Nem nyúlnak a hitelminősítők az amerikai besorolásához a kongresszusi kudarc után

Egyelőre nem nyúlnak a nagy hitelminősítők az Egyesült Államok szuverén adósbesorolásaihoz annak ellenére sem, hogy eredmény nélkül végződött a deficitcsökkentési tervek kidolgozásával megbízott kongresszusi "szuperbizottság" tárgyalássorozata az 1200 milliárd dollárosra tervezett állami kiadáslefaragás mikéntjéről, de a cégek nem zártak ki későbbi negatív hitelminősítői lépéseket.

A Standard and Poor's, amely a nyáron - első ízben - leminősítette az amerikai államadós-besorolást, a kongresszusi kudarc európai idő szerint hétfő késő esti bejelentése után közölte, hogy a fejlemény nem befolyásolja sem az Egyesült Államok adósosztályzatait, sem azok kilátását. Az S and P rövid közleménye szerint ugyanakkor az a tény, hogy a kongresszusi testület képtelen volt megállapodásra jutni olyan költségvetési intézkedésekről, amelyek stabilizálhatnák a hazai össztermékhez mért amerikai államadósság-rátát, alátámasztja a cég által az Egyesült Államok leminősítéséről hozott augusztusi döntést.

 

A Standard and Poor's közölte, hogy várakozása szerint ezután is érvényben maradnak az idei költségvetés-ellenőrzési törvényben körvonalazott kiadáskorlátozások, ám ha ezek lazulnának, az növelheti az amerikai államadós-besorolásra nehezedő, lefelé ható nyomást. A Standard and Poor's augusztus 5-én jelentette be, hogy az Egyesült Államok addigi lehetséges legjobb, "AAA" hosszú távú államadós-besorolását egy fokozattal "AA plusz"-ra rontotta, további leminősítő lehetőségére utaló negatív kilátással.

 

Az S and P azzal a véleményével indokolta a döntést, hogy az adósságlimit-emelési vita lezárásaként létrejött államháztartási konszolidációs terv elégtelen a középtávú amerikai államadósság-pálya stabilizálásához. A piacokat annak idején nem érte váratlanul az Egyesült Államok leminősítése. Amikor az S and P idén áprilisban negatívra rontotta az amerikai adósbesorolás kilátását, ehhez fűzött akkori elemzésében "legalább egyharmados esélyt" adott arra, hogy két éven belül leminősíti az Egyesült Államokat.

 

A Standard and Poor's július közepén negatív kihatású megfigyelés alá vette az amerikai adósosztályzatokat - ami a negatív kilátásnál jóval erőteljesebb jelzés a várható leminősítése -, és ennek indoklásában már "legalább egy a kettőhöz" esélyt adott arra, hogy onnantól számítva 90 napon belül leminősíti az Egyesült Államokat. A legnagyobb európai hitelminősítő, a Fitch Ratings kedd hajnalban Londonban kiadott értékelésében felidézte, hogy amikor augusztus 16-án stabil kilátással megerősítette az "AAA" amerikai adósosztályzatot, ehhez akkor azt a megjegyzést fűzte, hogy a "szuperbizottság" kudarca valószínűleg negatív hitelminősítői lépést eredményezne a cég részéről, és ez legnagyobb valószínűséggel az amerikai besorolás kilátásának negatívra rontása lesz; az amerikai adósosztályzat egy fokozatú leminősítésére kisebb az esély.

 

A Fitch keddi állásfoglalásában közölte, hogy ha negatívra rontja az amerikai osztályzat kilátását, az 50 százaléknál nagyobb esélyt jelezne az Egyesült Államok két éven belüli leminősítésére. A hitelminősítő a "szuperbizottság" kudarcának bejelentése után közölte azt is, hogy várhatóan november végéig befejezi az amerikai adósbesorolás felülvizsgálatát. A harmadik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Moody's Investors Service egyelőre azt közölte, hogy megerősíti az Egyesült Államokra érvényben tartott - a cég módszertanában "Aaa"-val jelölt - lehetséges legjobb osztályzatot, amelyre negatív kilátás érvényes. A Moody's szerint a "szuperbizottság" kudarca önmagában nem eredményezi a cég amerikai adósbesorolásának módosítását. (MTI)

DOT fedezetű stabilcoin születhet: új lendületet kapott a Polkadot ökoszisztéma

Új korszak kezdődhet a Polkadot hálózat életében: a közösség egyre nagyobb támogatással áll egy natív, DOT tokenekkel fedezett algoritmikus stabilcoin, a pUSD bevezetése mögé. A cél világos: függetlenedni az olyan központosított stabilcoinoktól, mint a USDT vagy a USDC, és megerősíteni a Polkadot saját gazdaságát.
2025. 09. 29. 23:00
Megosztás:

BlackRock beelőzte a Deribitet: új korszak kezdődik a Bitcoin opciós piacon

A kriptovaluták világában mérföldkőhöz érkeztünk: a BlackRock iShares Bitcoin Trust (IBIT) most először túlszárnyalta a Deribit platformot a Bitcoin opciós piacán. Ez nem csupán egy statisztikai adat, hanem erőteljes jelzés arra, hogy a hagyományos pénzügyi intézmények egyre magabiztosabban vonulnak be a kriptoeszközök szabályozott világába. Mutatjuk, mit jelent ez a trend a piac egészére nézve.
2025. 09. 29. 22:30
Megosztás:

Szerdától már nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák

Benyújtható az adóelőleg-nyilatkozat szerdától a három gyermeket nevelő anyák szja-mentességére, nekik október 1-től nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a munkával megszerzett jövedelmeik után; a nyilatkozat legegyszerűbben a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásában (ONYA) adható be elektronikusan - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 22:00
Megosztás:

AM: színes programokkal vár az Erdők Hete országos rendezvénysorozat

Több mint 100 programmal készülnek az Erdők Hete rendezvénysorozat kapcsán szeptember 29. és október 5-e között az állami erdészeti társaságok, az idén az esemény célja az erdők klímavédelemben betöltött szerepének bemutatása a társadalom, és főképp a fiatalok számára - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 21:30
Megosztás:

Az adóemelés ellenére sem csökkent a román államháztartási hiány

Az adóemelés ellenére sem csökkent a nyolchavi román államháztartási hiány - derül ki a bukaresti pénzügyminisztérium hétfőn közzétett költségvetési adataiból.
2025. 09. 29. 21:00
Megosztás:

A jobbközép nyerte az olaszországi tartományi választássorozat első fordulóját Marche régióban

A jobbközép jelöltje nyerte a közép-olaszországi Marche tartományban hétfőn lezárult választást, amelyen a választók fele járult az urnákhoz. Az északi Valle d’Aostában a helyi autonómiáért küzdő Union Valdotaine lett a legnagyobb párt.
2025. 09. 29. 20:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint hétfő kora este

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 29. 20:10
Megosztás:

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start

Az Otthon Start program nyári bejelentése óta látványosan megélénkült az érdeklődés Budapest IV. és XV. kerületének lakásai iránt. Ez az árak további emelkedését is magával hozta, miközben három részre szakította az ingatlanpiacot. Most a legnagyobb problémát a gyenge kínálat jelenti.
2025. 09. 29. 19:30
Megosztás:

BKK: indulhat a pesti fonódó villamoshálózat második ütemének tervezése

Elkezdődhet a pesti fonódó villamosprojekt második ütemének tervezése, miután aláírták a tervezésről szóló szerződést a feltételes közbeszerzési eljáráson nyertes FŐMTERV Zrt.-vel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 19:00
Megosztás:

Új csúcsot érő lendületet adott az energiahatékonysági piacnak az EKR felülvizsgálata

Minden várakozást felülmúló részvételt és forgalmat hozott az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) átfogó megújítása után megtartott első aukció 2025. szeptember 23-án. Az eredmények igazolják az idén lezajlott felülvizsgálat céljait: a piaci szereplők kedvezően fogadták a változásokat, az EKR-tőzsde indulása óta a második legnagyobb mennyiségű hitelesített energiamegtakarítás cserélt gazdát a valaha volt legmagasabb értékben - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2025. 09. 29. 18:30
Megosztás:

Nagy Márton: a minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély

A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. Makrokonferenciáján hétfőn Budapesten.
2025. 09. 29. 18:05
Megosztás:

Bitcoinrészvények forradalma: új konszolidációs hullám indult a kriptokincstári cégeknél

​Egy új korszak küszöbén állnak a digitális eszközöket tartalékoló vállalatok, más néven DAT-ok (Digital Asset Treasuries). A Strive és a Semler Scientific egyesülése nemcsak az első ilyen jellegű tőzsdei összeolvadás, hanem egy határozott üzenet is: a „bitcoin per részvény” lesz az új iránytű a piacon. Mindez pedig csak a kezdet – szakértők szerint masszív konszolidációs hullám indulhat meg az ágazatban.
2025. 09. 29. 17:30
Megosztás:

A MATE a 2026-os AGROmashEXPO szakmai partnere

A Hungexpo Zrt.-vel kötött együttműködési megállapodás alapján a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) a 2026-os AGROmashEXPO szakmai partnere – közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 17:00
Megosztás:

