Sorban a második pofonját kapta az USA részvénypiaca
A DJIA index 0,91 ponttal, azaz 0,01 százalékkal 12.806,45 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutató 4,71 ponttal, vagyis 0,35 százalékkal 1356,51 pontra mérséklődött. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 22,46 ponttal, azaz 0,78 százalékkal volt kisebb, mint előző nap, és 2841,62 ponton zárt.
A Sears Holding részvényei több mint 9 százalékkal estek azt követően, hogy a vállalat bejelentette: az első negyedévben veszteséget könyvelt el. Paul Mendelsohn, a Windham Financial Services vezető elemzője szerint az elmúlt időszak erős árfolyam-emelkedése után a kereskedők nyereségeik realizálására és portfolióikat átalakítására törekednek. Kiemelte, hogy a nyersanyagipari részvények túlárazottnak tűnnek, így ebben a szektorban csökkenhetnek a papírok árfolyamai. Hangsúlyozta azonban, hogy a piaci visszaesése átmeneti lehet, és hosszabb távon továbbra is pozitív irányadó trend várható.
Az energia szektor volt a leginkább érintett a csökkenésben, miután meredeken, 2,2 százalékkal 111,05 dollárra csökkent az olaj árfolyama. A Chevron részvénye 2 százalékkal csökkent, a ConocoPhilips árfolyama több mint 4 százalékkal, míg az Exxon Mobil 1,5 százalékkal zuhant. A technológiai részvényekkel zsúfolt Nasdaq indexet a Sears Holdings részvénye húzta le. A vállalat jegyzése 10 százalékkal csökkent, miután a bevétele a legutóbbi negyedévhez képest közel 4 százalékkal csökkent.
A nap nyertese az Alcoa volt, amely 3,3 százalékkal erősödött, miután piaci források szerint Rio Tinto a társaság felvásárlására készül. Jól szerepeltek a pénzügyi részvények is, a Bank of America 2,1 százalékkal, míg a JPMorgan Chase 1,64 százalékkal erősödött.
Annak ellenére estek a tőzsdeindexek, hogy a kereskedés során kedvező makrogazdasági jelentés is napvilágot látott. Az amerikai kereskedelmi minisztérium keddi tájékoztatása szerint márciusban, immár az ötödik egymást követő hónapban nőttek az amerikai gyáripari megrendelések. A márciusi gyáripari megrendelések 3,0 százalékkal 462,91 milliárd dollárra nőttek februárhoz képest, amikor 0,7 százalék volt a bővülés. A szakértők szerényebb, 2,0 százalékos növekedést vártak márciusra.
A júniusi szállítású arany árfolyama 24,50 dollárral, 1.532,40 dollárra csökkent unciánként, míg a májusi szállítású ezüst jegyzése több mint 10 százalékkal 41,15 dollárra hanyatlott.