RÖVIDHÍR - Tőzsde - Emelkedéssel nyitott New York
New York, 2010. szeptember 13., hétfő (MTI) - Emelkedéssel nyitottak hétfőn a New York-i tőzsde vezető mutatói.
Közelednek az álláspontok a Malév pilótákkal folytatott tárgyaláson
Budapest, 2010. szeptember 13., hétfő (MTI) - Közelednek az álláspontok a Malév menedzsmentje és a pilóták között kedden 14 órakor kezdődött tárgyaláson - tudta meg az MTI a légitársasághoz közelálló forrásból.
Románia vártnál jóval kevesebb kincstárjegyet értékesített
Bukarest, 2010. szeptember 13., hétfő (MTI/Dow Jones) - Románia a tervezettnek csupán a harmadát adta el 12 hónapos kincstárjegyeiből hétfőn. A szakértők ezt a pénzügyminisztériumnak azzal a korábbi döntésével indokolták, hogy a kötvény hozama semmiképpen sem haladhatja meg a hét százalékot.
Hamvas István a paksi atomerőmű vezérigazgatója
Hamvas István korábbi műszaki vezérigazgató-helyettest nevezték ki a Paksi Atomerőmű (PA) Zrt. vezérigazgatójává a főtulajdonos Magyar Villamos Művek Zrt. kezdeményezésére összehívott rendkívüli közgyűlésen, hétfőn.
Eurókötvény kibocsátásra készül Lengyelország
Lengyelország 1 milliárd euró értékben dob piacra eurókötvényt még szeptemberben - közölte az ország egyik pénzügyminiszter-helyettese.
Megint Görögországban vizsgálódik az EU és az IMF
Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői hétfőtől két héten át vizsgálják, hogy az athéni kormány betartja-e a 110 milliárd dolláros hitelprogram feltételeit.
Jó hangulatban lendületesen emelkedik a BUX
Nem akar lemaradni a hazai piac az Európában tapasztalható emelkedésről, melyet a hétvégi események váltottak ki. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 298,22 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
Magyarországon bővíti K+F tevékenységét a Nokia
Budapestet választotta globális vasúti kommunikációs központja székhelyéül a Nokia Siemens Networks, és ezzel az idén 100 fővel bővül a finn vállalat kutatás-fejlesztési központja - közölte Ésik Róbert, a társaság magyarországi ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
14:00 órától újraindul a KEG részvényeinek kereskedése
Felfüggesztették a KEG részvények kereskedését hétfőn 13 órakor a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
Háttérbe szorulnak az ipari országok a világgazdaságban
A pénzügyi válság és az azt követő recesszió egyik hatásaként gyorsuló ütemben csökken a fejlett ipari térség súlya a világgazdaságban, és ugyanilyen ütemben nő a nagy feltörekvő gazdaságok részesedése a globális termelésből - áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző központ hétfőn kiadott új tanulmányában.
Ezen a héten is drágul az üzemanyag ára
Emeli 5 forinttal a 95-ös benzin és szintén 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Szárnyal a német gépipar - a szakmai szervezet is így látja
A VDMA német gépipari szakmai szervezet a német gazdasági növekedés alakulására tekintettel megduplázta az ágazat teljesítményének idei bővülésére vonatkozó előrejelzését.
Milyen hatással lehet a hétvégén elfogadott új bázeli szabályozás?
A bankszektor új szabályai biztonságosabbá és stabilabbá teszik a pénzintézetek működését, és megakadályozzák a túlzott kockázatvállalást - summázható a szakértők véleménye a hétvégén elfogadott Bázel III. néven ismert új rendszerről.
Miért is demonstráltak a Malév pilótái?
Mintegy száz, szolgálatban nem lévő Malév-pilóta demonstrált hétfőn délelőtt a kétórás figyelmeztető sztrájk félidejében Ferihegyen, törvényes munka- és pihenőidőt követelve.
Véget ért a Malév pilótáinak figyelmeztető sztrájkja
Befejeződött hétfőn délben a Malév pilótáinak tíz órakor kezdődött, kétórás figyelmeztető sztrájkja - tájékoztatta az MTI-t Óvári Tamás, a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke.
Vállalkozók is foglalkoztathatnak közcélú munkásokat
A közcélú munkában résztvevőket is foglalkoztathatnak hamarosan azon vállalkozások, amelyek részt vesznek az árvíz sújtotta településeken az újjáépítésben, helyreállításban - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádszentandráson hétfői sajtótájékoztatóján.
1 százalékra mérséklődött a szlovák infláció
Az elemzői várakozásoknál kisebb inflációt mértek Szlovákiában, a fogyasztói árak 1,0 százalékkal haladták meg augusztusban az egy évvel korábbit, szemben a várt 1,2 százalékkal.
Megint falba ütközött a szójabab árfolyama
Megállt a szójabab emelkedése, 1050 felett ismét az eladók bizonyultak erősebbnek és határozottan lepattant az árfolyam az ellenállásról. A legközelebbi támasz az emelkedő trendvonal, ami 1020-1025 környékén állíthatja meg az esést. Felfelé, ha sikerül 1050 felett megkapaszkodnia, akkor 1075 a következő célszint. (Solar Capital)
Európai Bizottság - vártnál nagyobb gazdasági növekedés várható az EU-ban
A korábban vártnál jobban alakul az Európai Unió gazdasági növekedése, és idén átlagosan megközelíti az 1,8 százalékot - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.