Esik a vaj nemzetközi ára – az ALDI azonnal árat csökkent

Az utóbbi napokban tapasztalható nemzetközi tej- és tejtermékbeszerzési piac árcsökkenésre reagálva az ALDI Magyarország a mai naptól átlagosan 13%-kal mérsékli a legnépszerűbb vajak árait. A tartós leárazás hagyományos és laktózmentes termékekre egyaránt érvényes.
2025. 09. 29. 16:30
Megosztás:

Lemon Casino - Stratégiák és trükkök a nyerő játékhoz

Ha szereted a szórakoztató online kaszinókat, akkor biztosan hallottál már a Lemon Casino nevéről. Ez a platform gyorsan belopta magát a játékosok szívébe, hiszen nemcsak széles játékkínálatot nyújt, hanem olyan extrákat is, amelyek valóban feldobják az élményt. A kaszinózás persze nem csupán a szerencséről szól – némi tudatossággal, pár életmódszerű „life hackkel” és jó stratégiával sokkal élvezetesebb (és sokszor kifizetődőbb) lesz a játék.
2025. 09. 29. 16:28
Megosztás:

Minden cseppje aranyat érhet: alkohol, mint befektetés

Az alkohol nemcsak élvezetet nyújt a fogyasztóknak, hanem komoly befektetési lehetőséget is rejthet magában. A prémium italok - legyen szó ritka whiskeykről, exkluzív cognacokról vagy különleges brandykről - egyre inkább a gyűjtők és befektetők figyelmének középpontjába kerülnek. Ezek az italok nemcsak kifinomult ízviláguk miatt értékesek, hanem idővel pénzügyi szempontból is jelentős értéknövekedést hozhatnak.
2025. 09. 29. 16:00
Megosztás:

Bitcoin kontra arany: újabb csata Saylor stratégiája körül, miközben a 112 000 dollár lehet a következő nagy áttörés kulcsa

A kriptopiaci elemzők egyre nagyobb egyetértésre jutnak abban, hogy a bitcoin előtt lassú, de stabil emelkedés állhat, néhány jelentősebb korrekcióval fűszerezve. Eközben a klasszikus bitcoin–arany vita új erőre kapott, Peter Schiff kritikájával Michael Saylor BTC-stratégiája ellen. Vajon elérjük a 112 000 dollárt, és jön az altcoin-szezon? Vagy az arany még mindig biztosabb menekülőeszköz? Nézzük a részleteket!
2025. 09. 29. 15:30
Megosztás:

Van 100%-os megoldás a vállalati informatikában a hosszú áramszünetre is

Idén az elmúlt szűk félévben az európai villamosenergia-rendszert több nagyobb áramszünet sújtotta. Köztük a legjelentősebb a Spanyolországot és Portugáliát érintő április végi esemény volt, amely mindkét országban hatalmas zűrzavart okozott. Azonban nem csak a kontinens nyugati fele van veszélyben. A közelmúltban, július 4-én Csehország nagy része is sötétségbe borult. A közel ötórás áramszünet alatt a mobilok elnémultak, a boltok kasszái lefagytak, a kórházak vészüzemre kapcsoltak, a vállalati informatikai rendszerek üzemzavarokkal küzdöttek. Voltak viszont kivételek. A nagy leállást a vshosting azonnal áthidalta. Az általuk felügyelt weboldalak, alkalmazások és e-boltok folyamatosan elérhetők maradtak köszönhetően a tartalékáram-rendszerüknek, amelynek a technológiai hátterét a napokban mutatta be a hosting szolgáltatásait Magyarországon is biztosító cseh vállalat.
2025. 09. 29. 15:00
Megosztás:

Folytatódik a lendület, Magyarország 28. az Allianz globális vagyonosodási ranglistáján

Közel 60 ország háztartásainak vagyon- és adóssághelyzetét tárta fel éves Global Wealth Reportjának legfrissebb, 16. kiadásában az Allianz. A jelentésből kiderül, hogy miközben a világgazdaság ismét erős évet zárt tavaly, a magánszemélyek pénzügyi vagyona is rendkívüli mértékben nőtt: a 8,7 százalékos bővülés még a 2023-as ütemet (8,0%) is felülmúlta. Ennek megfelelően a múlt év végére a teljes pénzügyi vagyon elérte a 269 billió eurót, ami abszolút rekord ugyan, ám az utóbbi évek kellemetlen inflációs hatása miatt csak a 2017-es szintnek felel meg.
2025. 09. 29. 14:30
Megosztás:

9 ezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam a gazdáknak

Újabb 10 hektárt meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdákhoz, csaknem 9 ezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam a gazdáknak. Az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdálkodók, valamint a helyi termelők földhöz jutását támogatja - jelentette be hétfői közleményében az Agrárminisztérium (AM).
2025. 09. 29. 14:00
Megosztás: