Tőzsde - Erősödés Ázsiában, Amerika is emelkedéssel kezdhet
London, 2010. szeptember 17., péntek (MTI/AP/Dow Jones/Reuters) - Pénteken erősödtek a vezető tőzsdemutatók Ázsiában, elsősorban amiatt, hogy a befektetők bíznak a jelentősebb térségi élénkülésben, a lanyha európai és amerikai kilábalás ellenére.
Pluszban indulhat az európai kereskedés
Pénteken emelkedéssel indulhat a kereskedés a nyugat-európai tőzsdéken, az előző három napi csökkenés után, melyhez erőt meríthetnek az emelkedő ázsiai piacokból és a dráguló nyersanyagárakból.
Minden várakozást felülmúlt a RIM eredménye
Vártnál nagyobb nyereségről számolt be a még csütörtökön a Research in Motion (RIM), miután mind a bevétele, mind az értékesítése felülmúlta a várakozásokat, ezzel megcáfolta azokat a korábbi véleményeket, mely szerint háttérbe szorulhat az Apple és más riválisokkal szemben.
MOL részvény elemzés - Surgut előtt, Surgut után...
Alulteljesítő volt csütörtökön a budapesti részvénypiac, elsősorban a Mol ezer forintos esése miatt. Szerdán még jelentős emelkedést tudhatott maga mögött, miután paci pletykák szerint az állam részvényenként 27 ezer forintért venné meg az orosz Surgutneftegas (Szurgtunyeftyegaz) tulajdonában lévő 21,1 százalékos Mol-pakettet. Ezt azonban a magyar kormány cáfolta tegnap. Amit a pletykára erősödött a Mol szerdán, azt veszítette el a cáfolat után csütörtökön. Nézzük, mi vár rá a folytatásban!
Erősödnek a hét utolsó napján az ázsiai indexek
Emelkedést mutatnak az ázsiai részvények a RIM és az Oracle vártnál jobb eredményei után, Japánban a piac irányát továbbra is a gyengülő jen miatt emelkedő exportőr vállalatok árfolyamai határozzák meg.
A bankmentő csomag meghosszabbítását fontolgatják Németországban
A német kormánykoalíció az idén lejáró nemzeti bankmentő alap (SoFFin) egy éves meghosszabbítását tervezi - írta kormányzati forrásokra hivatkozva a Reuters hírügynökség.
OTP részvény kilátások - nem, nem és nem!
Az OTP részvények ára 48 forinttal, 0,98 százalékkal 4.850 forintra esett a tegnapi kereskedésben, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki. Elemzésünkben a várható folytatást tekintjük át a technikai elemző szemüvegén keresztül.
BUX index - ismét a shortosoké lesz a terep?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 387,13 pontos, 1,64 százalékos csökkenéssel, 23.175,99 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 18,3 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények az erősödő Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Mai elemzésünkben a BUX index leglikvidebb, a spekulánsok által leginkább figyelt és kereskedett határidős index a BUX1012 árfolyamát tekintjük át a technikai elemzés segítségével. A BUX1012 az egyik legalkalmasabb instrumentum arra, hogy a tőzsdei zuhanások esetén is nyereséget tudjunk elérni.
Továbbra is bizonytalanság mutatkozik az amerikai piacokon
Vegyesen zártak az amerikai részvénypiacok a csütörtöki kereskedési napon, ugyan a heti munkanélküli kérelmek száma, valamint a philadelphiai régió feldolgozóipari aktivitása a vártnál jobban alakult a tegnap közzétett adatok alapján, azonban a vállalatok felől érkező hírek lelombozták a befektetői optimizmust.
Mik lesznek ma a tőzsde mozgatórugói?
Ma teszik közzé a Michingan Egyetem és a Reuters hírügynökség által vezetett amerikai fogyasztói hangulatindex szeptemberi értékét.
Rekordmennyiségű százéves él a kínai 'hosszú életűek' városában
Nancsing, 2010. szeptember 17., péntek (MTI/Hszinhua) - A hosszú életűek hazájaként is emlegetett észak-kínai Zsukao (Rugao) városában jelenleg nem kevesebb mint 255 századik életévét betöltött ember él - derült ki a helyi hatóságok által közzétett statisztikából.
Szlovénia jobban áll, mint gondolta
Szlovénia csütörtökön 0,9 százalékra emelte az idei GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését, az eddigi 0,6 százalékról, amely áprilisi becslés volt.
A szakszervezetek meghosszabbítanák a szénbányászat állami támogatását
A kőszénbányászatnak nyújtott állami támogatás meghosszabbítását szorgalmazza a magyar és a német bányász érdekvédelmi szervezet; a bizottsági javaslat közös nyilatkozatuk szerint több tagállamban szociális konfliktust idéz elő.
A görög kormány teljesíti idei államháztartási hiánycélját
Görögország teljesíteni fogja költségvetési hiányának csökkentésére vonatkozó előzetes terveit annak ellenére, hogy az alacsonyabb adóbevétel miatt kisebb rés keletkezett a költségvetésben - mondta pénteken Jeórjiosz Papakonsztantinu görög pénzügyminiszter.
Októberben javaslatokat tesz az EU-elnök a gazdasági együttműködés fokozásáról - FRISSÍTETT (új: Orbán)
Kárpáti János és Veres Béla, az MTI tudósítói jelentik:
Brüsszel, 2010. szeptember 16., csütörtök (MTI) - Október végén ismerteti Herman Van Rompuy, az európai uniós tagországok állam- és kormányfői tanácsának elnöke azt az átfogó javaslatcsomagot a tanáccsal, amelyet a tagországok pénzügyminisztereiből álló általa vezetett munkacsoport készített az EU-n belüli gazdasági együttműködés erősítésének lehetőségeiről.
Októberben javaslatokat tesz az EU-elnök a gazdasági együttműködés fokozásáról a kormányfői tanácsnak
Kárpáti János és Veres Béla, az MTI tudósítói jelentik:
Brüsszel, 2010. szeptember 16., csütörtök (MTI) - Október végén ismerteti Herman Van Rompuy, az európai uniós tagországok állam- és kormányfői tanácsának elnöke azt az átfogó javaslatcsomagot a tanáccsal, amelyet a tagországok pénzügyminisztereiből álló általa vezetett munkacsoport készített az EU-n belüli gazdasági együttműködés erősítésének lehetőségeiről.
Erősödött a forint a svájci frankhoz képest estére
London, 2010. szeptember 16., csütörtök (MTI/Reuters) - A forint csütörtök reggeltől estig erősödött a svájci frankhoz képest, miközben gyengült az euróhoz viszonyítva a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Tőzsde - New York: gyengülés zárás előtt két órával
New York, 2010. szeptember 16., csütörtök (MTI/Reuters) - Gyengültek a New York-i értéktőzsde vezető indexei a csütörtöki kereskedés leállítása előtt két órával.
Elsőrendű osztályzatot adott a lengyel kötvényre a Fitch, költségvetési kockázatokra figyelmeztet
A lengyel szuverén devizaadós-besorolással egyező, elsőrendű "A mínusz" osztályzattal látta el a csütörtökön piacra vitt, tízéves lejáratú, egymilliárd eurós új lengyel eurokötvényt a Fitch Ratings, amely ugyanakkor költségvetési kockázatokra is felhívta a figyelmet.
K&H - a jövőben a devizaeszközök felülsúlyozását ajánlják a szakemberek
A következő 12 hónap stratégiájában a devizaeszközök, illetve ezen belül a részvények felülsúlyozását ajánlják a K&H Alapkezelő szakemberei, mivel a következő időszak nagy kérdése az, hogy a nemzetközi gazdaságot a stagnálás vagy a lassú növekedés határozza-e meg, míg Magyarországon a pozitív államháztartási egyenleg megtartása mellett a régiós lemaradás ledolgozása lehet a cél.