Világgazdaság: a GVH elutasította a gabonatermelők panaszát
Budapest, 2010. november 9., kedd (MTI) - A Világgazdaság szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem osztja a gabonatermelők aggályait, és elutasította azt a panaszt, miszerint a felvásárló cégek visszaéltek erőfölényükkel a hazai terménypiacon.
Világgazdaság: Fellegi "megoldáscsomag” nélkül utazik Moszkvába
Budapest, 2010. november 9., kedd (MTI) - Nem viszi magával az orosz fél által várt, több hazai céget és a magyarországi energiaellátást is érintő „megoldáscsomagot” Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kedden kezdődő moszkvai útjára - értesült a Világgazdaság.
Nyugtató kell? A FED pénzpumpa kockázatai
Az Európai Központi bank elnöke szerint semmi nem utal arra, hogy az amerikai Fed múlt szerdai bejelentése a dollár gyengítését célozta volna, vagyis burkoltan az amerikai exportnak nyújtott segítség.
Légitársaságokat masszíroz az Unió
Kartellezés miatt százmillió eurós nagyságrendű pénzbírsággal sújt az Európai Bizottság (EB) légitársaságokat, köztük az ágazat vezető európai szereplőit - értesült a DowJones és a Reuters.
Az elemzők szerint teljesíthető az idei hiánycél
Az államháztartás decemberi 400 milliárd forintos többlete miatt 100-120 milliárdos novemberi hiány esetén is teljesül az idei évre kitűzött 870 milliárd forintos pénzforgalmi hiány, s ezzel együtt a GDP arányos 3,8 százalékos eredményszemlélet deficit - mondták az MTI által megkérdezett elemzők hétfőn.
Túró Rudi-teszt - van rudi túró nélkül
Olyan Túró Rudi-terméket is árulnak a boltokban, amely nem tartalmaz túrót - derült ki a Tudatos Vásárlók Egyesülete tesztjéből.
Megállíthatatlan az arany szárnyalása!
Újabb csúcsra emelkedett hétfőn az arany ára, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a következő időszakban összesen 600 milliárd dollár értékben vásárol állampapírokat a gazdaság élénkítésére. A befektetők arra számítanak, hogy az ösztönzőcsomag felhajtja az inflációt, a későbbiekben pedig a dollár gyengüléséhez vezet: ez a feltételezés ismét a nemesfémek felé tereli a befektetőket.
Tőzsde - New York: csökkenés zárás előtt két órával
New York, 2010. november 8., hétfő (MTI/Reuters) - Mínuszban álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók hétfőn, a kereskedés vége előtt két órával, miután a múlt héten két éve legmagasabb szinten voltak.
Estére némiképp magára talált a forint
Estére a forint erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben délutánhoz képest. Reggelhez viszonyítva ugyanakkor gyengült a forint mindkét devizával szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Cséfalvay: ipari zónából innovációs zónává kell átalakulnia Közép-Európának
Pálfy M. Katalin, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 2010. november 8., hétfő (MTI) - Tág értelemben vett ipari zónából innovációs zónává kell átalakulnia Közép-Európának és benne Magyarországnak a hosszú távú stabilitás érdekében - mondta Cséfalvay Zoltán hétfőn egy bécsi gazdasági fórumon felszólalásában.
Eljött a profitrealizálás ideje az európai piacokon
A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn kissé visszaestek az előző heti látványos előretörés után. A múlt héten erős vételi erő mutatkozott az amerikai Fed szerdán bejelentett, új mennyiségi enyhítő programja keltette remények miatt, ám ezen a héten nem sok jövőbe mutató makroadat vagy esemény várható a világgazdaságból, így néhány napig enyhe profitkivétel valószínű a legtöbb elemző szerint "túlvásárolt" részvénypiacokon. A hétfőn megjelent vállalati eredmények vegyesek voltak, ez sem használt a piacnak.
ÁSZ: nem kielégítő a 2011. évi költségvetési törvényjavaslat indoklása
Budapest, 2010. november 8., hétfő (MTI) - Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a jövő évi költségvetési törvényjavaslat indokolása egyes számadatok, magyarázatok, valamint az idősorok, összegző kimutatások hiányában nem kielégítő, a törvényjavaslatból az idei évben is hiányzik az áttekinthetőséget, a döntések megalapozását segítő összegző kimutatás - olvasható a számvevőszéknek a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz készített véleményében.
BÉT - Alacsony forgalomban csökkent a BUX - FRISSÍTETT (új: áruszekció)
Budapest, 2010. november 8., hétfő (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,09 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 23.127,36 ponton zárt hétfőn.
Kirgizisztán lesz az új Svájc?
Kirgizisztán, melyet gyönyörű hegyvidékei miatt Ázsia Svájcának is neveznek, a klánok és a nagycsaládok közötti érdekellentétek csökkenése és a stabilizálódott politikai helyzet miatt egyre érdekesebbé válhat a befektetők számára, miközben a befektetési lehetőségek piaci megítélése és következőképpen árazása továbbra sem mondható felfutottnak.
A szerb jegybank eurót adott el a devizapiaci likviditás növelésére
Belgrád, 2010. november 8., hétfő (MTI/Reuters) - A szerb központi bank 10 millió eurót adott el kereskedelmi bankoknak hétfőn a devizapiaci likviditás növelése céljából - tartalmazza a központi bank közleménye.
GAZDASÁGI HÍREK RÖVIDEN (2. rész)
Budapest, 2010. november 8., hétfő (MTI) -
6-7 százalékos gázár emelés indokolt lenne
A lakossági földgáz árában január elsején legalább 6-7 százalékos áremelés lenne indokolt a földgáz világpiaci ára és a devizaárfolyam változás, valamint a rendszerhasználati díjak indokolt emelése mellett - vélekedik Barta Judit, a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója.
Spekuláció hajtja a palládium árfolyamát is
A palládium ára 2001 áprilisa óta legmagasabb szintre emelkedett hétfőn a New York-i tőzsde fémrészlegében (COMEX) spekulációs vásárlásokra, valamint amiatt, hogy javult a globális autóipari kilátás.
Továbbra sem heverte ki a válságot a Chrysler
Az idei harmadik negyedévet is veszteséggel zárta a Chrysler, a nagy amerikai járműgyártók közül az egyetlen, amely még nem heverte ki a világméretű gazdasági válságot.
RÖVDHÍR - Londoni elemzők: a válságadók átmeneti jellege ellenére is kedvezők a magyar kilátások
London, 2010. november 8., hétfő (MTI) - A magyar kormány által kirótt válságadók átmeneti jellege ellenére is kedvezőbbek a magyar költségvetési kilátások, mint több környező országéi - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a piac nem jól látja a magyar költségvetés helyzetét.