Ma is az erősödés felé hajlik a forint jegyzése

Javuló befektetői hangulatban erősödött a forint hétfőn délelőtt, az euró 283,90 forint volt a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 284,04 forint után.
2010. 09. 13. 10:22
Megosztás:

Megkezdődött a Malév pilótáinak figyelmeztető sztrájkja

Kétórás figyelmeztető sztrájkot kezdtek a Malév pilótái hétfőn délelőtt 10 órakor, ezért kisebb késések várhatók - tájékoztatta az MTI-t Óvári Tamás, a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke.
2010. 09. 13. 10:10
Megosztás:

Meredeken zuhan a kakaó ára

Pénteken ismét nagy pofont kapott a kakaó és jókora mínuszban 2624-nél zárta a hetet. Ezzel letörte a 2700-nál tapasztalt támaszszintet és a napi minimum közelében fejezte be a kereskedést. Innen a következő támasz 2514 környéke, majd pedig 2449. (Solar Capital)
2010. 09. 13. 09:59
Megosztás:

Magasan kezdi a hetet a határidős S&P

Továbbra is a sávban mozog az S&P határidős termékének az árfolyama. Az 1040-es támaszról erőteljes felpattanás következett, amelynek a lendülete úgy tűnik még mindig tart. Ebben az esetben, az 1127.5-1130-as ellenállás zónát kell figyelni, ez komoly erőpróba lesz az árfolyamnak. Ha sikerül a kitörés, akkor 1175 a célszint. (Solar Capital)
2010. 09. 13. 09:45
Megosztás:

Belehúztak nyitásban a nyugat-európai indexek

Erősödő indexekkel nyugtázták nyitáskor az európai tőzsdék a hét végén elfogadott Bázel III pénzügyi szabályrendszert, ami a vártnál hosszabb időt adott a bankoknak a korábbinál szigorúbb tartalék előírásokhoz való alkalmazkodásra.
2010. 09. 13. 09:30
Megosztás:

Index emelkedés az ázsiai tőzsdéken - Tokió +0,89 százalék

Tokió, 2010. szeptember 13., hétfő (MTI/Reuters/Dow Jones/AP/dpa/Kyodo) - Tokió index-erősödéssel zárt hétfőn, miközben a többi ázsiai tőzsdeindex is nyereségben járt a tokiói zárás idején, főként a hétvégi kínai gazdasági adatok által keltett optimizmusnak köszönhetően.
2010. 09. 13. 09:27
Megosztás:

Korrigálhat az USD/JPY árfolyam

A hét folyamán többször is 84.00 alatt járt a jegyzés, de pénteken zárásra, sikerült feltolni az árfolyamot. Jelenleg pont a csökkenő trendvonalnál mozog, ezért kiváltképp fontos figyelni a következő napok eseményeit. Ha most sikerül megmaradni 84 felett, akkor esély nyílik egy egészségesebb korrekcióra, első ízben 86-ig. (Solar Capital)
2010. 09. 13. 09:20
Megosztás:

Erős emelkedéssel nyitott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 298,22 pontos emelkedéssel, 23.343,93 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 1,29 százalékkal erősödött.
2010. 09. 13. 09:15
Megosztás:

Brutálisan emelkedett júliusban a gyümölcs és zöldség termelői ára

Az előző négy havi csökkenés után júliusban jelentősen, 12,8 százalékkal emelkedett az agrártermékek termelőiár-szintje az előző év azonos időszakához képest, míg január-júliusban 5 százalékkal voltak magasabbak az árak az egy évvel korábbinál, ami a növényi termékek árszínvonalának 9,7 százalékos növekedéséből, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 2,0 százalékos csökkenéséből adódott. - olvasható a KSH ma közzétett jelentésében.
2010. 09. 13. 09:10
Megosztás:

2014-15-re már jöhet az euró?

Varga Mihály szerint az euró bevezetésének feltételei 2014-15-re biztosan megvalósulnak, a Miniszterelnökség államtitkára hétfőn reggel a Magyar Televízió reggeli műsorában nyilatkozott.
2010. 09. 13. 08:45
Megosztás:

Richter - irány az 50.000 Ft-os szint!?

