Kartellgyanús esetet vizsgál a GVH
Kartellt gyanít a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) két, a FŐTÁV Zrt. egy 2009-ben kiírt közbeszerzésén indult két cég, a TECHEM Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. és a DH-SZERVIZ Debreceni Hőszolgáltató Szerviz, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. között - közölte a versenyhivatal csütörtökön az MTI-vel.
Meredeken drágul a rizs
A júniusi mélypont óta több mint 40%-ot emelkedett a rizs határidős árfolyama. Gyakorlatilag a mélypont óta folyamatos az emelkedés, eddig két kisebb korrekció volt mindössze a termékben. Az elmúlt napokban átlépte az esés 61,8%-os korrekciós szintjét és tovább száguld felfelé, ezáltal is alátámasztva az emelkedő trendet. (Solar Capital)
Felfelé módosított eredményvárakozások a Caterpillar-nál
A Caterpillar, a világ vezető építőipari erőgépgyártója a vártnál nagyobb harmadik negyedévi adózott eredményről számolt be csütörtökön. A cég egyben javított idei eredményvárakozásán, az építőipari és bányaipari berendezései iránt mutatkozó erős globálisan kereslet hatására.
Megugrott a Nokia árfolyama a negyedéves eredmény láttán
Csütörtökön a Nokia árfolyama több, mint 8 százalékot emelkedett, az erős harmadik negyedéves eredménye és a bejelentett rekonstrukciós tervének nyomán, amely közel 1800 fős leépítéshez vezet.
Stagnáló MNB kamatszintre számítanak az elemzők
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának hétfői kamatdöntő ülésén sem változik a jelenleg 5,25 százalékos alapkamat - erre a következtetésre jutott 27 elemző megkérdezése után e havi felmérésében a Reuters.
Újra megpróbálkozhat a kitöréssel az EURJPY
A hónap elején már volt egy kitörési próbálkozás az EURJPY árfolyamában, de akkor visszacsúszott a jegyzés a korábbi sávba 114 alá. Ám ahelyett, hogy elindult volna a sáv aljára, most ismét felfelé próbálkozik a devizapár. Az ellenállás szintet érdemes a múltkori sikertelen kitöréshez igazítani, ez alapján 116 feletti zárás esetén van lehetőség egy újabb kitörési próbálkozásra.(Solar Capital)
Könyörtelenül szigorú az IMF Romániával szemben
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) álláspontja szerint minden újabb intézkedésjavaslatnak illeszkednie kell a román kormánnyal közösen megállapított, 2011-re érvényes 4,4 százalékos államháztartási hiányértékbe - jelentette ki Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője.
Újra csúcsokat dönget a kávé ára
A szeptemberi csúcsot követően a kávé megcsinálta a 38.2%-os korrekcióját és most ismét ott van a korábbi csúcs közelében. Az utóbbi két napban igen nagyot emelkedett, de szüksége lesz még a lendületre, mert különösen fontos, hogy tovább tudjon lépni az előző csúcson. Az emelkedő trend tehát tovább él a termékben, egy újabb kitöréssel pedig további tér nyílna meg számára felfelé. (Solar Capital)
Privatizálják az isztanbuli Boszporusz hidakat
Befejezte a török legfelső privatizációs testület (ÖYB) mintegy 2 ezer kilométernyi autópálya, valamint a Boszporusz-szorost átívelő két isztanbuli híd privatizálásának előkészítését - jelentette csütörtökön az angol nyelvű Hürriyet Daily News, törökországi napilap.
ING - 'elvárható áldozat' a magán-nyugdíjpénztári átutalások felfüggesztése
Az ING Investment Management magyarországi és romániai vezérigazgatója szerint a magán-nyugdíjpénztári átutalások felfüggesztése "kizárólag abban az esetben elvárható áldozat a pénztártagoktól, ha garanciát vállal a kormány a pénzbeli kompenzációra". Az intézkedésnek az ING szerint nem lesz drámai hatása az állampapírpiacra.
Notebookokkal erősít az Apple
Az iPhone és az iPad sikere után az Apple a világ legvékonyabb notebookjaként bemutatott MacBook Air frissítésével és új operációs rendszerrel kíván erősíteni a személyi számítógépek piacán.
Táblázat - Overnight bankközi forint kamatláb - HUFONIA
Budapest, 2010. október 21., csütörtök (MTI-ECO) -
Erős negyedévet zárt a Danone
Jelentős, éves összehasonlításban 15 százalékos bevételnövekedést jelentett a harmadik negyedévre a francia élelmiszeripari óriás Danone; a vártnál kedvezőbb eredményeket a fejlődő piacokon megnőtt tejipari eladások táplálták.
Nagy volt a tolongás a mai kötvényaukción
Csaknem háromszoros túljegyzés mellett az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a meghirdetettnél 10 milliárd forinttal több, összesen 60 milliárd forintnyi 3, 5 és 10 éves államkötvényt értékesített csütörtöki aukcióján; a két hosszabb kötvény iránt ugrott meg a kereslet.
A dm drogerie markt forgalma stagnált, a különadó évi 140 millió forint
A dm drogerie markt forgalma a 2010 szeptember végén zárult 2009/10-es üzleti évben 230 millió euró volt, hasonló az előző évihez, eszerint a hétfőn hozott törvény évi 140 millió forint különadót ró a cégre.
Év végére már magára találhat a hazai kiskereskedelem
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) arra számít, hogy az év végén a tavalyinál többet költenek a vásárlók az üzletekben, szolgáltató helyeken, miután a legfrissebb statisztikai adatok azt mutatják: megállt a kiskereskedelmi fogyasztás korábbi visszaesése.
Rendkívül magabiztos a német kormány a gazdaságot érintően
A német kormány 3,4 százalékos gazdasági növekedésre számít az idei évben, ez több mint kétszerese a korábbi előrejelzésben várt ütemnek - jelentette be Rainer Brüderle szövetségi gazdasági miniszter csütörtökön Berlinben.
PSZÁF - súlyos jogsértések a Dimenzió Egészségpénztárnál
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a Dimenzió Egészségpénztárnál folytatott átfogó vizsgálatban súlyos jogsértéseket tárt fel, amelyek miatt a felügyelet több millió forintos intézményi és személyi bírságot is kiszabott, emellett közgyűlés összehívására kötelezte az egészségpénztárt , és kezdeményezte a vezető tisztségviselők felmentését - közölte a PSZÁF csütörtökön az MTI-vel.
BUX (köztes 1): 23.673,89 pont, +0,19 százalék 11.30 órakor
Budapest, 2010. október 21., csütörtök (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 53,28 pontos nyitás után enyhén csökkent csütörtökön délelőtt.
Fordultak a piacok Európában a kedvező vállalati hírek hatására
Csökkenéssel kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék, de a kereskedés első órái után - kedvező céges hírek hatására - az indexek már emelkedőre fordultak.