Kirobbanó formában a BÉT - Havi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 369,63 pontos, 1,60 százalékos emelkedéssel egyhavi csúcson, 23.415,34 ponton zárt hétfőn.
2010. 09. 13. 18:15
Megosztás:

NIF: rendelkezett hulladéklerakási engedéllyel a kivitelező Velencén

Budapest, 2010. szeptember 13., hétfő (MTI) - Érvényes megállapodás alapján helyezte el a kivitelező a Tárnok-Székesfehérvár vasútvonal felújításakor keletkezett hulladékot Velencén az önkormányzat tulajdonában és egy piaci szereplő üzemeltetésében lévő területen - közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra (NIF) Zrt. hétfőn.
2010. 09. 13. 17:50
Megosztás:

Világszerte drágultak a szállodák

London, 2010. szeptember 13., hétfő (MTI/APA) - Hét egymást követő negyedév csökkenése után az idei második negyedévben emelkedtek először a szállodai árak világszerte: átlagosan 2 százalékkal mentek feljebb az árak az egy évvel korábbihoz képest - tette közzé az Expedia-csoporthoz tartozó Hotels.com. Az első negyedévben még stagnáltak, illetve csökkentek az árak.
2010. 09. 13. 17:40
Megosztás:

RÖVIDHÍR - A nyugat-európai értéktőzsdék megint fölfelé tartanak

London, Frankfurt, Párizs, 2010. szeptember 13., hétfő (MTI) - A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn visszatértek az emelkedő pályára, a pénteki megtorpanás után.
2010. 09. 13. 17:38
Megosztás:

Górcső alatt a görög teljesítés a hitelért cserébe FRISSÍTETT (új:átutalt hitelrészlet)

Athén, 2010. szeptember 13., hétfő (MTI/AP) - Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői hétfőtől két héten át vizsgálják, hogy az athéni kormány betartja-e a 110 milliárd dolláros hitelprogram feltételeit. Az előző, sikeres felülvizsgálat alapján hétfőn átutalták a Görögországnak járó esedékes hitelrészlet nagyobbik hányadát.
2010. 09. 13. 17:26
Megosztás:

Raiffeisen Bank - forintbetéti kamatok

2010. szeptember 13., hétfő (MTI-ECO) -
2010. 09. 13. 17:24
Megosztás:

Raiffeisen Bank - forintbetéti kamatok

2010. szeptember 13., hétfő (MTI-ECO) -
2010. 09. 13. 17:24
Megosztás:

Áramárverés a debreceni energoexpón

Debrecen, 2010. szeptember 13., hétfő (MTI) - Áramárverést rendeznek a szeptember 21-e és 23-a között megrendezésre kerülő debreceni energoexpón - közölte Vaszkó Gábor, a nemzetközi energetikai szakkiállítást és konferenciát rendező V-Trade Kiállítások Kft. projektmenedzsere hétfőn sajtótájékoztatón Debrecenben.
2010. 09. 13. 17:18
Megosztás:

Munkanélküliségi biztosítás - közös megegyezésnél nem fizet a biztosító

Budapest, 2010. szeptember 13., hétfő (MTI) - A biztosító nem fizet annak, aki „közös megegyezéssel” válik meg a cégétől, hiába van érvényes, munkanélküliség támogatásra szóló biztosítása az ügyfélnek - hívja fel a figyelmet a CLB Biztosítási Alkusz Kft. és a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete hétfői, közös közleményében.
2010. 09. 13. 17:12
Megosztás:

RÖVIDHÍR - Londoni elemzők: biztató a magyar kormány retorikai fordulata

London, 2010. szeptember 13., hétfő (MTI) - Biztatónak nevezik a költségvetéssel kapcsolatos legutóbbi magyar kormányzati nyilatkozatokat új értékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik azonban nem várják konkrét intézkedési tervek bejelentését az októberi helyhatósági választások előtt.
2010. 09. 13. 17:02
Megosztás:

Újabb céget vásárol fel a Hewlett-Packard

Tovább folytatja bevásárló körútját a Hewlett-Packard (HP): a világ legnagyobb informatikai vállalata hétfőn bejelentette, hogy megállapodott a biztonsági szoftvereket fejlesztő ArcSight nevű cég megvételéről.
2010. 09. 13. 16:55
Megosztás:

Osztrák lap a három százalék alatti jövő évi hiánycélról szóló bejelentésről

A három százalék alatti jövő évi hiánycélról szóló múlt heti bejelentés hatását vizsgálta hétfői konjunktúra-elemzésében a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági lap.
2010. 09. 13. 16:50
Megosztás:

BUX: 23.415,34 pont, +1,60 százalék záráskor

Budapest, 2010. szeptember 13., hétfő (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 369,63 pontos, 1,60 százalékos emelkedéssel, 23.415,34 ponton zárt hétfőn.
2010. 09. 13. 16:44
Megosztás:

Gyorsult Bulgáriában az infláció

Bulgáriában 2,7 százalékra nőtt az augusztusi tizenkét havi infláció a júliusi 2,4 százalékról - közölte az ország statisztikai hivatala hétfőn.
2010. 09. 13. 16:36
Megosztás:

Örül a piac a törökországi népszavazás eredményének

Isztanbul, 2010. szeptember 13., hétfő (MTI/Dow Jones) - Rekordmagasságokat ért el a török értéktőzsde mértékadó mutatója az XU100-index azok után, hogy a vasárnapi népszavazáson a vártnál magasabb aránnyal, 58 százalékos többséggel támogatta Törökország lakossága a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) által beterjesztett alkotmánymódosítást.
2010. 09. 13. 16:16
Megosztás:

Mégis megépül a sávolyi motorpálya?

Egy magyar vállalkozásokból álló konzorcium fejezné be a sávolyi motorversenypálya építését, az üzemeltetés viszont továbbra is a spanyol érdekeltségű Balatonring Kft. birtokában maradna - értesült a Napi Gazdaság.
2010. 09. 13. 16:15
Megosztás:

Változatlan a forint árfolyama az euróhoz képest

Budapest, 2010. szeptember 13., hétfő (MTI) - Hétfőn délután háromnegyed négykor 283,34 forintot ért egy euró a bankközi devizapiacon a hétfő délelőtti 283,30 forint után.
2010. 09. 13. 16:07
Megosztás:

GAZDASÁGI HÍREK RÖVIDEN (1. rész)

Budapest, 2010. szeptember 13., hétfő (MTI) -
2010. 09. 13. 16:05
Megosztás:

Kínai-magyar ügyvédi iroda Budapesten

Budapest, 2010. szeptember 13., hétfő (MTI) - A kínai cégek magyarországi, illetve a magyar cégek kínai gazdasági, beruházási tevékenységét fogja segíteni az a kínai-magyar ügyvédi iroda, amelyet hivatalosan hétfőn alapítottak, és megkezdte tevékenységét a magyar fővárosban.
2010. 09. 13. 15:59
Megosztás:

2,75% helyett már 3,4%-os lengyel gazdasági bővüléssel számol az EU

Felfelé módosította az Európai Bizottság a lengyel gazdaság idei növekedéséről szóló előrejelzését hétfőn, e szerint a GDP várhatóan 3,4 százalékkal bővül az idén, miközben a bizottság korábban még csak 2,75 százalékos növekedést várt.
2010. 09. 13. 15:45
Megosztás: