Az idén sem indul növekedésnek az építőipar
Az idén sem indul növekedésnek az építőipar az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint, amit mutat az is, hogy első négy hónapban a építőipari cégek 40 százalékkal kevesebb új szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban.
Több mint 36.000 ingatlant adtak el az első fél évben
Magyarországon 36.375 ingatlant adtak el az első fél évben a Duna House becslése szerint; így az látszik, hogy éves szinten kissé kevesebb adás-vétel lehet 2011-ben mint tavaly, ugyanakkor a kilakoltatási moratórium feloldása és a szezonális hatások még javíthatnak az adatokon - mondta Rutai Gábor, a Duna House PR és elemzési vezetője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Lemondott a brit News International vezérigazgatója
Lemondott pénteken a súlyos etikai botrányba keveredett Murdoch-sajtóbirodalom nagy-britanniai cégcsoportjának vezérigazgatója.
Ösztöndíjjal tartanák Magyarországon a rezidenseket
Havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésbe, vállalják, hogy ettől kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak, továbbá nem fogadnak el hálapénzt.
A Kommerszant szerint az OTP kiszállt a VBI-ért folyó versenyből
Lezáráshoz közelednek az orosz állami Sberbank tárgyalásai a Volksbank International (VBI) 100 százalékának megvásárlásáról; a Kommerszant című orosz lap úgy tudja, hogy csütörtökön Bécsben megállapodás született, s a lap pénteken úgy vélekedett: ezek szerint az OTP bank kiszállt a VBI-ért folyó versengésből.
Az MVM ellenőrzése alá kerülhet az E.ON gázüzletága
Rövid időn belül az MVM ellenőrzése alá kerülhet az E.On magyarországi gázüzletága a Világgazdaság információi szerint.
Izzasztó napokat élnek át a devizahitelesek
Izzasztó napokat élnek át a devizahitelesek és nem feltétlenül a rekordhőség miatt, hanem a szintén rekordszintre emelkedő CHF/HUF árfolyamnak köszönhetően.
Japán számára fájdalmas szinteken az USD/JPY
Nagyot erősödött a héten a japán fizetőeszköz. Miután az árfolyam lepattant a 81-es ellenállásról gyorsan elérte a 79,7-es mélypontot, melynek törése után tovább zuhant 78,5-ig. A támasz sérülése megerősítette a csökkenő trendet, így nagy valószínűséggel tovább csökkenhet a kurzus a 76,25-ös mélypontig - olvasható az Erste elemzésében.
A banki papírok vezetésével süllyednek az európai indexek
Határozott csökkenést mutatnak a vezető nyugat-európai részvénypiac pénteken az európai banki stressz-teszt eredményekkel kapcsolatos előzetes aggodalmak miatt. Az uniós bankok stressztűrő képességét felmérő idei stresszteszt eredményeit az Európai Bankhatóság (EBA) ma délután 18 órakor közli.
Richter - Ahogy az Erste elemzői látják
Múlt hét pénteken újabb lokális maximumot ütött a Richter 37.800 forintnál. A héten azonban már korrekciót láthattunk, visszatesztelte a 30 napos mozgóátlagot (36.090 forint) az árfolyam. Ha a következő napokban sikerül ismét emelkedő irányba fordulnia az árfolyamnak, akkor folytatódhat az emelkedés a 39.950 forintos ellenállásig - olvasható az Erste elemzésében.
Váratlan veszteségről számolt be a Sony Ericsson
Váratlan veszteségről számolt be a Sony Ericsson mobiltelefongyártó vállalat, a márciusi japán természeti katasztrófa miatt fellépő ellátási nehézségek miatt.
Lefelé billentek az európai piacok
Az európai banki stressz-teszt eredményeket várva csökkenéssel indult a pénteki kereskedés a vezető nyugat-európai piacokon. Londonban a FTSE 100 index 0,4 százalékkal 5.822,74 pontra, Frankfurtban a DAX 0,4 százalékkal 7.186,41 pontra, míg Párizsban a CAC-40 index 0,5 százalékkal 3.732,52 pontra csökkent.
Érdemben nem mozdult a BUX nyitásban
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,32 pontos, 0,01 százalékos csökkenéssel, 22.149,69 ponton nyitott pénteken.
6,4 százalékkal nőtt májusban az építőipari termelés
2011 májusában az építőipari termelés volumene mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 4,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Szezonálisan kiigazítva a termelés a márciusi és áprilisi jelentős csökkenés után májusban az előző havinál 6,4 százalékkal magasabb volt. Az év első öt hónapjában a termelés 8,3 százalékkal volt kisebb, mint a 2010. azonos időszaki - olvasható a KSH jelentésében.
Ismét csökkenéssel kezdődhet az európai kereskedés
Csökkenéssel indulhatnak az európai részvénypiacok pénteken, leginkább a banki papírok vezetésével, a befektetők figyelmének középpontjában az Európai Bankhatóság (EBA) által délután publikálásra kerülő banki stressz-teszt eredmények lesznek.
Hőségriadó – Több helyen kell heves zivatarokra számítani
A Tiszántúlon pénteken még tart a hőség, napközben akár 35-37 Celsius-fok is lehet, de a délutáni, esti óráktól már ott is heves zivatarokra kell számítani – mondta Kolláth Kornél, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) veszélyjelző munkatársa az MTI-nek.
Vegyesen alakulnak az ázsiai részvényindexek
Vegyesen alakulnak az ázsiai részvénypiacok a pénteki napon, miután az S&P csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy 50 százalék esélyt lát az USA adósságbesorolásának rontására. Mindezen bejelentés mérsékelte a tegnap nyilvánosságra került kedvező amerikai makroadatok hatását.
Az S&P ismét figyelmeztette Amerikát
A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő csütörtökön úgy fogalmazott, hogy 50 százalék esélye van arra, hogy az amerikai adósságbesorolás három hónapon belül leminősítésére kerüljön, miután nem sikerül a kongresszusnak megállapodni az adósságplafon emeléséről.
Jóval a várt felett a Google nyeresége
Az internetes keresőóriás, a Google meglepően erős, 36 százalékkal emelkedő második negyedéves nyereségről számolt be, a rekord mértékű bevételének és a korábbiaknál mérsékeltebben emelkedő költségeinek köszönhetően.
USA - Bernanke szavai fordították veszteségbe a piacokat
Csökkenéssel fejezték be a csütörtöki kereskedési napot az USA piacok, miután a Fed elnöke, Ben Bernanke úgy nyilatkozott, hogy a közeljövőben várhatóan nem kerül sor további stimulus intézkedésekre.