Az olasz balhé a BUX-ot is kiütötte

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 498,35 pontos, 2,23 százalékos csökkenéssel, 21.815,80 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 13,2 milliárd forint volt, a vezető részvények estek a múlt pénteki záráshoz képest.
2011. 07. 11. 18:55
Megosztás:

Megjelentek a magyar dinnyetermelők érdekében hozott rendeletmódosítások

A dinnyetermelők és a fogyasztók védelmében a Vidékfejlesztési Minisztérium módosította a gyümölcs-és zöldségellenőrzésről, valamint az élelmiszer-előállítás és forgalomba hozatalról szóló rendeleteket, amelyek július 14-én lépnek hatályba. Utóbbi rendelet kiterjed az élelmiszerek hatósági ellenőrzésére is. A változtatás elsődleges célja, hogy csak jó minőségű, kártevőktől mentes, egészséges és érett dinnye kerüljön az asztalokra.
2011. 07. 11. 18:21
Megosztás:

Kissé lassulhatott a magyar infláció júniusban

A élelmiszer- és az energiaárakban jelentkező bázishatások miatt valamelyest tovább lassulhatott a magyarországi fogyasztói árak emelkedési üteme a múlt hónapban az MTI felmérésébe bevont londoni felzárkózó piaci elemzők többsége szerint, bár van olyan előrejelzés is, amelyik kis gyorsulást valószínűsített.
2011. 07. 11. 17:50
Megosztás:

Befejeződött a Vértesi Erőmű csődeljárása

Jóváhagyta a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság a Vértesi Erőmű Zrt. hitelezőivel kötött egyezségét és jogerősen befejezetté nyilvánította a csődeljárást - közölte a vállalat hétfőn az MTI-vel.
2011. 07. 11. 17:28
Megosztás:

Rontott előrejelzésén a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete

A korábban várt 58 ezer helyett az idén várhatóan 52 ezer új személygépjárművet helyeznek forgalomba Magyarországon a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) legfrissebb előrejelzése szerint.
2011. 07. 11. 17:10
Megosztás:

Felfelé hajtja az arany árát az európai adósságválság

Az európai adósságválság szétterjedésétől való félelemnek köszönhetően emelkedik a határidős szállítású arany árfolyama a hétfői napon. A befektetők a kockázatosabbnak vélt eszközöktől elfordultak.
2011. 07. 11. 16:50
Megosztás:

Zwack - osztalékfizetés rendje

A Zwack Unicum Nyrt. tájékoztatása szerint a 2011. június 29-én megtartott évi rendes közgyűlésének 6/2011. 06. 29. számú közgyűlési határozata szerint „A Közgyűlés jóváhagyta a Társaság Igazgatósága által előterjesztett eredmény-felosztási javaslatot, amely alapján a Társaság az adózott eredményből 1 710 774 ezer Ft továbbá az eredménytartalékból 18 976 ezer Ft, összességében 1 729 750 ezer Ft osztalék kifizetését határozta el - olvasható a BÉT honlapján.
2011. 07. 11. 16:39
Megosztás:

A Bombardier további piaci lehetőséget lát a magyar vasútfejlesztésben

A Bombardier Transportation kulcsfontosságú piacnak tekinti Magyarországot, és a magyar vasútfejlesztésben a következő rövid időszakban további lehetőségeket lát - hangsúlyozta Chris Antonopoulos, a Bombardier-csoport értékesítési és üzletfejlesztési alelnöke sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
2011. 07. 11. 16:28
Megosztás:

Elindult a próbaüzem Magyarország legnagyobb biogázüzemében

Elindult a próbaüzem a Szarvas térségében megvalósult, Magyarország legnagyobb biogázüzemében - közölte a németországi Aufwind Neue Energien GmbH hétfőn az MTI-vel.
2011. 07. 11. 16:25
Megosztás:

Megszállta a NAV az Electro World központját

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói nyomozási cselekményeket - egyebek között házkutatást - hajtottak végre az Electro World központjában - erősítette meg Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője a privatkopo.hu információját hétfőn az MTI-nek. A hivatal a nyomozás érdekeire tekintettel több részletet egyelőre nem közöl. A cégcsoportnál a bűnügyi magazin beszámolója szerint több százmilliós adócsalás gyanúja merült fel.
2011. 07. 11. 16:07
Megosztás:

Chips-adó: nem teljesíti célját és munkahelyeket veszélyeztet

Nem támogatja a chipsadóként elhíresült népegészségügyi termékadó bevezetését a hétfői zárószavazáson az MSZP, mivel a szocialisták szerint a javaslat nem teljesíti célját, azaz nem szolgálja az egészségvédelmet, miközben a gyártók adóztatásával munkahelyeket sodor veszélybe.
2011. 07. 11. 15:51
Megosztás:

Rekordjához közelít a svájci frank: 227-en áll a jegyzés

Közeledik a június 27-én mért 228,01 forintos rekord árfolyamhoz a svájci frank, amely hétfőn fél 3 körül 226,90-227,10 forintos sávban mozgott.
2011. 07. 11. 15:31
Megosztás:

Munkahelyteremtéshez is lehetne ingatlant kisajátítani

Az alkotmányügyi bizottság azt javasolja, hogy a munkahelyteremtő beruházás is legyen olyan közérdekű cél, amelynek esetében lehetséges ingatlanokat kisajátítani.
2011. 07. 11. 15:15
Megosztás:

Lázár: a Ház döntsön arról, mi egyház és mi nem

A Fidesz-frakció kezdeményezésére alapvető, strukturális kérdésekben fog változtatást javasolni még hétfőn a parlament alkotmányügyi bizottsága az egyházügyi törvényben - mondta sajtótájékoztatóján Lázár János, közölve, hogy a tervek szerint az Országgyűlés döntené el, melyik szervezet számítson egyháznak és melyik nem.
2011. 07. 11. 14:56
Megosztás:

Demonstrációt hirdetett a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsa

A Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsa (Közszat) néma demonstrációra hívja a közmédiumokban lezajló leépítések ellen tiltakozókat szerdára a Magyar Rádió épülete elé – mondta az érdekképviseleti szervezet elnöke hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.
2011. 07. 11. 14:45
Megosztás:

GKI: nagy eredmény, hogy az EU az integrált gazdaságpolitika irányába mozdult el

A GKI az elmúlt 6 hónap, a magyar EU-elnökség egyik nagy eredményének tartja, hogy az Európai Unió (EU) az integrált gazdaságpolitika irányába mozdult el - mondta Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
2011. 07. 11. 14:34
Megosztás:

Július végére lehet megállapodás az új görög támogatási programról

Július végére vezethetnek eredményre azok az egyeztetések, amelyek az adósságválsággal küzdő Görögország további támogatásáról folynak az Európai Unió tagországai között, elsősorban az euróövezeten belül.
2011. 07. 11. 14:20
Megosztás:

Újra megindult a magyar zöldség-gyümölcsexport Oroszországba

Újra megindulhatott a magyar zöldség-gyümölcsexport Oroszországba a múlt hét közepétől, azt követően, hogy Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár még a múlt hónap végén lezajlott oroszországi tárgyalásain sikeresen képviselte a magyar agrárvállalkozások érdekeit - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hétfőn az MTI-vel.
2011. 07. 11. 14:12
Megosztás:

Hajdú-Biharban 470 hektár génmódosított kukoricát tárcsáztak a földbe

Négyszázhetven hektáron termesztett génmódosított (GMO) kukoricát semmisítettek meg Hajdú-Bihar megyében, a 47-es számú főközlekedési úttól keletre lévő területeken - tájékoztatta Vaszkó László, a több, mint 20 termelőt integráló Agri-Corn Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn az MTI-t.
2011. 07. 11. 13:59
Megosztás:

Az üres irodákat hamarosan felszívja a piac

Jelenleg Budapesten az irodák negyede vár bérlőre, a jó helyen lévőket jövőre biztosan kiveszik, és akkor már csak finanszírozó kell a válság előtt előkészített új projektekhez - véli a DLA Piper nemzetközi jogi iroda magyar ingatlan csoportja az MTI-vel.
2011. 07. 11. 13:44
Megosztás: