Stabilitás: a tőkefedezeti nyugdíjpillérre is szükség van
Mivel az állami nyugdíjrendszer sem képes biztos hozamokat garantálni, ezért fontos, hogy a kockázatokat megosztva a felosztó-kirovó mellett egy tőkefedezeti pillérre is támaszkodjon a nyugdíjrendszer - vonta le a Társadalomkutató Intézet (TÁRKI) 2010-ben készült tanulmánya alapján a tanulságot a Stabilitás Pénztárszövetség közleménye szerint Juhász Istvánné, a szervezet főtitkára.
Szlovákiában jövőre emelik az áfát
Szlovákiában 19 százalékról 20 százalékra emelik az áfát jövőre - az ország parlamentjének keddi döntése értelmében.
Tőzsde - New York: csökkenés zárás előtt két órával
New York, 2010. november 30., kedd (MTI/Reuters) - Gyengültek a vezető New York-i tőzsdemutatók a keddi kereskedés leállítása előtt mintegy két órával.
Estére erősödött a forint a svájci frankhoz és az euróhoz képest
Budapest, 2010. november 30., kedd (MTI/Reuters) - A forint kedd estére erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben a délutáni, illetve a reggeli szinthez képest egyaránt a nemzetközi devizapiacon.
BÉT - Korrigáltak a részvényárfolyamok
Budapest, 2010. november 30., kedd (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 418,27 pontos, 2,07 százalékos emelkedéssel, 20.639,64 ponton zárt kedden.
Az IMF 19,5 tonna aranyat adott el októberben
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 19,5 tonna (628 ezer uncia) aranyat értékesített októberben - közölte a pénzügyi szervezet kedden.
Védi Brüsszel a kohéziós EU-támogatások felhasználását
Brüsszel, 2010. november 30., kedd (MTI) - Visszautasította az Európai Bizottság kedden azokat a sajtóvádakat, hogy az elmaradottabb régiók vagy ágazatok felzárkóztatásának segítésére szánt EU-támogatásokból uniós szinten milliárdokat nem sikerül időben, vagy szabályosan felhasználni.
Az adósságválság tovább amortizálta az európai piacokat
Gyengüléssel zártak kedden a vezető nyugat-európai tőzsdék, az euró pedig tízheti mélypontra gyengült a dollárral és a svájci frankkal szemben, elsősorban az ír mentőcsomag ellenére továbbra sem enyhülő euróövezeti pénzügyi válság miatt.
Eltér a Költségvetési Tanács becslése a kormányétól nyugdíj-ügyben
A kormány becslésénél jóval kevesebb nő élhet a 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjazás lehetőségével a Költségvetési Tanács szerint: a kormány által várt 2011-es 24 ezres létszám helyett a KT csak 9.100-zal számol, és megjegyzik, mivel az intézkedés költségvetési egyenlegre gyakorolt hatása már jövőre is negatív, így nem felel meg a kötelező ellentételezési szabálynak, amelyet törvény rögzít.
Gazdaság - A tabi Flextronics vezeti a somogyi TOP 100-as listát
Kaposvár, 2010. november 30., kedd (MTI) - A somogyi vállalkozások 118,5 milliárd forint adót fizettek be 2009-ben a költségvetésbe, ami 17,3 százalékkal haladta meg az előző évit, s ezzel 1,6 százalékban járultak hozzá a költségvetés bruttó bevételeihez - derül ki a megye gazdaságát bemutató TOP 100-as kiadványból, amelyet kedden mutattak be Kaposváron.
A pénzpiacok globális szabályozásra lenne szükség 'az euró atyja' szerint
Lámfalussy Sándor, "az euró atyja", az Európai Monetáris Intézet egykori vezetője szerint a pénz- és tőkepiacok globális szabályozásra lenne szükség a későbbi pénzügyi válságok elkerülésének előmozdítása végett.
Londoni elemzők: az MNB 'ismét válságfigyelő üzemmódban
A magyarországi jegybanki kamatemelés azt jelzi, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) "ismét válságfigyelő üzemmódra" váltott, és a pénzügy-politikai szigorításnak legkevésbé az inflációhoz van köze, sokkal inkább a romló külső és belső piaci környezetet tükrözi - vélekedtek kedden londoni felzárkózó piaci elemzők.
Három napnyi esés után végre képes volt korrigálni a BÉT
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 418,27 pontos, 2,07 százalékos emelkedéssel, 20.639,64 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 24,3 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények erősödtek a hétfői záráshoz képest.
Kisebb módosításokkal terjesztette be a takarékossági csomagot az osztrák kormány a parlamentben
Pálfy M. Katalin, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 2010. november 30., kedd (MTI) - Kisebb módosításokkal terjesztette a parlament elé kedden az osztrák kormány sok ellenkezést kiváltó takarékossági csomagját.
Energiapolitika 2000 Társulat: a biomasszából hőt kell termelni
Budapest, 2010. november 30., kedd (MTI) - Az előállítás rossz hatásfoka miatt a biomasszából villamos áram helyett hőt kell előállítani, ezt pedig decentralizáltan kell megtenni, vagyis ki kell építeni a falvak biomassza távfűtését - mondta Büki Gergely professzor az Energiapolitika 2000 Társulat fórumán kedden Budapesten.
Klímacsúcs - A felmelegedés korlátozását szorgalmazza Magyarország
Budapest, 2010. november 30., kedd (MTI) - A mexikói klímacsúcson a Magyarországot képviselő delegáció a megbeszélések legfontosabb céljaként "a globális felmelegedés 2 Celsius fokban történő limitálását tartja" - közölte kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Kínai testvérvárosi delegáció Szombathelyen
Szombathely, 2010. november 30., kedd (MTI) - Szombathely számára fontos a kínai Yantával való testvérvárosi kapcsolat, és a vasi megyeszékhelynek szüksége van arra a cargo repülőtérre, amely kínai tőkével épülhetne meg Vát és Porpác között - mondta Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere a kínai testvérváros látogatásának alkalmával tartott sajtótájékoztatón kedden.
Négy százalékos növekedést ígért Oroszországnak Medvegyev
Négy százalékos növekedést ígért Oroszországnak az idei évre Dmitrij Medvegyev orosz államfő parlamenti évértékelő beszédében.
BUX: 20.639,64 pont, +2,07 százalék záráskor
Budapest, 2010. november 30., kedd (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 418,27 pontos, 2,07 százalékos emelkedéssel, 20.639,64 ponton zárt kedden.
Holnap már az Őrmester Nyrt. részvényeivel is kereskedhetünk
Szerdán vezetik be az Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. egyenként ezer forint, összesen 259,83 millió forint névértékű részvényeit a Budapesti Értéktőzsde "B" kategóriájába - közölte a tőzsde a honlapján kedden.