K&H - nyugdíjpénztári rendszer bizonytalan jövője felértékeli az alternatív befektetési lehetőségeket

„A magánnyugdíj-pénztári rendszerrel kapcsolatos bizonytalanságok felerősítik az érdeklődést az egyéb hosszú távú befektetések iránt. Az emberek döntő többségének a 25-30 éves időtáv elég megfoghatatlan és nehezen tervezhető előre, ezért olyan alternatív megtakarítási lehetőségek irányában érdemes gondolkodni, amelyek hosszú, ugyanakkor még tervezhető időtávra szólnak” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
2010. 09. 23. 17:10
Megosztás:

A befektetőket kereső vállalkozásokat is segíti az ITD Hungary

Budapest, 2010. szeptember 23., csütörtök (MTI) - A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) külgazdasági tevékenységének támogatását kiemelt feladatának tekintő ITD Hungary Zrt. munkájának homlokterében korábban elsősorban a kkv-k exportjának elősegítése állt, az ügynökség új stratégiája azonban már a befektetőket kereső vállalkozások támogatására is nagyobb figyelmet fordít - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.
2010. 09. 23. 17:02
Megosztás:

Németország csökkentette állampapír-kibocsátási terveit

Az euróövezet számos országával ellentétben Németországban csökken a hitelfelvételi igény: a német kormány, a dinamikus gazdasági növekedés nyomán, csütörtökön visszavett negyedik negyedéves kibocsátási terveiből.
2010. 09. 23. 16:50
Megosztás:

Megtorpant a forint erősödése

A vártnál rosszabbnak bizonyult euróövezeti makrogazdasági adatok fékezték le az euró erősödését csütörtökön, negatív korrekcióra kényszerítve a forintot is: az eurót délután háromnegyed ötkor az eurót 279,96 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a szerda délutáni 278,70 forinttal és a csütörtökre virradóra a nemzetközi kereskedelemben tartott 279,41 forinttal.
2010. 09. 23. 16:45
Megosztás:

A szerb-magyar gazdasági kapcsolaton lehet még javítani

Szeged, 2010. szeptember 23., csütörtök (MTI) - Jónak mondható a gazdasági kapcsolat Magyarország és Szerbia között, nagyon sokat fejlődött az utóbbi időben, azonban messze elmarad attól, amilyen lehetne - mondta Szatmáry Kristóf, az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának fideszes alelnöke csütörtökön Szegeden a Magyar-Szerb Kereskedelmi és Iparkamara szakmai találkozójának szünetében az MTI-nek.
2010. 09. 23. 16:41
Megosztás:

Mérsékelten reményt keltő makroadat az USA-ból

A várakozásokat meghaladó mértékben nőtt a Conference Board amerikai gazdaságkutató intézet amerikai gazdaságra vonatkozó augusztusi összetett konjunktúramutatója (leading economic index).
2010. 09. 23. 16:30
Megosztás:

Nagyot esett a Copart árfolyama

A Copart cég online aukciós és remarketing szolgáltatásokat nyújtanak az Egyesült Államok, Kanada és az Egyesült Királyság területén. Ez utóbbi országban a cég biztosítótársaságoktól vesz meg eszközöket maradványértéken és internetes aukció keretében értékesíti ezeket. A cég viszont nagy mozgással kezdte a mai kereskedést.(Solar Capital)
2010. 09. 23. 16:25
Megosztás:

USA - Felpattant a mélypontról a használt ingatlan értékesítések száma

A National Association of Realtors ma nyilvánosságra hozott, szezonálisan kiigazított adatok alapján az USA-ban augusztus hónap folyamán a használt ingatlan értékesítések száma a júliusi elképesztő 27,2 százalékos csökkenés után 7,6 százalékkal 4,13 millió egységre emelkedett a felülvizsgált júliusi 3,84 millió egységről, ugyanakkor 19 százalékkal elmarad az előző év hasonló időszakában mért 5,10 millió egységtől.
2010. 09. 23. 16:14
Megosztás:

