A frankkal szemben gyengélkedik a forint
Az euróval szemben nem változott, a svájci frankkal szemben kissé gyengült a forint árfolyama szerda délelőttre a kedd délutáni árfolyamokhoz képest a bankközi devizapiacon.
Megtorpant a BUX a tegnapi rally után
Megakadni látszik a május utolsó napján mutatkozó kirobbanó lendület a hazai részvénypiacon. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,75 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel 23.400,94 ponton nyitott szerdán, azonban az első 30 percét követően már 0,23 százalékos csökkenést mutatott.
Új részvénnyel bővülhet a BÉT
A Biomedical Computer Technologies Nyrt. 2011. május 30-án kérelmezte törzsrészvényeinek tőzsdei bevezetését - közölte a Budapesti Értéktőzsde szerdán a honlapján.
A PSZÁF honlapján betét- és megtakarítás kereső program indult
A lakossági ügyfelek tájékozódását segítő betét- és megtakarítás kereső programot indított honlapján a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), a programmal 167 hitelintézet - bank, fióktelep, takarékszövetkezet - közel kétezer betét jellegű megtakarítási konstrukcióját lehet egyszerűen és gyorsan összehasonlítani - közölte a PSZÁF szerdán.
Az E-Star jelentősen növelte nyereségét az első negyedévben
Az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. az első negyedévben 6,29 milliárd forint árbevétel mellett 2,03 milliárd forint adózott nyereséget ért el, míg 2010 első negyedévében a bevételek 1,22 milliárd forintot, a profit pedig 247 millió forintot tett ki - közölte a társaság a BÉT honlapján.
Új mentőprogramot kap Görögország, de az IMF kiszáll a mostani programból
Görögország új, 60-70 milliárd eurós mentőhitelt kap az EU-tól ás a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerdán közölt értesülése szerint.
Az ausztrál GDP 20 éve a legnagyobb mértékben esett az I. negyedévben
Ausztrália bruttó hazai terméke (GDP) 1,2 százalékkal csökkent az első negyedévben; az 1991 első negyedéve óta legnagyobb csökkentést elsősorban az országot sújtó hatalmas árvizek okozták, amelyek jelentősen visszavezették a szénexportot.
Visszavettek a lendületből az ázsiai piacok
A tokiói értéktőzsde fő mutatója szerdán második napja emelkedett, de az ütem jelentősen lassult.
Fékeződik az indiai feldolgozóipar lendülete
Az indiai feldolgozóipar teljesítménye még igen erősen nő, de üteme májusban már lassult az áprilisihoz képest: a teljesítménymutató (beszerzési menedzser mutató) 57,5 pont lett az áprilisi 58,0 pont után, amely öthavi csúcs volt.
Az ázsiai makroadatok megakaszthatják az európai piacok emelkedését
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 öt pont körüli gyengüléssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 harminc pont körüli erősödéssel nyithat szerdán.
OTP részvény - hóvégi felrántás volt, vagy indul valami?
A tegnapi kereskedésben délelőtt enyhén pozitív hangulat jellemezte a piacot, a délután hozta a nagyobb emelkedést, amit a Mol vezetett valamint az OTP. A magyar piac teljesítménye kiemelkedő volt a régiós és a nyugat-európai börzékhez képest is. Az OTP szépen araszolgatott felfelé, a svájci frank árfolyam rögzítését az első körben inkább negatívan reagálta le a piac, most ennek történt meg a korrekciója. Az OTP részvények ára 180 forinttal, 3,04 százalékkal 6.100 forintra nőtt, forgalmuk 8,9 milliárd forintot tett ki. Nézzük mi jöhet a folytatásban.
A Pannunion vezetése támogatja a cégre tett vételi ajánlatot
A PannUnion igazgatósága támogatja a cégre tett vételi ajánlatot, amely szerint a Pannunity Kft. részvényenként 210,32 forintot fizetne a részvényeseknek.
22.000 vállalkozásra tett lakatot az adóhivatal
Huszonkétezer vállalkozásra tett lakatot április végéig az adóhivatal a számviteli beszámoló hiánya miatt - írja a Magyar Nemzet.
Hó végére megrántották az USA piacokat is
A globálisan mutatkozó piaci optimizmust kihasználva emelkedéssel zártak az USA piacok a hó utolsó kereskedési napján, azonban ez nem volt elegendő ahhoz, hogy havi szinten teljesen eltűnjenek a veszteségek.
A hivatalos adatok alapján is lassult a kínai feldolgozóipar lendülete
A kínai feldolgozóipar hivatalos teljesítménymutatója májusra 52,0 pontra romlott az áprilisi 52,9 pontról, 27-ik hónapja jelezve - ezúttal lassuló - javulást egyik hónapról a másikra, a mutatót kezelő kínai logisztikai és beszerző szövetség (CFLP) szerdai közlése szerint. A szervezet a kínai statisztikai hivatal megbízásából és számára készíti e mutatót.
Devizapiac - A világpiaci fejlemények határozzák meg a forint sorsát
London, 2011. június 1., szerda (MTI/Dow Jones) - Szerda reggel a forint 266,31/euró volt vételi oldalon, hajszállal jobb a keddi késői 266,33/eurónál. A svájci frankkal szemben 216,34/franknál tartott, 0,12 százalékkal erősebben a kedd estinél.
Visszatér-e a globális infláció?
A világgazdaság számos gonddal küszködött az elmúlt években, de sokak számára úgy tűnt, hogy a globalizáció legalább egy veszélyt kiküszöbölhet: az ipari termelés és számos szolgáltatás alacsonyabb bérszínvonalú országokba történő tömeges "kitelepítésével" világszerte csillapult az infláció.
Profi segélycsalási módszerek
"Nem ablakpucoláshoz használok létrát, csak a hátfájásom kezelésére cipelem" - többek közt ezzel próbálta megcáfolni, hogy feketén dolgozik egy munkanélküli-segélycsa(po)ló brit férfi.
Hitlerék beszélni és olvasni tanítottak kutyákat
Beszélni és olvasni tanítottak kutyákat a náci Németországban a II. világháború idején, a győzelem érdekében.
A lefogyott nők szimpatikusabbak a férfiak számára, mint végig karcsú társaik
A sikeresen lefogyott nőknek több sikerük lehet a férfiaknál, mint azoknak, akik sohasem voltak elhízva - idézte egy friss kutatás eredményét a The Daily Telegraph című brit lap online kiadása.