Pénteken méretes korrekciót láthattunk a Richter piacán: a nagyobbik gyógyszeripari részvény 3,1%-kal csökkent és 46.805 forinton fejezte be a kereskedést. Technikai elemzésünkben a várható folytatást tekintjük át.
2010. 09. 13. 08:45
Megosztás:

A banki papírok húzhatják az európai indexeket

Pozitív nyitást várnak a főbb európai tőzsdéken hétfőn, követve a kínai makrogazdasági adatok hatására emelkedésnek indult ázsiai tőzsdéket, a lendületet erősítheti, hogy a hét végén elfogadták a Bázel III nemzetközi pénzpiaci szabályrendszert.
2010. 09. 13. 08:31
Megosztás:

MOL részvény kilátások - továbbra is felfelé mutat

A Mol számára kedvező hír volt, hogy a kormány megerősítette: tárgyalnak Oroszországgal a Surgutneftegas (Szurgutnyeftyegaz) kezében lévő 21,2 százaléknyi Mol-részvényről. Az olajrészvény a héten 3,50 százalékkal drágult, 22.150 forinton fejezte be a kereskedést pénteken. Nézzük, a technikai elemzés, mit mutat a várható folytatást tekintetében.
2010. 09. 13. 08:22
Megosztás:

Erősödést mutat az euró és a forint is

Hétfő reggelre erősödött az euró a nemzetközi kereskedelemben, vele párhuzamosan a forint is.
2010. 09. 13. 08:20
Megosztás:

OTP részvény elemzés - nyögvenyelős emelkedés, mi lesz ebből?

A svájci frank erősödése minden pénzügyi piacokon zajló folyamat közül a legfontosabb Magyarország számára, ennek folytatódása, vagy komoly korrekciójának elmaradása erős nyomást gyakorolna minden magyar eszköz piacára. A részvények közül elsősorban az OTP árfolyamára hat negatívan a frank erősödése, emiatt ugyanis tovább romolhat a bank hitelportfóliójának minősége.
2010. 09. 13. 08:07
Megosztás:

BUX kilátások - kemény ellenállásba ütközött

A BÉT részvényindexe, a BUX a múlt héten 173,81 ponttal, 0,76 százalékkal emelkedett, 23.045,71 ponton zárt pénteken. A vezető részvények közül az OTP-nek és a Richternek csökkent az árfolyama, a többi blue chip nyereséggel zárta a hetet, a legnagyobb, 3,5 százalékos emelkedést a Mol-részvények érték el. Elemzésünkben a várható folytatást kutatjuk.
2010. 09. 13. 07:48
Megosztás:

Hatalmas lendülettel emelkednek az ázsiai piacok

Megugrottak az ázsiai részvénypiacok hétfőn a vártnál jobban alakuló pénteki amerikai nagykereskedelmi készletadat, valamint a hétvégén publikálásra kerülő kínai ipari termelési adatnak köszönhetően.
2010. 09. 13. 07:45
Megosztás:

Véglegesítették a bankpiac új világrendjét meghatározó Bázel III. szerződést

A legerősebb gazdaságok jegybankjainak és felügyeleti intézményeinek vezetői vasárnap elfogadták a Bázel III.-nak nevezett nemzetközi pénzpiaci megállapodás sarokpontjait.
2010. 09. 13. 07:28
Megosztás:

Figyelmeztető sztrájkot tartanak hétfőn a Malév pilótái

Figyelmeztető sztrájkot tart a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete hétfőn 10 és 12 óra között, ezzel egy időben a Malév pilótái előre bejelentett demonstrációt tartanak a Ferihegyi repülőtér 1-es terminálja előtt - közölte az érdekvédelmi szervezet vasárnap az MTI-vel.
2010. 09. 13. 07:07
Megosztás:

Áll a bál a sanghaji Expo projekt körül

A sanghaji Expo projekttel összefüggésben kizárólag gyanúsítgatások, nem bizonyított állítások "merültek fel" - közölte a Genexpo 2010 Kft. vasárnapi közleményében, amelyben cáfolta a Varga Mihály államtitkár által vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság jelentésében szereplő, a céggel, illetve a projekttel kapcsolatos megállapításokat.
2010. 09. 13. 06:49
Megosztás: