Zárul az olló a fejlődők és a fejlettek között - Coface
A világgazdaság növekedése az idén némileg lassul, s egyre nyilvánvalóbb, hogy a válság nyertesei a fejlődő országok lesznek. Ez abban is tetten érhető, hogy mindinkább zárul az olló a fejlett és a fejlődő országok között, már ami a kockázati megítéléseket illeti - olvasható a Coface Hungary legfrissebb sajtóközleményében.
Emelkedéssel indult az európai kereskedés
A nemzetközi piacokon mutatkozó optimizmus (ázsiai és amerikai indexek emelkedése) nyomán a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 151,04 pontos emelkedéssel, 23.135,64 ponton nyitott kedden, ami hétfői záró értékéhez képest 0,66 százalékos erősödés.
Stagnált novemberben a kiskereskedelmi értékesítés - KSH
2010 novemberében a kiskereskedelmi üzletek – a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – hasonló volumenű forgalmat bonyolítottak le, mint egy évvel korábban. A 2007-től megfigyelhető csökkenő tendencia a nyár közepe óta megtorpant, így összességében az év első tizenegy hónapjában az
eladások 2,5 százalékos mérséklődést mutattak. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a novemberi értékesítés volumene az előző hónap szintjén maradt - olvasható a KSH jelentésében.
Váratlan javulás a német fogyasztói bizalom terén
A várakozásokkal ellentétben emelkedett a német fogyasztói hangulatindex a Gfk AG felmérése szerint, az előző havi stagnálás után.
Az élelmiszerspekuláció megfékezését sürgeti a FAO
A határidős árupiacok működésének szabályozását sürgette a FAO főigazgatója egy japán lapinterjúban, hogy megfékezzék az alapvető mezőgazdasági cikkek drágulásáért felelős spekulációt.
BUX - ha a 23.000 ponton átlépne...
Alig változott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe: a BUX 12,42 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 22.984,60 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 12,7 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak a Magyar Telekom és az OTP emelkedett, a Mol és Richter veszített értékéből a pénteki zárórához képest. Nézzük, mire számíthatunk a folytatásban: BUX index technikai elemzés.
CIG-Pannónia - összeférhetetlenség miatt lemondott a fb. egyik tagja
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. tájékoztatása szerint Dr. Móricz Gábor összeférhetetlenség okának beállása miatt lemondott a társaság felügyelőbizottsági tagságáról - olvasható a BÉT honlapján.
OTP részvény, mire számíthatunk? - elemzés
A budapesti piac az európait és az amerikait követte az árfolyamok oldalazásával. Pozitív, hogy a forint tartja magát, miután a dollár gyengül az euróval szemben. Az euró folytatja az erősödést a dollárral szemben, és ez a korábbi tapasztalatok szerint emelkedést hozhat a tőzsdéken is. Az OTP részvények ára 28 forinttal, 0,49 százalékkal 5.778 forintra erősödött, forgalmuk 8,1 milliárd forintot tett ki. Nézzük, mit hozhat a folytatás: OTP részvény technikai elemzés.
Emelkedő indexek Ázsiában, csak a Shanghai Composite lóg ki a sorból
A kínai Shanghai Composite index kivételével ma már egységesen emelkedést mutattak az ázsiai részvénypiacok, leginkább a vállalati nyereségeket övező optimizmusnak köszönhetően. Az euró/dollár árfolyam két hónapos csúcson tartózkodik, és várhatóan tovább emelkedhet amennyiben a Fed a kétnapos kamatdöntő ülése.
További emelkedés várható az európai piacokon
Kedden emelkedéssel nyithatnak a fontosabb nyugat-európai tőzsdék, követve az amerikai és az ázsiai tendenciát.
A civil szervezetek kapták a legtöbb 1 százalékos szja-felajánlást
Összesen 30.701 civil szervezet kapott együttesen közel 9,972 milliárd forintot a 2009. évi 1 százalékos szja-felajánlásokból, közel 1,81 millió rendelkező nyilatkozat alapján a tavaly év végi adatok szerint. Az egyházak és a kiemelt költségvetési előirányzatok számára összesen mintegy 7,218 milliárd forintot ajánlott fel több mint 1,22 millió adófizető polgár - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett adatokból.
Dow index - Karnyújtásnyira a 12.000 ponttól
Emelkedéssel indult ez a hét is az amerikai piacokon, a hétfői napon a Dow Jones ipari átlag index 20 pont híján elérte a lélektani 12.000 pontos szintet, ilyen magasan utoljára 2008 június 18-án jegyezték az mutatót.
Tartotta árfolyamát a forint kora reggel
Budapest, 2011. január 25., kedd (MTI) - Tartotta árfolyamát a forint kedden kora reggel a nemzetközi bankközi piacon valamennyi fontosabb devizával szemben: röviddel 7 óra előtt egy eurót 274,54 forinton jegyeztek a hétfő esti 274,70 forint után.
Támogatást ad az EU a sertéstartóknak a magántárolás finanszírozásához
Támogatást nyújt hamarosan az Európai Unió a sertéstartóknak a hús magántárolásának finanszírozásához - jelentette be Dacian Ciolos, az Európai Bizottság mezőgazdasági felelőse hétfőn Brüsszelben.
A pénztártagok alig 1 százaléka maradna a magán-nyugdíjpénztári rendszerben
Eddig közel 31 ezren, vagyis a pénztártagok alig egy százaléka jelezte, hogy marad a magán-nyugdíjpénztári rendszerben - olvasható a Népszabadság keddi számában.
Jajj, beteg vagyok ! - a nők hajlamosabbak betegnek hazudni magukat
A nők hajlamosabbak betegnek hazudni magukat a munkahelyüknek és nem tervezett munkaszüneti napot tartani, mint a férfiak - derült ki egy brit felmérésből.
Mégis mennyi egy kiló? Újradefiniálhatják a kilogrammot
Mégis, mennyi egy kilogramm? Bár a kérdés butaságnak tűnhet, tudósokat mégis kétszáz éve foglalkoztatja a kérdés. Most talán egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy ne egy létező és jól őrzött tárgy jelentse az egyik legfontosabb mértékegység alapját.
Társadalmi konzultáció az EU 2020 stratégia Nemzeti Intézkedési Tervéről
Budapest, 2011. január 25., kedd (MTI) - Megkezdődött a társadalmi konzultációsorozat hétfőn az Európa 2020 Stratégiájának végrehajtására szóló Nemzeti Intézkedési Tervéről, amelyet a magyar kormány április közepén juttat el az Európai Bizottságnak.
Piros postaládáikat féltik a britek
Aggódnak a királyi posta híressé vált piros postaládáiért a britek a posta tervezett privatizálása miatt.
Féltestvérére bukkant 50 év homályából Oprah
Oprah Winfrey, az amerikai talkshow-k koronázatlan királynője hétfői műsorában azzal képesztette el közönségét, hogy bejelentette: rátalált a féltestvére, akinek létezéséről nem is tudott, s akit csaknem ötven évvel ezelőtt örökbe adott az édesanyja.