AMC: Kínában is jó híre lehet a Duna borrégió borainak
Budapest, 2011. június 27., hétfő (MTI) - Az Agrármarketing Centrum (AMC) szakemberei úgy vélik: a Duna borrégió csúcsborainak jó híre akár Kínáig is elérhet, mivel a kínai kormányfő magyarországi látogatása alatt rendezett nemzetközi konferencia fogadásán a tájegység legjobb borait kínálták a vendégeknek.
Módosított csütörtöki bejelentésén az IEA
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) módosított múlt heti bejelentésén. Csütörtökön még azt közölte, hogy 60 millió hordó nyersolajat dob a piacra tagországainak tartalékából. Hétfőn viszonyt már arról számolt be, hogy 19 millió hordó feldolgozott olajterméket szabadít fel a tartalékokból, és csak 41,6 millió hordó nyersolajat.
Magyar-kínai vegyesvállalat épít napelemgyártó üzemet Berettyóújfaluban
Az Orient Solar magyar-kínai vegyesvállalat Berettyóújfaluban felépítendő napelem- és napkollektorgyártó üzemének egyedi kormánydöntéssel való támogatásáról kezdett hétfőn tárgyalásokat a szaktárcáknál Galló Ferenc, a cég ügyvezető igazgatója.
EU-elnökség - Megállapodtak az EU-miniszterek az uniós szabadalmi rendszer jogszabályairól
Veres Béla, az MTI tudósítója jelenti:
Luxembourg, 2011. június 27., hétfő (MTI) - Megállapodtak az európai uniós tagországok versenyképességi ügyekért felelős miniszterei hétfőn azokról a jogszabályjavaslatokról, amelyek hatályba lépése után az EU-ban létrejön az egységes szabadalmi rendszer.
Klaus: Görögországnak segítségként nem újabb kölcsönre van szüksége
Václav Klaus cseh köztársasági elnök szerint egy újabb kölcsön nem az a segítség, amire az eladósodott Görögországnak leginkább szüksége van.
Megroggyant az orosz piacot követő ETF
Tavaly június óta szép emelkedést mutatott az orosz piacot követő RSX etf árfolyama. A 28 dolláros szint közeléből 43 dollárig emelkedett a papír árfolyama, de áprilisban megtört az egyre magasabb csúcspontok láncolata és egy komolyabb korrekciós mozgás bontakozott ki. 36 dollár magasságában egy erős fordítós alakzat jött létre, amelyet a japán gyertyáknak abandoned baby-nek, a nyugati terminológiában pedig szigetfordulónak hívnak. (Solar Capital)
USA - Emelkedő indexek nyitásban
Emelkedő indexekkel nyitottak az USA részvénypiacok a hétfőn, egyhuzamban három nap vesztesége után. A DJIA index 19,90 ponttal, 0,17 százalékkal 11.954,48 pontra, az S&P 500 index 1,42 ponttal, 0,11 százalékkal 1.269,87 pontra, míg a Nasdaq Composite Index 2,33 ponttal, 0,09 százalékkal 2.655,22 pontra emelkedett.
Ezüst - Egyre messzebb kerül az 50 dolláros szinttől az árfolyam
Hatalmas menetelést produkált az ezüst az év első hónapjaiban, ám ez a túlfeszített szárnyalás az 50 dolláros határnál véget ért és gigantikus szakadással korrigált vissza az árfolyam. Az elmúlt hónapokban stabilizálódott az árfolyam és ezzel összhangban a volatilitás is lecsökkent a nemesfém piacán. (Solar Capital)
Továbbra is hullámzik a kakaó árfolyama
Némileg mérséklődött a kakaó volatilitása, de a megszokott, csapkodó mozgásban továbbra sincs változás. Az elmúlt hetekben a 2850-2900-as zóna jelentett támaszt az árfolyam számára, de felfelé a jegyzés nem tudta elérni a 3180-as komolyabb ellenállását, mert már 3100-hoz közeledve az eladók kerültek túlsúlyba és visszacsapták az árfolyamot. (Solar Capital)
Rekordmértékben nőhet a német gazdaság idén
Újabb elemző intézet módosította felfelé a német gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését, a berlini makrogazdasági és konjunktúrakutató intézet (IMK) hétfőn kiadott prognózisa szerint az Európai Unió legnagyobb nemzetgazdasága rekord mértékben, 4 százalékkal nőhet 2011-ben.
Ne számítsunk az élelmiszerárak csökkenésére
Tartósan magas élelmiszerárakra számít az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezetének (FAO) vasárnap megválasztott új főigazgatója.
USA - Stagnált a fogyasztás májusban
Nőttek az amerikai személyi jövedelmek májusban, miközben a kiadások stagnáltak az ország kereskedelmi minisztériumának hétfőn ismertetett adatai szerint.
Budapest a motorja az apróhirdetési piacnak
Az apród.hu apróhirdetési oldal, a Vatera aukciós portál kistestvére, az elmúlt két hónapban megötszörözte kínálatát, júniusban átlépte a 80.000-es hirdetési számot. A regionális hirdetés-feladásra és keresésre épülő site-on jelenleg túlsúlyban vannak a budapesti és a Pest megyei hirdetések, e régió után Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megye apróhirdetői a legaktívabbak. Országos szinten járművekből, ingatlanokból van a legnagyobb kínálat - olvasható az allegroup sajtóközleményében.
QQQ ETF - Egyelőre kitart az 54 dolláros támasz
A mostani csúszás során többször is felülteljesítő volt a technológiai szektor a tengerentúli piacokon, de ezzel együtt a Nasdaq-ot követő QQQ etf árfolyama is kemény landolással érkezett meg az 54 dolláros támasszint közelébe. Az árfolyam több alkalommal is megsértette a támaszt, de az tartani tudott, így az elmúlt hét első felében egy korrekciós mozgás tudott kibontakozni felfelé.(Solar Capital)
15 milliárd euró lehet a görög adósság átütemezésének banki költsége
Amennyiben a korábbi híreszteléseknek megfelelően 30 milliárd euró lesz a magánbefektetők hozzájárulása az újabb görög mentőcsomaghoz, az 15 milliárd eurós veszteséget jelentene a bankszektornak - közölte számításait a Deutsche Bank hétfőn.
Folytatódik a takarékok koncentrációja
Még az idén egyesül a Monor és Vidéke, a Dél-Pest Megyei, valamint a Pécel és Vidéke Takarékszövetkezet, a januártól Pátria Takarék néven működő szövetkezeti pénzintézet a mérlegfőösszeg alapján az ország negyedik legnagyobb takarékszövetkezete lesz - tájékoztatták a szövetkezetek az MTI-t hétfőn.
Görög mentőakció - Franciaországban megállapodtak a magánhitelezők részvételéről
Franciaországban megállapodásra jutott a kormány a bankokkal arról, hogy miként vegyenek részt a magánhitelezők a görög államadósság-válság kezelésében - erősítette meg hétfőn Nicolas Sarkozy francia elnök.
Kevesebb vállalati csőd Németországban
Németországban jelentősen csökkent a vállalati csődök száma az idei első félévben a gazdasági fellendülésnek köszönhetően.
Átrendeződés várható az alternatív távközlési piacon
Az új generációs hálózatok megnyitásával új kapuk nyílnak meg az alternatív szolgáltatók számára. Bár még csak az indulás pillanatában állunk, a terjeszkedés határai már most egyértelműen láthatóak: az intenzív növekedésre kevés alternatív szolgáltató lesz képes, így a folyamat végeredménye a piaci szereplők számának drasztikus csökkenése lesz. Megkezdődik a harc a túlélésért, amelyből azok a társaságok kerülhetnek ki győztesen, amelyek a kedvező árak és minőségi ügyfélkezelés mellett hosszú távon is képesek lesznek a mindenkori piaci újdonságokat megtérülő módon kínálni ügyfeleiknek.