Kína meghatszorozza importját
Kína a következő öt évben a jelenlegi hatszorosára növeli globális importját, ami jó lehetőséget teremt a világ exportőreinek - fejtette ki Londonban a kínai miniszterelnök.
OGY - Módosító javaslatok a költségvetéshez és a népegészségügyi törvényhez
Budapest, 2011. június 28., kedd (MTI) - A Mol megvásárlására fordított 500 milliárd forint nem növeli a költségvetés uniós módszertan szerint számított, ESA hiányát - erősítette meg a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának ülésén Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára.
Minden idők legnagyobb kutatástámogatási programja Csehországban
Prága, 2011. június 28., kedd (MTI/CTK) - A cseh kormány a következő nyolc évben hat milliárd koronával, hozzávetőleg 67 milliárd forinttal támogatja a kutatás és az üzleti széfra együttműködését. Ez a legnagyobb összeg, amit a kormány valaha támogatásként adott - írta keddi számában a Hospodarské Noviny.
A VÉSZ folytatja 'ügyintézési akcióit' a CIB Bank fiókjaiban
Folytatja a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) "ügyintézési akcióit" a CIB Bank fiókjaiban, egészen addig, amíg az akció jelmondata szerint: a bankkal kötendő bármilyen szerződés, vagy ügylet dokumentumait meg nem értik - közölte a VÉSZ kedden közleményben az MTI-vel.
Tőzsde - Erősödő indexek Európában
London, Frankfurt, Párizs, 2011. június 28., kedd (MTI/Reuters) - Tovább erősödtek a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek a kereskedés első órájának elteltével. Egy kissé enyhülni látszik a görög adósságválság okozta feszültség, miután francia bankok jelezték: készek lazítani Görögország adósságának törlesztési feltételein.
Leminősítette a Toyotát a Moody's
Egy fokozattal csökkentette a Toyota hitelképességére vonatkozó osztályzatát kedden a Moody's azzal az indoklással, hogy még jó időbe telik, amíg a japán autógyártó jövedelmezősége ismét erőteljes lesz.
OGY - A parlament előtt a költségvetés két korábbi módosítóját egységesítő javaslat
Budapest, 2011. június 28., kedd (MTI) - Dancsó József fideszes képviselő benyújtotta azt az idei költségvetést módosító javaslatot, amely egységesíti a Mol-részvények vásárlása miatti és a stabilitási tartalékkal összefüggő múlt heti módosítókat.
Forex tipp: kifulladt az ausztrál dolcsi
Úgy tűnik elfogyott a lendület az ausztrál dollárból. Legalábbis átmenetileg így tűnik, hiszen az USA dollárral szemben mutatott nagy emelkedés már korábban megtorpant, most pedig az 1,04-es támasszintjét érintette a devizapár jegyzése, amelyre március óta nem volt példa. (Solar Capital)
Erősödött a forint a svájci frankkal szemben
Budapest, 2011. június 28., kedd (MTI) - A svájci frankkal szemben erősödött a forint, az euróval szemben stabil maradt kedden délelőtt.
A varsói tőzsdére készül egy orosz agrárcég
Moszkva, 2011. június 28., kedd (MTI/Reuters) - Az orosz agráripari csoport, a Valinor azt tervezi, hogy a varsói értéktőzsdére vezeti be részvényeit, hogy a bevételből további földterületeket vásároljon, és bővítse a termelését.
Devizatipp - CAD/JPY
Június elején a kanadai dollár és a japán jen árfolyama letörte az emelkedő trendvonalat és 81,38 közelébe csúszott. (Solar Capital)
Tőzsdekörkép - miben van fantázia?
Óvatosan kezdődött a hét az európai piacokon, de Amerikában már bátrabbak voltak a befektetők és a vezető indexeket közel egy százalékkal tolták feljebb. (Solar Capital)
BUX: 22.497,80 pont, +0,06 százalék a nyitáskor
Budapest, 2011. június 28., kedd (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13,20 pontos emelkedéssel, 22.497,80 ponton nyitott kedden.
Emelkedéssel indulhat a tőzsde Európában
Kedden emelkedéssel indíthatnak a fontosabb nyugat-európai tőzsdeindexek követve az ázsiai növekedést és a jelentős tegnapi pozitív USA tőzsdezárást.
BÉT - Enyhe emelkedés várható a tőzsdén
Budapest, 2011. június 28., kedd (MTI) - Enyhe emelkedésre számítanak kedden a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők.
BUX kilátások - vegyük?
Az amerikai piac nem aggódik annyira a görög válság miatt, mint az európaiak. Ezért ott optimistább a hangulat, mint Európában. A piaci mozgásokra ugyanakkor általában a kivárás a jellemző. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 105,81 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 22.484,60 ponton zárt tegnap.
48 órás általános sztrájk kezdődött Görögországban
Miközben a görög parlamentben a 28 milliárd eurós megszorító csomag és az 50 milliárd eurós privatizációs tervről folyik a vita, addig az országban a megszorítások elleni tiltakozásul 48 órás általános sztrájk kezdődött.
OTP részvény - itt a fordulat?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 105,81 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 22.484,60 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,42 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak a pénteki záráshoz képest. A pozitív tartományban való zárást a BÉT a tengerentúli piacnak köszönheti, az amerikai tőzsdenyitást követően mozdult az index felfelé
Vegyes képet fest az ázsiai kereskedés
Vegyesen alakulnak az ázsiai piacok a keddi kereskedési nap folyamán az amerikai piacok hétfőn mutatott jelentős emelkedése után. Enyhült a görög válsággal kapcsolatos aggodalom, miután hétfőn Franciaországban megállapodásra jutott a kormány a bankokkal arról, hogy miként vegyenek részt a magánhitelezők a görög államadósság-válság kezelésében.