Londoni elemzői forgatókönyvek a magyar költségvetési programra és hatásaira
Előzetes forgatókönyvekkel és hatástanulmányokkal készülnek londoni felzárkózó piaci elemzők a magyar kormány költségvetés-szerkezeti konszolidációs programjának februárra várt bejelentésére. Egyes elemzői vélemények szerint ha a program elég radikális lesz ahhoz, hogy érezhetően csökkenjen a hiány és az államadósság-ráta, akkor még az idén javulhat a magyar adósság hitelminősítői besorolásainak jelenleg egyöntetűen negatív kilátása. Mások viszont óvatos, "középutas" intézkedéscsomagot várnak.
Naponta több ezer jogfenntartó nyilatkozatot adnak le
A vegyipari ágazathoz tartozó szakszervezeteknél naponta több ezren - a közalkalmazottak közül feltűnően sokan - nyilatkoznak arról, hogy kényszer hatására lépnek vissza az állami nyugdíjrendszerbe - közölte kedden a vegyipari szakszervezet (VDSZ) az MTI-vel. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) adatai szerint a több mint hárommillió magánpénztári tagból kedden 13 óráig 41.233 pénztártag jelezte, hogy a magán-nyugdíjrendszerben kíván maradni. A VDSZ kész Strasbourghoz fordulni jogorvoslatért.
Sikeres volt az EFSF-kötvények első aukciója
Nyolcszoros túljegyzéssel és a hasonló lejáratú német államkötvények hozamánál 57 bázisponttal magasabb, 2,8 százalékos átlaghozammal zárult az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) első kötvénykibocsátása.
Fehéroroszország ismét kap orosz kőolajat
Moszkva, 2011. január 25., kedd (MTI/Reuters) - Oroszország kedden felújította olajszállításait Fehéroroszországba, és ezzel lezárult az immár tradicionálissá vált év eleji árvita - jelentette be Transneft (Transznyefty) orosz vezetéküzemeltető szóvivője kedden.
Magyarországnak csak minimális költséget okoz a szén-dioxid kibocsátás csökkentésének 30 százalékra emelése - FRISSÍTETT (Új: Olajos Péter)
Budapest, 2011. január 25., kedd (MTI) - Magyarország számára az üvegházhatású gázok kibocsátásának 20 százalékos csökkentése 2020-ig 2,6 milliárd euró (mintegy 708 milliárd forint) megtakarítást jelentene, a 30 százalékos csökkentés pedig mindössze 60 millió euróval (16 milliárd forinttal) mérsékelné ezt az összeget - állapítja meg a Greenpeace Magyarország által megrendelt és kedden bemutatott tanulmány.
Mi a véleménye a kormánynak az újabb MNB kamatemelésről?
Szakmailag elhibázottnak és indokolatlannak tartja a kormány a Magyar Nemzeti Bank (MNB) újabb kamatemelését.
Javult az amerikai fogyasztói bizalom januárban
Erősödött az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet januári fogyasztói bizalmi mutatója az előző hónaphoz képest.
CIG-Pannónia - Stratégiai megállapodás a BROKERNET Csoporttal
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. tájékoztatása szerint a mai nappal stratégiai együttműködési megállapodást foglalt írásba a hazai biztosításközvetítői piac legnagyobb szereplőjével a BROKERNET Csoporttal a kölcsönös üzleti célok elérése céljából - olvasható a BÉT honlapján.
Továbbra is csak vergődik az USA ingatlanpiaca
Csökkentek az amerikai családiház-árak novemberben az előző hónaphoz képest - derült ki a kedden ismertetett S& P/Case-Shiller lakásárindexből. Novemberben már az ötödik egymást követő hónapban csökkentek az árak.
Csökkent a Harley-Davidson negyedéves vesztesége
A tavalyi negyedik negyedévben az elemzői várakozásoknál jobban mérséklődött a Harley-Davidson amerikai motorkerékpár gyár vesztesége átszervezési költségeinek csökkenésének és pénzügyi szolgáltató üzletága által elért nyereségnek köszönhetően.
Vártnál kisebb bevétel a Johnson & Johnson-nál
A Johnson & Johnson a szakértők által várt negyedik negyedéves tavalyi eredményről számolt be kedden, bevétele azonban elmaradt az elemzői várakozásoktól.
Újra nagy prémiumokat kapnak a bankárok Angliában és az USA-ban
A brit és az amerikai bankárok fele nagyobb prémiumot kapott tavaly, mint az előző évben a gyenge teljesítmény ellenére - derítette ki a brit Efinancialcareers pénzügyi állásportál.
3 százalékos GDP-bővüléssel számol a Takarékbank
Budapest, 2011. január 25., kedd (MTI) - A TakarékBank elemzői idén 3 százalékos GDP-bővülést várnak, de úgy látják továbbra is sok a bizonytalanság a tervezett reformok körül, és a piaci szerelők körében nincs meg a bizalom a kormány iránt - mondta Suppan Gergely, a TakarékBank vezető elemzője a hitelintézet keddi sajtótájékoztatóján.
Roham az autógázért - rengetegen váltanak
Az autógázzal működő autók parkolóházakba hajtását tiltó hazai rendelet megváltoztatását kezdeményezi a Prímagáz. A szabályozás elavult; a gázüzemű autók kisebb robbanásveszélyt jelentenek a benzinhajtásúaknál. Az utóbbi időszakban ugrásszerűen megemelkedett a hazai érdeklődés az autók gázüzeművé alakítására, az LPG-t árusító kutak forgalma pedig az év eleje óta 10 százalékkal nőtt. A következő tíz évben, az elektromos és hibridhajtású járművek térhódításáig hazánkban is a folyékony gáz lesz a benzinüzemű motorok legelterjedtebb alternatívája.
Magyarországnak csak minimális költséget okoz a szén-dioxid kibocsátás csökkentésének 30 százalékra emelése
Budapest, 2011. január 25., kedd (MTI) - Magyarország számára az üvegházhatású gázok kibocsátásának 20 százalékos csökkentése 2020-ig 2,6 milliárd euró (mintegy 708 milliárd forint) megtakarítást jelentene, a 30 százalékos csökkentés pedig mindössze 60 millió euróval (16 milliárd forinttal) mérsékelné ezt az összeget - állapítja meg a Greenpeace Magyarország által megrendelt és kedden bemutatott tanulmány.
BÉT - Nyoma sem maradt a reggeli lendületnek
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 151,04 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
A DuPont vártnál nagyobb negyedéves profitja
Az amerikai DuPont negyedik negyedévi adózott eredménye 15 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, de így is jóval meghaladta a szakértői várakozásokat; a vegyipari cég egyben javította idei eredményvárakozását.
Magyarországon is egyesül az Europolis AG a CA Immo-val
Budapest, 2011. január 25., kedd (MTI) - A CA Immo lezárta az Europolis AG felvásárlását, a CA Immo Real Estate Management Hungary veszi át áprilistól a 400 millió euró értékű magyar vagyont - közölte a CA Immo az MTI-vel.
Romániába érkezett az IMF, az EB és a Világbank küldöttsége
Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 2011. január 25., kedd (MTI) - Megkezdte soron következő, kéthetes romániai látogatását a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság (EB) és a Világbank szakértőiből álló küldöttség, amely a Romániával 2009-ben megkötött hitelmegállapodás felülvizsgálatára érkezett Bukarestbe.
Csökkenő hozamok a spanyol kincstárjegy-aukciókon
Sikeres kincstárjegy-aukciókat bonyolított le kedden a spanyol államkincstár: 2,2 milliárd euró értékben adott el a 3 és 6 hónapos papírokból. Mintegy ötszörös volt a túljegyzés, a korábbi, decemberi kincstárjegy-aukciókhoz képest jelentősen csökkentek az átlaghozamok.