A lengyel jegybank kamatemelést fontolgatott augusztusban

A lengyel központi bank monetáris tanácsa az alapkamat 50 bázispontú emelését is fontolgatta augusztusi kamatdöntő ülésén, de végül a szinten tartásról döntött - derül ki a kamatdöntő fórum csütörtökön ismertetett jegyzőkönyvéből.
2010. 09. 23. 16:03
Megosztás:

Kedvező adatok USA-ból (SolarCapital)

2010. 09. 23. 16:03
Megosztás:

Folytatódik a tegnapi csökkenés az USA piacokon

Csökkenéssel nyitottak az amerikai részvénypiacok, így folytatódott a tegnap megindult csökkenés, amely öt napnyi emelkedésnek vetett véget. A befektetők hangulatára negatívan hatott, hogy az eurózóna üzleti aktivitása szeptemberben a vártnál nagyobb mértékben csökkent. Mindez pedig újraélesztette régió peremére szorult országok adósságválságával kapcsolatos félelmeket.
2010. 09. 23. 15:53
Megosztás:

Románia megkapta az uniós hitel utolsó részletét

Az Európai Bizottság csütörtökön jóváhagyta Románia számára a korábban megítélt ötmilliárd eurós uniós hitelcsomag utolsó, 1,15 milliárd eurós részletét.
2010. 09. 23. 15:40
Megosztás:

Drágul jövőre a szlovák autópálya-matrica

Jövőre jelentősen drágulnak a személyautók számára a szlovák autópálya-matricák: míg jelenleg az éves matrica 36,5 euró, ezért jövőre már 50 eurót kell fizetni.
2010. 09. 23. 15:15
Megosztás:

Még mindig beteg az ír gazdaság

Továbbra is recesszióban van az ír gazdaság, a második negyedévben 1,2 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) az előző negyedévhez képest.
2010. 09. 23. 15:04
Megosztás:

További mínuszok az amerikai munkanélküliségi adat nyomán

Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten a várakozásokkal ellentétben 12.000 fővel 465.000 főre emelkedett az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 453.000 főről. Az előzetes elemzői várakozások 455.000 főre történő emelkedéssel számoltak.
2010. 09. 23. 14:45
Megosztás:

Csak a 3 éves papírokat vitték a nem-versenyző tenderen

Az előző aukció kiemelkedő túljegyzésénél kisebb, de így is két és félszeres volt a kereslet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján a megszokott 50 milliárd forint értékben kínált 3, 5 és 10 éves államkötvényekre.
2010. 09. 23. 14:38
Megosztás:

Megint lefordult az ellenállásról az EuroStoxx50

A kritikus ellenállás szinteknél elbizonytalanodtak a részvényindexek, köztük az EuroStoxx 50 is. Miután jó néhány napig oldalazott a 2800-as ellenállás mentén, megnövekedett a volatilitás és ezzel összhangban lefordult az árfolyam is. Ma ismét 1% körüli mínuszban mozog a határidős termék és letörte az emelkedő trendvonalat. Ha alatta is zár, akkor az enyhébben emelkedő trendvonal lesz a célszint 2630 környékén. (Solar Capital)
2010. 09. 23. 14:25
Megosztás:

Franciaország is lesz bankadó

A franciaországi pénzintézetek legkockázatosabb tevékenységeire jövőre újfajta adót vezet be a francia kormány, amelyből 2011-ben 504 millió euró bevételre számít - mondta a Les Échos című gazdasági napilapban csütörtökön megjelent interjúban Christine Lagarde gazdasági miniszter.
2010. 09. 23. 14:20
Megosztás:

Még jövőre is zsugorodhat a román gazdaság

A román hazai össztermék (GDP) jövőre is csökkenhet az idei hanyatlás után - vélte a román központi bank elnökének a tanácsadója csütörtökön.
2010. 09. 23. 14:10
Megosztás:

Az üzleti modell miatt sikeres az RFV Romániában

A megfelelő méret, az erős tőkehelyzet, az energetikai integráció, a helyi piac, az energiamix és az erős tőkehelyzet az RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató romániai sikerének titka - jelentette ki Kassai Ákos vezérigazgató csütörtök egy budapesti sajtóbeszélgetésen.
2010. 09. 23. 13:59
Megosztás: