Kirobbanó formában a BÉT - nagyot ugrott a MOL
Nagy Bertalan, az Equilor Befektetési Zrt. vezető befektetési tanácsadója azt mondta: nagyon pozitívan fogadták a befektetők Orbán Viktor miniszterelnök szerdai európai parlamenti kijelentését, miszerint az Európai Bizottság által felvetett problémák könnyen, egyszerűen és gyorsan orvosolhatók. Ezt követően erősödtek jelentősen az árfolyamok a magyar részvénypiacon, amely felülteljetítő volt a régióban - tette hozzá.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint a pozitív hangulat a magyar kormány békülékeny hangvételének köszönhető. Úgy vélte, a kijelentések alapján egyre közelebb kerülhet a stabilitást erősítő EU-IMF-megállapodás. A szakértő kiemelte az OTP szereplését: a bankpapír árfolyama a következő időszakban akár ezer forintot is emelkedhet. Mindkét szakértő egyetértett azzal, hogy csütörtökön maradhat a jó hangulat. A Mol 750 forinttal, 4,20 százalékkal 18.600 forintra erősödött, 4,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 85 forinttal, 2,48 százalékkal 3.510 forintra nőtt, forgalma 10,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 21 forinttal, 4,01 százalékkal 545 forintra emelkedett, forgalma 1,7 milliárd forint volt. A Richter 605 forinttal, 1,66 százalékkal 37.095 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 732,3 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 349,7 millió forintos forgalom mellett 560 forinttal, 3,46 százalékkal 16.755 forintra erősödött. A BUMIX 1.255,61 ponton zárt szerdán, ez 12,17 pontos, 0,98 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.