatos feladatait a régióban (Magyarország, Románia, Bulgária, Szlovákia és Csehország), ezzel együtt pedig a kelet-közép-európai üzleti felső vezetés tagja is lett. A magyar szakember 13 évvel ezelőtt csatlakozott a Danone Magyarország csapatához, azóta számos pozícióban bizonyította szakértelmét és kiváló vezetői képességeit.
Játsszunk a Magyar Telekom tornyokkal, vagyis inkább a számokkal!
A Magyar Telekom a közelmúltban jelentette be, hogy vizsgálja a mobil infrastruktúrájának szétválasztását.
Drágultak az új építésű lakások négyzetméterárai a fővárosban a második negyedévben
Az új építésű projektekben kínált budapesti lakások átlagos négyzetméterára a második negyedévben 1,687 millió forint, ami az előző negyedéves adatokhoz képest 1,9 százalékos, míg éves viszonylatban 6 százalékos emelkedés - közölte az Otthon Centrum kedden az MTI-vel.
Már csak kötelező biztosítással használhatók az e-rollerek
Mostantól 50 ezer e-rollerrel már csak kötelező biztosítással lehet közlekedni a hazai utakon. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) arra hívja fel a figyelmet, hogy a jármű vezetőjének közúti ellenőrzés során be kell tudnia mutatni a biztosításról szóló igazolást, de bérlés esetén is a használónak kell meggyőződnie arról, hogy az adott járműre kötöttek-e kgfb-t.
Bérnövekedés és élénkülő beruházások jellemzik a hazai vállalkozásokat
A hazai vállalkozásoknál továbbra sincs munkaerőpiaci feszültség, nem terveznek elbocsátásokat, miközben kétszámjegyű bérnövekedés prognosztizálható, emellett a beruházások is visszaállhatnak az egy évvel ezelőtti szintre - közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) kedden a második negyedévi VOSZ Barométer üzleti hangulatelemzés alapján, amely 400 VOSZ-tag vállalati vezető megkérdezésével készült.
Emelik a tétet a bankok: már négyen is kínálnak tízmillió forint feletti személyi hitelt
Négyre emelkedett azoknak a pénzintézeteknek a száma, amelyeknél tízmillió forint feletti összegű személyi kölcsön is elérhető. Közben egyre több piaci szereplő kínál kifejezetten lakás-korszerűsítésre, vagy egyéb zöld célra felhasználható konstrukciót is, amely részben az Otthonfelújítási program újraindulásának köszönhető. Mindezek alapján egyre valószínűbb, hogy idén új rekord születik a személyi kölcsönök kihelyezéseinél.
Teltház a Formula 1 Magyar Nagydíjon
A Formula 1 Magyar Nagydíjat július 19-21. között rendezik, melyet idén is hatalmas érdeklődés övez: teltház, azaz négy nap alatt több mint 300 ezer néző várható a versenyhétvégén. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a hazánk számára kiemelt jelentőségű sportesemény hivatalos szállítópartnere a FŐTAXI. A taxitársaság autói az M3-as autópálya leállósávjában kialakított VIP-sávot használhatják majd, így aki a taxicéget választja, elkerülheti a várhatóan jelentős forgalmi torlódást. A taxirendelést applikáció, és 0-24 órában elérhető diszpécserközpont is segíti.
Rekordbírság: Közel 400 millió forintra büntette a GVH a Booking-ot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a Booking – ezt állapította meg a most lezárult utóvizsgálatában a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH feltárta, hogy az egyik legnagyobb, globális online szálláshelyfoglalási platformot működtető vállalkozás továbbra is alkalmazta jogsértő kommunikációs gyakorlatát, illetve a fogyasztók pszichés befolyásolását is. A nemzeti versenyhatóság a feltárt jogsértések miatt 382,5 millió forintra bírságolta a vállalkozást. Ez minden idők legmagasabb utóvizsgálatban kiszabott GVH-bírsága. A döntés azt jelzi, hogy a GVH kiemelten védi a magyar családokat, illetve a turisztikai ágazatot.